ApCsel 14,6-18

Azokban a napokban az apostolok elmenekültek Likaónia városaiba, Lisztrába, Derbébe és a környékre, és ott hirdették az örömhírt.
Lisztrában élt egy beteg lábú ember, aki születésétől fogva képtelen volt lábra állni és járni. Hallgatta Pál beszédét. Ő rátekintett, és látta, hogy van hite ahhoz, hogy meggyógyuljon. Ezért hangosan így szólt:
„Állj egyenesen a lábadra!” Ekkor ő talpra ugrott, és járt. A sokaság, látva, mit tett Pál, likaóniai nyelven így kiáltott: „Az istenek jöttek le hozzánk emberi alakban!”
Barnabást Zeusznak mondták, Pált pedig, mivel ő vitte a szót, Hermésznek. A városfalon kívüli Zeusz-templom papja bikákat és koszorúkat vitt a kapuk elé, és a sokasággal együtt áldozatot akart bemutatni. Amikor meghallották ezt az apostolok, Barnabás és Pál, megszaggatták a ruhájukat, a tömeg közé futottak, és így kiáltottak:
– Emberek, miért teszitek ezt? Mi is hozzátok hasonló emberek vagyunk, és azt az örömhírt hirdetjük nektek, hogy ezekből a hiábavaló dolgokból térjetek meg az élő Istenhez, aki az eget és a földet teremtette, meg a tengert és mindent, ami bennük van. Az előző nemzedékek során megengedte, hogy minden nép a maga útját járja. Mindazonáltal nyilvánvalóvá tette jelenlétét, amikor jót tett veletek: a mennyből esőt adott és termést hozó időket; bőven adott táplálékot és a szívetekbe örömöt.
Ezekkel a szavakkal is csak nagy nehezen tudták lebeszélni a tömeget arról, hogy áldozatot mutasson be nekik.

Jn 7,14-30

Amikor eltelt az ünnep fele, Jézus fölment a templomba, és tanított. A zsidók csodálkoztak, és ezt mondogatták: „Hogyan ismerheti az Írásokat, amikor nem is tanulta?” Jézus így felelt nekik: „Tanításom nem az enyém, hanem azé, aki küldött engem. Aki készen van rá, hogy teljesítse akaratát, megismeri a tanításról, vajon Istentől való-e, vagy csak magamtól beszélek. Aki magától beszél, a saját dicsőségét keresi. Aki azonban annak dicsőségén munkálkodik, aki őt küldte, az igaz, és nincs benne hamisság. Vajon nem Mózes adott-e nektek törvényt? Mégsem tartja meg egyikőtök sem a törvényt. Miért törtök az életemre?” Válaszul ezt mondta a tömeg: „Megszállott vagy, ugyan ki tör az életedre?” Jézus azonban folytatta: „Csak egyetlen tettet vittem végbe, s mindnyájan megütköztök rajta. Mózes adta nektek a körülmetélést - bár nem Mózestől eredt, hanem az ősatyáktól -, és szombaton is körülmetélitek az embert. Ha tehát szombaton körülmetélkedik az ember, hogy Mózes törvénye csorbát ne szenvedjen, miért haragudtok rám, amiért egy egész embert meggyógyítottam szombaton? Ne látszatra ítéljetek, hanem igazságosan ítéljetek!” A jeruzsálemiek közül néhányan megjegyezték: „Ugye, ez az, akit halálra keresnek? És lám, teljesen nyíltan beszél, és nem szólnak rá semmit. Csak nem győződtek meg róla az elöljárók, hogy valóban ő a Messiás? Róla tudjuk, honnan való, a Messiásról pedig, midőn eljön, senki sem fogja tudni, honnan való.” Jézus a templomban tanítva így kiáltott fel: „Engem is ismertek, és azt is tudjátok, honnan való vagyok, noha nem magamtól jöttem, hanem az Igaz küldött, akit ti nem ismertek. Én pedig ismerem, mert tőle vagyok, és ő küldött engem.” Erre el akarták fogni, de senki sem emelt rá kezet, mert még nem érkezett el az órája.

Timóteus és Mavra vértanúk

Házastársak, akik az egyiptomi Thebaisz melletti Panapeisz községben éltek tisztes keresztény házasságban. Timóteus az egyházközség felolvasója volt, aki őrizte az egyházi könyveket, és hitoktatásban részesítette a híveket. Diocletianus császár uralkodása idején (284-305) följelentették, mint keresztényt. Timóteus viszont sem rábeszélésre, sem kínzásokra nem volt hajlandó áldozatot bemutatni a pogány isteneknek. Ekkor előállították a feleségét, Mavrát is, hátha meg tudná győzni férjét, de ő is állhatatosnak bizonyult a hitben. Ezért keresztre feszítve haltak meg 286-ban.