Teofán szé., Dialógus Gergely fp.
◀︎ 
 március 12. 
 ▶︎
Szent Liturgia énekek és vecsernye szövegek:A zsolozsma az egyház imádsága - 2020. április 6-12.
Ter 7,11-8,3

Noé hatszázadik életévében, a második hónap tizenhetedik napján fel­szakadtak a mélység forrásai és megnyíltak az ég zsilipjei, és eső zuhogott a földre negyven nap és negyven éjen át. Ugyancsak azon a napon ment be Noé meg Szem, Kám és Jáfet, a fiai, meg velük felesége s három fiának felesége a bárkába. Feljutott még Noé bárkájára mindenfajta vadállat, min­den állatfaj, mindenféle szárazföldi csúszómászó és mindenfajta levegőben szárnyaló madár párosával: minden lényből, ami csak lélegzik, egy hím és egy nőstény ment be a bárkára. Isten Noénak adott rendelkezése szerint minden testben élőlényből felszállt egy hím és nőstény. Azután az Úristen kívülről rájuk zárta a bárkát. A vízözön negyven napon és negyven éjen át esett a földre, és igen sok víz gyűlt össze, amely felemelte a bárkát a földről. A vízár elhatalmasodott, és erősen megduzzadt a föld felett, a bárka viszont a víz felszínén úszott. A víz pedig még tovább áradt a földön, úgyhogy már elborította az összes magas hegyet is az ég alatt. Tizenöt könyöknyivel volt magasabb azoknál a víz, s ennyivel emelkedett minden magas hegy föle. El is pusztult minden élőlény, amely a földön mozgott: a madarak és barmok, a vadállatok és minden szárazföldi csúszómászó, és valamennyi ember. Minden, ami lélegzett, és amiben élet volt a szárazföldön, odaveszett. Eltörölte tehát Isten még az emlékét is mindannak, ami a földön volt: az embertől az állatig, a csúszómászóktól az égi madarakig, mindegyiket eltörölte a földről. Csak Noé maradt meg és azok, akik vele voltak a bárkában. A víz pedig százötven napig emelkedett a föld felszínén. Ekkor Isten megemlékezett Noéról és minden állatról meg baromról, minden madárról és csúszómászóról, amely vele volt a bárkában. Isten szelet támasztott a föld felett, mire a víz apadni kezdett. A mélység forrásai meg az ég zsilipjei bezárultak, és megszűnt az eső az égből. A víz pedig lassan visszahúzódott, és százötven nap múlva elapadt.

Péld 10,1-22

A bölcs fiú öröm az apjának, az ostoba fiú viszont bánat az anyjának. Gonoszul szerzett kincsek mit sem használnak, az igazságosság ellenben megment a haláltól. Nem engedi az Úr az igaz lelkét éhezni, a gonoszok életét pedig elveti. A szegénység lealázza az embert, a szorgos férfikéz azonban gazdagságot szerez. A bölcs fiú nyáron gyűjt, a gonosz fiú pedig átalussza az aratást. Az Úr áldása nyugszik az igaz fején, a gonoszok száját pedig korai gyász fogja be. Az igaznak emlékét áldva emlegetik, a gonosznak pedig még a neve is kialszik. Aki bölcs szívű, elfogadja a parancsokat, a bolond viszont szájának ostobaságán bukik el. Aki tisztességesen él, biztos úton jár, aki pedig görbe utat választ, azt rajtakapják. Aki szemével hamisan kacsintgat, keserűséget okoz, aki azonban nyíltan dorgál, békességet szerez. Az igaz keze az élet forrása, a gonoszok szája pedig csak pusztulást takar. A gyűlölet irigységet szül, akik viszont nem keresik a civódást, azokat szeretet borítja. Az értelmes ajkán bölcsességet lehet találni, de az esztelen embernek vessző való. A bölcsek titokban tartják tudásukat, a meggondolatlanul szólók viszont közel vannak a veszedelemhez. A gazdagok számára főnyeremény az erős város, az istentelenek veszedelme pedig a nélkülözés. Az igazak alkotása az életet szolgálja, a gonoszok termése pedig a bűnt. A fegyelmező intelem megőrzi az igaz élet útját, de aki megveti a korholást, eltéved. A gyűlöletet rejtve tartja az igaz ajak, aki pedig rágalmat szór, az ostoba. Ahol sok a beszéd, nem marad el a bűn, s az az okos ember, aki féken tartja ajkát. Tiszta ezüst az igaznak nyelve, a gonoszok elméje pedig semmit sem ér! Az igazak ajka sok embert tanít, a balgák pedig nyomorúságban végzik. Az Úr áldása van az igaz fején, és ez gazdagságot szerez, s azzal nem jár szomorúság a szívben.

Szent Teofán hitvalló atya

Szent Teofán istenfélő, gazdag szülőktől született Konstantinápolyban 758-ban. Bekerült a császári udvarba. Az ottani elvárásokhoz híven egészen fiatalon házasodott meg, s feleségét hamarosan rávette arra, hogy teljes önmegtartóztatásban éljenek. Aztán bevonult a Hercegek szigete melletti monostorba és ott beöltözött szerzetesnek, miközben felesége is szerzetes lett. Később Teofán a Szigria hegyére vonult vissza. A II. Nikaiai Egyetemes Zsinaton kitűnt nagy műveltségével. Mindenki megcsodálta kemény aszkézisét, könyvmásolói munkáját és a betegségei folytán elviselt szenvedések közepette tanúsított türelmét.
Örmény Leó ikonromboló császár igen szerette volna a szentet az eretnekségének megnyerni, s amikor az mereven elzárkózott minden ilyen törekvés elől, akkor börtönbe záratta, majd száműzetésbe Szamothrákiába küldte, ahol Szent Teofán 817. március 12-én halt meg.