ApCsel 6,8-7,5a.47-60

Azokban a napokban István kegyelemmel és erővel telve nagy csodákat és jeleket vitt véghez a nép körében. Néhányan azonban abból a zsinagógából, amelyiket a kirenei és alexandriai felszabadított rabszolgák zsinagógájának neveztek, valamint néhányan Kilikia és Ázsia tartományából vitába szálltak Istvánnal, de nem tudtak érvelni azzal a bölcsességgel és Lélekkel szemben, amellyel beszélt. Ekkor felbujtottak embereket, akik ezt mondták: „Hallottuk, amikor káromolta Mózest és Istent.” Fellázították a népet, a véneket és az írástudókat. Odajöttek, elfogták, és a nagytanács elé vezették. Hamis tanúkat állítottak, akik ezt mondták: „Ez az ember állandóan e szent hely és a Törvény ellen beszél. Hallottuk ugyanis, amikor azt mondta, hogy ez a Názáreti Jézus lerombolja ezt a helyet, és megváltoztatja azokat a szokásokat, amelyeket Mózes hagyott ránk.” Ekkor a nagytanácsban ülők mind rászegezték tekintetüket, és látták, hogy az arca olyan, mint egy angyalé. A főpap ezt kérdezte: – Valóban így van-e? Ő erre így szólt: – Atyák és testvérek, halljátok! A dicsőség Istene megjelent atyánknak, Ábrahámnak, amikor Mezopotámiában volt, mielőtt letelepedett Háránban, és ezt mondta neki: Menj ki földedről és rokonaid közül, és menj arra a földre, amelyet majd mutatok neked! Ekkor kiment a káldeusok földjéről, és Háránban telepedett le. Miután atyja meghalt, Isten áttelepítette őt onnan erre a földre, ahol most ti laktok. Nem adott neki ebből örökségül egy talpalatnyit sem. De Salamon épített neki házat. A Magasságos azonban nem lakik emberkéz alkotta házban, ahogy a próféta mondja: A menny a trónusom, a föld pedig lábam zsámolya. Miféle házat akarsz nekem építeni – mondja az Úr –; vagy hol van az én nyugalmam helye? Nemde az én kezem alkotta mindezt? Ti keménynyakú, körülmetéletlen szívű és fülű emberek, mindig ellene szegültök a Szentléleknek, akárcsak atyáitok. A próféták közül kit nem üldöztek atyáitok? Meg is ölték azokat, akik megjövendölték az Igaz eljövetelét. Most pedig az ő árulóivá és gyilkosaivá lettetek ti, akik angyalok közvetítésével kaptátok a Törvényt, de nem tartottátok meg. Amikor ezeket hallották, düh szállta meg őket, és a fogukat csikorgatták ellene. Ő azonban Szentlélekkel telve az égre emelte tekintetét, és látta Isten dicsőségét és Jézust, amint Isten jobbja felől áll. Ekkor így szólt: „Íme, látom a megnyílt eget, és az Emberfiát, amint Isten jobbja felől áll.” Erre hangosan kiáltozni kezdtek, bedugták a fülüket, és egy akarattal rárohantak. Kiűzték a városon kívülre, és megkövezték. A tanúk köpenyüket egy Saul nevű ifjú lába elé tették le. Amikor megkövezték, István így imádkozott: „Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” Azután térdre esett, és hangosan felkiáltott: „Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt!” Ezt mondva elszenderült.

Jn 4,46b-54

Abban az időben Kafarnaumban volt egy királyi tisztviselő, akinek a fia beteg volt. Amikor meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, fölkereste, és arra kérte, menjen el, gyógyítsa meg a fiát, aki már halálán volt. Jézus azonban így szólt hozzá: „Hacsak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” De a királyi tisztviselő tovább kérlelte: „Gyere, Uram, mielőtt még meghalna a fiam!” Jézus ezt mondta neki: „Menj csak, él a fiad!” Az ember hitt Jézus szavának, amelyet hozzá intézett, és hazaindult. Útközben elé jöttek szolgái, és jelentették, hogy él a fia. Megkérdezte tőlük, hogy melyik órában lett jobban. Azt felelték: „Tegnap, a hetedik óra körül hagyta el a láz.” Akkor az apa ráeszmélt, hogy épp ebben az órában mondta neki Jézus, hogy „él a fiad”; és hívő lett egész háza népével egyetemben. Ez volt Jézus második csodajele, amit akkor tett, amikor Júdeából Galilea felé tartott.

Szent Irén

A legendák szerint Licinius és Licinia királyi pár leánya volt. De vannak, akik életének idejét még az I-II. századra helyezik. Szülővárosának (a Migdonnak is nevezett Magedónnak) azonosításával hasonló problémák vannak: egyesek Makedoniában, mások Perzsiában jelölik meg. Az elbeszélések szerint eredetileg Penelopénak nevezték. Hatéves korában apja egy pazar kastélyba költöztette, és nevelését az agg Apellianoszra bízta, aki viszont keresztény volt. Egy álomlátásból, - amelyet Apellianosz magyarázott meg neki - megtudta, hogy számára az Úr nem a házasságot, hanem a vértanúság koronáját jelölte ki. Ennek nyomán megkeresztelkedett, s a keresztségben kapta az Iréné (Békesség) nevet. Többszöri kínzás után föltehetőleg Efezusban szenvedett vértanúságot kb. 315-ben.