Jób pr.
◀︎ 
 május 6. 
 ▶︎
Szent Liturgia énekek és vecsernye szövegek:A zsolozsma az egyház imádsága - 2019. február 18-24.
ApCsel 6,8-7,5a.47-60

Azokban a napokban a tanítványok számának megszaporodtával zúgolódás támadt a görögök között a zsidók ellen amiatt, hogy özvegyeiket elhanyagolják a mindennapi kiszolgálásnál. A tizenkettő tehát egybehívta a tanítványok sokaságát és azt mondták: »Nem volna rendjén, hogy az asztaloknál szolgáljunk s közben elhanyagoljuk az Isten igéjét. Azért testvérek, szemeljetek ki magatok közül hét jóhírű, Szentlélekkel és bölcsességgel teljes férfit, s bízzuk rájuk ezt a foglalatosságot. Mi meg majd a könyörgéssel és az ige szolgálatával foglalkozunk.« Ez a beszéd tetszett az egész sokaságnak. Kiválasztották ennélfogva Istvánt, akit eltöltött a hit és a Szentlélek, továbbá Fülöpöt, Prohórust, Nikánort, Timont, Parmenást és Miklóst, az antióchiai prozelitát. Ezeket az apostolok elé állították és imádság közben rájuk tették kezüket. Az Úr igéje pedig terjedt, úgy hogy a tanítványok száma igen megszaporodott Jeruzsálemben, sőt a papoknak is nagy tömege meghódolt a hitnek.

Jn 4,46b-54

Abban az időben Kafarnaumban volt egy királyi tisztviselő, akinek a fia beteg volt. Amikor meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, fölkereste, és arra kérte, menjen el, gyógyítsa meg a fiát, aki már halálán volt. Jézus azonban így szólt hozzá: „Hacsak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” De a királyi tisztviselő tovább kérlelte: „Gyere, Uram, mielőtt még meghalna a fiam!” Jézus ezt mondta neki: „Menj csak, él a fiad!” Az ember hitt Jézus szavának, amelyet hozzá intézett, és hazaindult. Útközben elé jöttek szolgái, és jelentették, hogy él a fia. Megkérdezte tőlük, hogy melyik órában lett jobban. Azt felelték: „Tegnap, a hetedik óra körül hagyta el a láz”. Akkor az apa ráeszmélt, hogy épp ebben az órában mondta neki Jézus, hogy „él a fiad”; és hívő lett egész háza népével egyetemben. Ez volt Jézus második csodajele, amit akkor tett, amikor Júdeából Galilea felé tartott.

Szent Jób

Szüleinek a neve: Záre és Boszora, izraelita származású, aki a legnagyobb próbatételeket végigszenvedve is hűségesnek bizonyult, s mindvégig Istenbe vetette bizalmát. Könyve szerint Arábiában, Husz földjén élt. Könyvének első mondata szerint igaz ember, feddhetetlen, igazságos, istenfélő volt, és került minden rosszat.

„Hét fia és három lánya született, s rengeteg jószága is volt”, amelyeket azonban megpróbáltatásai során elveszített. Ő azonban „mindezek megtörténte után sem vétkezett ajkaival az Úr színe előtt”, hanem feleségének így felelt: „Ha a jót elfogadtuk az Úr kezéből, akkor a rosszat ne fogadjuk el?” Könyvének végén, nagyhéten arról olvashatunk, hogy türelméért Isten bőségesen kárpótolta, sőt a görög Biblia szerint a feltámadás ígéretében is részesült, miután még 170 évet élt békében.