Pelágia vtnő
◀︎ 
 május 4. 
 ▶︎
Szent Liturgia énekek és vecsernye szövegek:A zsolozsma az egyház imádsága - 2019. február 18-24.
ApCsel 5,21-32

Azon időben, az apostolok hallgatva az Úr angyalára, virradatkor bementek a templomba és tanítottak. Mikor pedig megjött a főpap és akik vele voltak, összehívták a főtanácsot, vagyis Izrael fiainak összes véneit, és elküldtek a börtönbe, hogy elővezessék őket. De amikor a szolgák odaértek s kinyitották a tömlöcöt, nem találták ott őket. Visszatértek tehát s jelentést tettek: »A tömlöcöt egész gondosan bezárva találtuk ugyan, az őrök is ott álltak az ajtók előtt: de amikor benyitottunk, senkit sem találtunk ott.« Mikor pedig a templomőrség parancsnoka és a főpapok ezeket a szavakat hallották, meghökkentek, hogy mi történt. Ekkor beállított valaki és hírül hozta nekik, hogy: »íme a férfiak, akiket börtönbe vetettetek, a templomban állnak és tanítják a népet.« Erre a parancsnok elment a szolgákkal s erőszak nélkül elhozta őket, mert féltek a néptől, hogy megkövezi őket. Majd odahozták és a főtanács elé állították. A főpap kérdőre vonta őket: »Parancsban hagytuk meg nektek, hogy ne tanítsatok az ő nevében, s lám, ti betöltöttétek Jeruzsálemet tanításotokkal, s ránk akarjátok hárítani annak az embernek a vérét.« Erre Péter és az apostolok azt felelték: »Inkább kell engedelmeskednünk az Istennek, mint az embereknek. Atyáink Istene feltámasztotta Jézust, akit ti a fára függesztve megöltetek. Isten fejedelemmé és üdvözítővé emelte őt jobbjával, hogy bűnbánatot és bűnbocsánatot adjon Izraelnek. Ezeknek a dolgoknak tanúi vagyunk, mi és a Szentlélek, akit az Isten megadott mindazoknak, akik neki engedelmeskednek.«

Jn 6,14-27

Abban az időben az emberek látták a csodajelet, amelyet Jézus végbevitt, és így beszéltek: „Bizonyára ez az a próféta, akinek el kell jönnie a világba.” Jézus tehát tudván, hogy érte akarnak jönni, erőszakkal meg akarják tenni királynak, visszament a hegyre egymagában. Amikor beesteledett, tanítványai lementek a tóhoz, hajóra szálltak, és elindultak a tó túlsó partjára, Kafarnaum felé. Már egészen besötétedett, és Jézus még mindig nem tért vissza hozzájuk. Erős szél támadt, és a tó háborgott. Amikor már eveztek vagy huszonöt-harminc stádiumot, látták, hogy Jézus a vízen járva közeledik a bárkához, és megijedtek. De ő bátorította őket: „Én vagyok, ne féljetek!” Föl akarták venni a bárkába, ám a bárka nyomban partot ért ott, ahová tartottak. Másnap a tó túlsó oldalán maradt népnek eszébe jutott, hogy csupán egy kis csónak volt ott, Jézus pedig nem szállt tanítványaival bárkába, hanem a tanítványok csak maguk indultak el. Közben több bárka érkezett Tibériásból annak a helynek a közelébe, ahol a kenyeret ették. Amikor a nép látta, hogy Jézus nincs ott, sőt tanítványai sem, beszálltak a bárkákba, és elmentek Kafarnaumba, hogy megkeressék Jézust. Amikor a tó túlsó partján megtalálták, megkérdezték tőle: „Mester, hogy kerültél ide?” Jézus így felelt nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek: Nem azért kerestek, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből, és jóllaktatok. De ne romlandó eledelért fáradozzatok, hanem olyan eledelért, amely megmarad az örök életre! Ezt az Emberfia adja nektek, akit maga az Atya, az Isten jelölt meg pecsétjével.”

Pelágia vértanúnő

A kilikiai Tarzuszból származott és Diocletianus császár uralkodása idejében még élt (284-288). A császár fogadott fia és trónörököse szerelmes lett a pogány szülők leányába, és feleségül akarta venni. Pelágia azonban álmában látta Linoszt, a város püspökét, amint számos pogányt megtérített és megkeresztelt. Az álom olyan nagy hatással volt rá, hogy fölkereste a püspököt, miközben anyjának azt mondta, hogy volt dajkáját látogatja meg. Miután elfogadta tőle a keresztséget, szegényes ruhába öltözött át, és úgy tért vissza anyjához. Ez annyira felbőszült emiatt, hogy panaszt tett a császár fiánál, majd magánál Diocletianus császárnál. Erre feltüzesítettek egy izzó vasökröt, s a leány ott szenvedett vértanúságot Krisztusért 288-ban.