1Ján 1,1-7

Testvéreim! Azt hirdetjük nektek, ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit szemléltünk, amit kezünkkel tapintottunk: az életet adó igét. Ugyanis az élet megjelent, láttuk, tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, ami az Atyánál volt, és megjelent nekünk. Amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek, hogy ti is közösségben legyetek velünk. Mi az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal vagyunk közösségben. Ezeket azért írjuk nektek, hogy örömünk teljes legyen.
Ez az üzenet, amelyet tőle hallottunk, és hirdetünk nektek: Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség. Ha azt állítjuk, „Közösségben vagyunk vele”, de a sötétségben járunk, akkor hazudunk, és nem az igazság szerint cselekszünk. De ha a világosságban járunk, ahogy ő is a világosságban van, akkor közösségben vagyunk egymással, és Fiának, Jézus a vére minden bűntől megtisztít bennünket.

Jn 19,25-27; 21,24-25

Abban az időben ott állt Jézus keresztje mellett az ő anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége és Mária Magdolna. Jézus, látva anyját és az ott álló tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a te a fiad!” Azután így szólt a tanítványhoz: „Íme, a te anyád!” És attól az órától fogva házába fogadta őt a tanítvány. Ez az a tanítvány, aki tanúságot tesz ezekről, és ezeket írta, és tudjuk, hogy igaz a tanúsága. De van sok egyéb dolog is, amit Jézus tett, amelyek, ha egyenként le lennének írva, úgy vélem, maga a világ sem tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni kellene. Amen.

János Apostol és Evangélista

Az Úr tanítványai köréből János kiemelkedő személyiség. A négy evangélista közül az ő szimbóluma a sas, melynek szárnyalása, magas röpte és napra figyelő tekintete jól kifejezi János sajátságait. A negyedik evangéliumban csak úgy szerepel, mint „a tanítvány, akit Jézus szeretett”, s ez olyan jelző, amelyet a tanítványok közül senki más nem visel.

János Péterrel és Jakabbal együtt kiemelkedő szerepet vitt az apostolok körében. Ők hárman alkotják azt a legszűkebb kört az Úr körül, akik vele lehetnek kiváltságos pillanatokban: a színeváltozás hegyén, Jairus házában és az Olajfák hegyén a vérrel verítékezéskor.

Az Üdvözítő Jánost a bátyjával, Jakabbal együtt a „mennydörgés fiainak” nevezi (Mk 3,17). Ez a név jelzi, hogy mindketten a cselekvés emberei voltak. Szeretete hősies és hűséges volt, s ennek legszebb bizonyságát az evangélium akkor szolgáltatja, amikor elmondja, hogy a szeretett tanítvány követte Mesterét végig a keresztúton. Ott állt a kereszt alatt is Jézus anyja mellett, és ott hallotta a szót: „Asszony, íme a te fiad!... Íme, a te anyád!” (19, 26).

A Szűzanya halála és mennybevitele után János Efezusba költözött, és atyja lett ennek a nagy kikötővárosnak, ahol Pál apostol és annak tanítványa, Timóteus működött. Ebben a városban találkozott János a császár keresztényüldöző gépezetével.

Az öreg apostolt is elfogták, és a bírói ítélet alapján Rómába vitték Domitianus császár elé. Rómában halálos ítéletet hoztak ellene, s a kivégzés módjául azt határozták, hogy egy forró olajjal teli üstbe kell dobni. A Porta Latina mellett tehát fölfűtötték az üstöt és beledobták az apostolt, de János, aki a tanítványok közül egyedül szenvedte végig Mesterével a kereszthalál kínjait, sértetlenül lépett ki a gyilkos fürdőből. Akkor méregkelyhet itattak vele, s mivel az sem ártott neki, Pathmosz szigetre száműzték.

E szigeten, egy viharos éjszakán, amikor a tenger dübörögve és tajtékozva ostromolta a sziklás partot, Isten egy hatalmas látomásban megnyitotta előtte a menny és a föld titkait, és föltárta neki az Egyház jövőjét. A látottak olyan félelemmel töltötték el, hogy ájultan rogyott a látomást mutató angyal lábához. Mikor később egy halász hozott neki írószerszámokat, akkor pergamentekercsre írta a látomásait, és elküldte a kisázsiai egyházaknak. Így beszéli el a hagyomány a Jelenések Könyvének születését.