Jób pr.
◀︎ 
 május 6. 
 ▶︎
Korábbi hangos útmutatók >
 
Korábbi zsolozsma szövegek >
ApCsel 17,1-9

Azokban a napokban miután az apostolok áthaladtak Amphipoliszon és Apollónián, Tesszalonikába értek, ahol zsinagógájuk volt a zsidóknak.
Pál szokása szerint elment hozzájuk, és három szombaton is vitába szállt velük az Írásokból kiindulva. Kifejtette és bizonyította nekik, hogy a Messiásnak szenvednie kellett, és föl kellett támadnia a halálból, és hogy „a Messiás az a Jézus, akit én hirdetek nektek”. Néhányan hívőkké lettek közülük, és csatlakoztak Pálhoz és Sziláshoz. Hasonlóképpen igen sok istenfélő görög is, valamint számos előkelő asszony. Ez irigységgel töltötte el a zsidókat, ezért maguk mellé vettek a piaci csavargók közül néhány hitvány embert, csődületet toboroztak, és felizgatták a várost. Jázón házához vonultak, és a népgyűlés elé akarták vezetni őket. Mivel nem találták őket, Jázónt néhány testvérrel együtt a városi vezetők elé vonszolták, és így kiáltoztak: „Itt is megjelentek, akik az egész világot felforgatják! Jázón befogadta őket, holott ezek mind a császár parancsai ellen cselekszenek, mert azt mondják, hogy van más király: Jézus.” Felizgatták a tömeget és a városi vezetőket, akik ezt hallották. Amikor azonban óvadékot kaptak Jázóntól és a többiektől, szabadon engedték őket.
A testvérek még aznap éjjel elküldték Pált Szilással együtt Bereába. Amikor megérkeztek, bementek a zsidók zsinagógájába. Ezek a zsidók nyitottabbak voltak, mint a tesszalonikaiak. Előítélet nélkül fogadták az igét, és napról napra kutatták az Írásokat, hogy valóban így vannak-e ezek a dolgok. Sokan közülük hívők lettek. Hasonlóképpen az előkelő görög asszonyok és férfiak közül is nem kevesen. De amint megtudták a tesszalonikai zsidók, hogy Pál Bereában is hirdeti Isten igéjét, odajöttek, s ott is felizgatták és megzavarták a tömeget. A testvérek azonnal továbbküldték Pált a tengerpartra. Szilás és Timóteus azonban ott maradt. Kísérői egészen Athénig Pállal tartottak, majd visszatértek azzal az utasítással, hogy Szilás és Timóteus minél hamarabb menjen hozzá.
Miközben Pál Athénban várta őket, háborgott a lelke, mert látta, hogy a város tele van bálványokkal. Nap mint nap beszélt, vitába szállt a zsinagógában a zsidókkal és az istenfélőkkel, a főtéren pedig azokkal, akiket éppen ott talált. Néhány epikureus és sztoikus filozófus is vitába szállt vele. Egyesek ezt mondták: „Mit akarhat mondani ez a fecsegő?” Mások meg – mivel Jézus és a feltámadás örömhírét hirdette – így beszéltek: „Úgy látszik, idegen istenségek hirdetője.” Ekkor megfogták, az Areioszpagoszra vitték, és így szóltak:
– Megtudhatjuk, mi ez az új tanítás, amelyet hirdetsz?

Jn 11,47-54

Abban az időben a főpapok és a farizeusok összehívták a főtanácsot Jézus ellen, és azt mondták: „Mit tegyünk? Mert ez az ember sok csodajelet tesz. Ha hagyjuk ezt neki, mindnyájan hinni fognak benne, aztán majd jönnek a rómaiak, és elveszik tőlünk szentélyünket és népünket is.” Egyikük pedig, Kaifás, aki abban az évben főpap volt, ezt mondta nekik: „Ti nem tudtok semmit! Nem fontoljátok meg, hogy hasznosabb nekünk, hogy egy ember haljon meg a népért, mintsem hogy az egész nemzet elvesszen.” Ezt pedig nem magától mondta, hanem mint azon év főpapja megjövendölte, hogy Jézus meg fog halni a nemzetért, és nemcsak a nemzetért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse. Attól a naptól tehát elhatározták, hogy megölik őt. Jézus ezért nem járt többé nyilvánosan a zsidók között, hanem elment onnan a pusztához közeli vidékre, az Efraimnak nevezett városba, és ott tartózkodott tanítványaival együtt.

Szent Jób

Szüleinek a neve: Záre és Boszora, izraelita származású, aki a legnagyobb próbatételeket végigszenvedve is hűségesnek bizonyult, s mindvégig Istenbe vetette bizalmát. Könyve szerint Arábiában, Husz földjén élt. Könyvének első mondata szerint igaz ember, feddhetetlen, igazságos, istenfélő volt, és került minden rosszat.

„Hét fia és három lánya született, s rengeteg jószága is volt”, amelyeket azonban megpróbáltatásai során elveszített. Ő azonban „mindezek megtörténte után sem vétkezett ajkaival az Úr színe előtt”, hanem feleségének így felelt: „Ha a jót elfogadtuk az Úr kezéből, akkor a rosszat ne fogadjuk el?” Könyvének végén, nagyhéten arról olvashatunk, hogy türelméért Isten bőségesen kárpótolta, sőt a görög Biblia szerint a feltámadás ígéretében is részesült, miután még 170 évet élt békében.