Lit. Az Úr mennybemenetele
Izsák szé.
◀︎ 
 május 30. 
 ▶︎
ApCsel 1,1-12

Az első beszédben, Teofilus, szóltam mindarról, amit Jézus tett és tanított kezdettől fogva addig a napig, amelyen felvétetett, miután a Szentlélek által parancsot adott apostolainak, akiket kiválasztott. A kínszenvedése után élve megmutatta magát nekik, számos csalhatatlan jellel bizonyította be számukra, hogy él, és negyven napon át megjelenve Isten országáról beszélt nekik. Mikor együtt étkezett velük, meghagyta nekik, hogy ne távozzanak el Jeruzsálemből, hanem várják be az Atya ígéretét, melyet, mondta, hallottatok az én számból arról, hogy János vízzel keresztelt, ti azonban néhány nap múlva Szentlélekkel fogtok megkeresztelkedni. Erre az egybegyűltek megkérdezték tőle: »Uram, vajon mostanában állítod helyre Izrael országát?« Ő azonban azt mondta nekik: »Nem a ti dolgotok, hogy ismerjétek az időket és az órát, amelyet az Atya saját tetszése szerint határozott meg. A Szentlélek eljövetele pedig erővel tölt majd el benneteket, hogy tanúságot tegyetek rólam Jeruzsálemben és egész Júdeában, Szamariában és a föld határáig.« Miután ezeket mondta, a szemük láttára felemelkedett és felhő takarta el őt a szemük elől. S miközben nézték őt, amint az égbe ment, íme, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában. Így szóltak: »Galileai férfiak, miért álltok és néztek az égre? Ez a Jézus, aki felvétetett mellőletek, úgy jön el ismét, ahogy az égbe felmenni láttátok őt.« Ekkor visszatértek Jeruzsálembe a hegyről, melyet Olajfák hegyének hívnak s amely Jeruzsálem mellett egy szombat-járásra van.

Lk 24,36-53

Abban az időben, miután Jézus föltámadt halottaiból, megállt tanítványai között, és ezt mondta nekik: „Békesség nektek!” Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk: „Miért rémültetek meg, és miért támad kétely szívetekben? Nézzétek meg a kezem és a lábam, hogy én vagyok az! Tapintsatok meg és lássátok, hogy a szellemnek nincs húsa és csontja, de mint látjátok, nekem van!” Ezt mondván megmutatta nekik kezét és lábát. De mivel örömükben még mindig nem hittek és álmélkodtak, így szólt hozzájuk: „Van-e itt valami ennivalótok?” Adtak neki egy darab sült halat és lépes mézet. Fogta és a szemük láttára evett belőle. Aztán így szólt hozzájuk: „Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam, hogy be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak.” Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat, és ezt mondta nekik: „Úgy van megírva, hogy a Krisztusnak szenvednie kell, és feltámadnia harmadnap a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni minden népnek Jeruzsálemtől kezdve. Ti pedig tanúi vagytok ezeknek. És íme, én elküldöm nektek Atyám ígéretét. Maradjatok Jeruzsálem városában, amíg el nem tölt az erő titeket a magasságból!” Ezután kivezette őket Betánia közelébe, és kezét fölemelve megáldotta őket. Áldás közben eltávozott tőlük, és fölvitetett a mennybe. Ők pedig leborulva imádták, aztán nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe. Mindenkor a templomban voltak, dicsérvén és áldván az Istent. Ámen.

Szent Izsák atya

Izsák először egy puszta, helyen élt remetéskedett. Valens császár /364-78/ abban az időben, mint Árius tévtanításának követője üldözést támasztott az igazhitű keresztények ellem. Sok rosszat tett: bezáratta, vagy le is romboltatta templomaikat. Mindezeket hosszabb időn át művelte. Amikor ezekről hallott Izsák atya, elhagyta a pusztát és Konstantinápolyba ment. A császárnak nemsokára ellensége támadt, akik közeledtek a fővároshoz. Valens sereget gyűjtött ellenük és ellenségei felé indult. Izsák háromszor is kérte a császárt, hogy nyissa meg a keresztény templomokat, hogy Isten is megsegítse őt. A császár egy tóba dobatta, amiből élve még senki nem került ki. Izsák atyát Isten megoltalmazta, és a szárazra segítette. Izsák atya buzgón kimutatta a tévelygés igazságtalanságát és vigasztalta, erősítette szavaival az igazhitűeket. Valensnak pedig megjövendölte vereségét a harcban, és hogy tűzhalállal végzi be életét, Mindezek így is történtek. Nagy Teodóz császár, aki nagy tisztelője volt Izsáknak, Konstantinápoly előtt kolostort épített és Dalmátnak nevezte el. Részt vett a II. egyetemes zsinaton, és a kolostorban halt meg 383-ban.