Krizánt és Dária vtk.
◀︎ 
 március 19. 
 ▶︎
Szent Liturgia énekek és vecsernye szövegek:A zsolozsma az egyház imádsága - 2020. április 6-12.
Ter 10,32-11,9

Ezek Noé fiainak törzsei, népeik és nemzetségeik szerint. Ezekből külö­nültek el a nemzetek a földön a vízözön után. A föld ugyanis egynyelvű volt, és mindenkinek ugyanazok voltak a szavaik. Mikor azonban Keletről elköl­töztek, Sineár földén egy mezőségre bukkantak és ott letelepedtek. Azt mondák egymásnak: „Jertek, vessünk téglát és égessük ki tűzben!” Aztán fölhasználták a téglát kőnek, az aszfaltot pedig vakolatnak, és azt mondák: Jertek, építsünk magunknak várost és tornyot, amely az égig ér! Szerezzünk nevet magunknak, még mielőtt szétszóródánk az egész földön!” Akkor leszállt az Úristen, hogy megnézze a várost és a tornyot, amelyet az emberek fiai építettek. Azt mondta: íme, egy nép ez, és egy nyelvet beszélnek mindannyian. Ezzel az alkotással kezdték, de ezentúl már semmitől sem fognak elállni, amibe csak belefognak. Jertek tehát, szálljunk alá, és zavarjuk ott össze a nyelvüket, hogy ne értsék meg egymás szavát! Az Úr tehát szétszórta őket szerte az egész földre, s ők abbahagyák a város és a torony építését. Azért nevezték el tehát azt Zűrzavarnak, mert ott zavarta össze az Úristen az egész föld nyelveit, s onnan szórta szét őket az Úr szerte az egész földre.

Péld 13,19-14,6

Az istenfélők kívánsága megédesíti a lelket; a gonoszok tettei pedig távol állnak az igaz ismerettől. Aki bölcsekkel jár, maga is bölcs lesz; aki balgákkal barátkozik, azt meg is lehet ismerni erről. A bűnösöket balsors üldözi, az igazakat pedig jóval jutalmazzák. Fiainak fiaira hagyja a jó ember az örök­ségét, de a gonoszok vagyona egyszer csak az igazakra marad. Az igazak gazdagon termelnek számos éven át, a gonoszok pedig hamarosan csak veszítenek. Aki kíméli a pálcát, gyűlöli a fiát, mert aki szereti, az gondosan meg is neveli. Amikor az igaz étkezik, lelkét táplálja, a gonoszok lelke viszont üres marad. A bölcs nők felépítették házukat, a balga pedig a felépültet is lebontotta kezével. Az igaz úton járó, istenfélő embert lenézi az, aki gyaláza­tos úton halad. A balga szájában a kevélység veszélye rejlik, a bölcseket viszont ajkuk megóvja. Hol nincs jószág, üres a jászol; hol sok a termés, ott nyilvánvaló az ökör ereje. Igazságszerető tanú nem hazudik, a hamis tanú azonban ontja a hazugságot. A gonoszoknál hiába keresel bölcsességet, mert nem találsz; az okos embereknél azonban könnyen megvan a tudás.

Szent Khrüszanthosz és Dária vértanúk (s velük együtt Claudius tribunus és felesége Hilaria, valamint fiaik: Jászon és Maurus, továbbá Diodorosz pap és Marianus diakonus)

Khrüszanthosz egy pogány alexandriai szenátor fia volt, és a III. században élt. Rómába ment filofiát tanulni, s miután ott egy Carpoforus nevű pap révén megismerkedett a kereszténységgel, megkeresztelkedett. Apja minden áron vissza akarta téríteni a pogány hitre, ezért megházasította Dáriával, Pallasz Athéné papnőjével. Khrüszanthosz azonban megnyerte Dáriát a keresztény tanításnak, és közös elhatározással mint testvérek éltek együtt. Az apa halála után Khrüszanthosz maga köré gyűjtötte a keresztény ifjakat, Dária pedig, külön házba költözve, a keresztény szolgálatra kész nőket. Amikor feljelentették őket, Claudius tribunushoz kerültek kínvallatásra. Kitartásuk láttán maga Claudius is megtért és megkeresztelkedett feleségével Hilariával, valamint Jászon és Maurus nevű fiaival, továbbá a parancsnoksága alá tartozó 70 katonával együtt. Numerianus császár (282-3) ekkor Claudiust a tengerbe fojtatta, két fiát és a megtért katonákat pedig lefejeztette. A vértanúk testét a keresztények a Via Salaria Nova mentén temették el, ahová aztán Hilaria rendszeresen eljárt imádkozni. Miután őt is elfogták, kínvallatásnak vetették alá, és halálra kínozták. Khrüszanthoszt és Dáriát kínzás után ugyanott temették el egy sírbarlangba, ahol ezután a keresztények gyakran gyűltek egybe imádságra. A pogányok egyszer sziklával betemették a barlang bejáratát, úgyhogy az ott imádkozó keresztények mindannyian elpusztultak. Közülük Diodorosz pap és Marianus diakonus nevét ismerjük. Egy későbbi szenvedéstörténet azt írja róluk, hogy Valerianus egyházüldözésének lettek áldozatai 283-ban. A vértanúkról már Damasus pápa dicsőítő beszédet mondott, sírjuk zarándokhellyé lett, tiszteletük mindenfelé elterjedt.