Timót és Móra vtk.
◀︎ 
 május 3. 
 ▶︎
ApCsel 5,1-11

Azon időben bizonyos Ananiás nevű férfi is a feleségével, Szafirával együtt földet adott el, de a felesége tudtával csalárdul megtartott valamit a föld árából, s csak egy részt hozott el s tett az apostolok lábához. Péter azonban azt mondta: »Ananiás, miért ejtette a sátán kísértésbe a szívedet, hogy hazudj a Szentléleknek és csalárdul visszatartsd a föld árát? Ha megmaradt volna, magadnak maradt volna, és magad rendelkeznél azzal, amit eladtál. Miért vetemedett hát szíved erre a dologra? Nem embereknek hazudtál, hanem az Istennek.« Amint Ananiás ezeket a szavakat hallotta, összeesett és meghalt. Erre nagy félelem fogta el mindazokat, akik ezt hallották. Az ifjak pedig felkeltek, felszedték, kivitték és eltemették. Körülbelül három óra múlva belépett a felesége, s nem tudta, hogy mi történt. Péter azt kérdezte tőle: »Mondd nekem asszony, csakugyan annyiért adtátok el a földet?« Az meg így felelt: »Igen, annyiért.« Erre Péter azt mondta neki: »Mire való volt megegyeznetek abban, hogy megkísértitek az Úr Lelkét? Íme, akik eltemették férjedet, az ajtónál állnak, s téged is kivisznek.« Nyomban összeesett a lábainál és meghalt. Az ifjak beléptek, halva találták, kivitték és eltemették férje mellé. Erre nagy félelem fogta el az egész egyházat és mindazokat, akik ezeket hallották.

Jn 5,30-6,2

Mondta az Úr a hozzá jövő zsidóknak: „Amint hallom, úgy ítélek. Ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem az Atya akaratát, aki küldött engem. Ha magam tennék tanúságot saját magam mellett, nem volna érvényes a tanúságom. De más tanúskodik rólam, és tudom, hogy igaz az a tanúság, amellyel tanúskodik rólam. Jánoshoz fordultatok, és ő tanúságot tett az igazságról. Mindazonáltal nincs szükségem emberek tanúságtételére, csak elmondom ezeket, hogy üdvözüljetek. Égő és világító lámpa volt ő, de csak ideig-óráig akartatok a fényében gyönyörködni. Nekem azonban olyan bizonyságom van, amely felülmúlja Jánosét: tetteim, amelyeknek a véghezvitelét az Atya bízta rám. Ezek a tettek, amelyeket végbeviszek, maguk tanúskodnak rólam, hogy az Atya küldött. Tehát maga az Atya, aki küldött engem, tanúskodik rólam. Ám ti sem hangját soha nem hallottátok, sem színét nem láttátok, és igéje sem marad meg bennetek, mert nem hisztek abban, akit ő küldött. Fürkészitek az Írásokat, mert azt hiszitek, hogy örök életet találtok bennük. Bár éppen rólam tanúskodnak, mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen. Dicsőítést emberektől nem fogadok el. Ismerlek ugyanis benneteket, hogy nincs meg bennetek az Isten szeretete. Atyám nevében jöttem, és ti nem fogadtok el. De ha valaki a maga nevében jönne, azt elfogadnátok. Hogyan is hihetnétek, amikor egymástól elfogadjátok a dicsőítést, de azt a dicsőséget, amely az egyedüli Istentől való, nem keresitek? Ne gondoljátok, hogy vádolni foglak titeket az Atya előtt. Maga Mózes a vádlótok, akiben reméltek. Mert ha Mózesnek hinnétek, nekem is hinnétek. Mert hisz rólam írt. Ha viszont az ő írásainak nem hisztek, hogyan hinnétek az én szavaimnak?” Jézus ezután átkelt a Galileai-tengeren, azaz Tibériás taván. Nagy tömeg követte, mert látták a betegeken végbevitt csodajeleket.

Timóteus és Mavra vértanúk

Házastársak, akik az egyiptomi Thebaisz melletti Panapeisz községben éltek tisztes keresztény házasságban. Timóteus az egyházközség felolvasója volt, aki őrizte az egyházi könyveket, és hitoktatásban részesítette a híveket. Diocletianus császár uralkodása idején (284-305) följelentették, mint keresztényt. Timóteus viszont sem rábeszélésre, sem kínzásokra nem volt hajlandó áldozatot bemutatni a pogány isteneknek. Ekkor előállították a feleségét, Mavrát is, hátha meg tudná győzni férjét, de ő is állhatatosnak bizonyult a hitben. Ezért keresztre feszítve haltak meg 286-ban.