Pelágia vtnő
◀︎ 
 május 4. 
 ▶︎
ApCsel 12,25-13,12

Azon időben az Úr igéje növekedett és terjedt. Barnabás és Saul visszatértek Jeruzsálemből, miután elvégezték a szeretetszolgálatot. Jánost, akinek a mellékneve Márk, magukhoz vették. Az antióchiai egyházban több próféta és tanító is volt, köztük Barnabás és Simon, akit Nigernek neveztek, a cirenei Lúcius, továbbá Manaén, Heródes negyedesfejedelemnek a bizalmasa és Saul. Miközben ezek az Úr szolgálatát végezték és böjtöltek, a Szentlélek azt mondta nekik: »Különítsétek el nekem Sault és Barnabást a munkára, amelyre meghívtam őket.« Erre böjtöt tartottak, imádkoztak, rájuk tették kezüket, s azután útnak indították őket. Ők tehát a Szentlélektől küldve elmentek Szeleukiába, onnan pedig Ciprusba hajóztak. Eljutottak Szalamiszba, és hirdették az Isten igéjét a zsidók zsinagógáiban. János is a szolgálatukban volt. Mikor bejárták Páfuszig az egész szigetet, találtak egy Barjézus nevű zsidó férfit, aki varázsló és hamis próféta volt. Ő Szergiusz Paulusz prokonzullal, egy bölcs férfival volt, aki elhívatta Barnabást és Sault, mert hallani kívánta az Isten igéjét. Elimász azonban, a varázsló - a neve ugyanis ezt jelenti -, akadékoskodott s igyekezett eltéríteni a helytartót a hittől. De Saul, akit Pálnak is neveznek, Szentlélekkel eltelve ránézett és így szólt: »Te minden csalárdsággal és álnoksággal teljes ördögfia, minden igazságosságnak ellensége, nem szűnsz meg az Úr egyenes útjait megrontani? Íme, ezért az Úr keze most rajtad van, megvakulsz s egy ideig nem látod a napvilágot.« Rögtön homály és sötétség szakadt rá, és körbe járva kereste, hogy valaki kezét nyújtsa neki. Hitt erre a prokonzul, mivel látta, hogy mi történt, és csodálkozott az Úr tanításán. Azután Pál, és akik vele voltak, elhajóztak Páfuszból és a pamfíliai Pergébe jutottak. János azonban elvált tőlük és visszatért Jeruzsálembe.

Jn 8,51-59

Mondta az Úr a hozzá jövő zsidóknak: „Bizony, bizony, mondom nektek: Aki megtartja tanításomat, halált nem lát sohasem.” Ezt mondták tehát neki a zsidók: „Most igazán meggyőződtünk róla, hogy ördögöd van! Ábrahám meghalt, és a próféták is, és te azt állítod: Aki megtartja tanításomat, nem ízleli meg a halált sohasem. Csak nem vagy nagyobb Ábrahám atyánknál, aki meghalt? A próféták is meghaltak. Mivé teszed magad?” Jézus így válaszolt: „Ha én dicsőíteném magam, mit sem érne a dicsőségem. Atyám az, aki megdicsőít engem, akiről azt mondjátok, hogy Istenetek, de nem ismeritek. Én azonban ismerem, és ha azt mondanám, hogy nem ismerem őt, hozzátok hasonlóan, hazug volnék. De ismerem őt, és megtartom tanítását. Ábrahám, a ti atyátok ujjongott, hogy megláthatja napomat. Meg is látta, és örvendezett.” A zsidók ezt mondták: „Még ötven esztendős sem vagy, és láttad Ábrahámot?” Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok.” Erre követ ragadtak, hogy megkövezzék őt. Jézus azonban elrejtőzött, elhagyta a templomot, és áthaladván közöttük, eltávozott onnan.

Pelágia vértanúnő

A kilikiai Tarzuszból származott és Diocletianus császár uralkodása idejében még élt (284-288). A császár fogadott fia és trónörököse szerelmes lett a pogány szülők leányába, és feleségül akarta venni. Pelágia azonban álmában látta Linoszt, a város püspökét, amint számos pogányt megtérített és megkeresztelt. Az álom olyan nagy hatással volt rá, hogy fölkereste a püspököt, miközben anyjának azt mondta, hogy volt dajkáját látogatja meg. Miután elfogadta tőle a keresztséget, szegényes ruhába öltözött át, és úgy tért vissza anyjához. Ez annyira felbőszült emiatt, hogy panaszt tett a császár fiánál, majd magánál Diocletianus császárnál. Erre feltüzesítettek egy izzó vasökröt, s a leány ott szenvedett vértanúságot Krisztusért 288-ban.