Ter 13,12-18

Ábrám Kánaán földjén telepedett le, Lót pedig a környékbeli sík vidéken maradt és Szodomában tanyázott. A szodomai emberek viszont gonoszak és szerfölött nagy bűnösök voltak Isten színe előtt. Isten pedig így szólt Ábrám­hoz, miután Lót elvált tőle: „Emeld föl szemedet, s tekints arról a helyről, ahol most vagy, északra, meg délre, keletre és nyugatra: mert ezt az egész földet, amelyet látsz, neked és nemzetségednek fogom adni örökre. Olyanná teszem utódaidat, mint a föld homokja: utódaidat csak az tudná majd számon tartani, aki meg tudná számlálni a föld porszemeit. Kelj fel, és járd be ezt a földet széltében és hosszában, mert neked és utódodnak adom azt örökre. Ábrám tehát fölszedte a sátrát, s tovább költözve Mambre tölgyesénél telepedett le, amely Hebronban van, és ott oltárt épített az Úrnak.

Péld 14,27-15,4

Az Úr parancsolata élet forrása, amely segít elkerülni a halálos kelepcét. A király dicsősége az, ha a népe számos: ha pedig elfogy a nép, ez a hatalmas számára is összeomlás. A türelmes embernek nagy a bölcsessége, aki pedig türelmetlen, az igen balgának bizonyul. A szelíd lelkű ember a szívének is épséget szerez, a szenvedélyes lelkület viszont olyan, mint a csontszú. Aki elnyomja a szegényt, az Teremtőjét gyalázza, aki pedig a Teremtőt tiszteli, az megszánja a rászorulót is. Az istentelen ember a saját gonoszságába bukik bele, aki azonban tisztes életmódban bízik, az igaz. A jószívű emberben bölcsesség lakozik, az esztelenek szívében viszont ilyesmi nem található. Az erény magasra emeli a nemzetet, a bűnök pedig lealjasítják a népeket. Az okos szolga kedves a királynál, és ügyességével elkerüli a megvetést. Haragos indulat még bölcseket is pusztulásba dönt, a szelíd felelet viszont megtöri a haragot. Sértő szó csak indulatot gerjeszt. A bölcsek nyelve ékessé teszi a tudományt, a balgák szája pedig dőreséget fakaszt. Az Úrnak mindenütt jelen van a tekintete, s a rosszakat és jókat egyaránt meglátja. A nyelv épsége az élet fája, s aki azt meg tudja őrizni, az élvezni fogja gyümölcsét is.

A Szent Száva monostorban megölt 20 szentéletű atya emléke

A palesztinai monostor szerzetesei egy arab támadás áldozatai lett 796-ban. Mivel a szaracénok aranyat követeltek és a szerzetesek ilyesmit nem tudtak adni, ezért elfogták az ifjú János szerzetest, és úgy kínozták meg, hogy kezein és lábain elvágták az ínakat, és a köveken vonszolták, amíg a bőre teljesen le nem égett. Szergiosz elrejtette a liturgikus szent edényeket, és menekülni próbált, de a martalócok elfogták és lefejezték. Néhány szerzetesnek mégis sikerült egy közeli barlangban elrejtőznie. Egy szaracén észrevette a dolgot, és bekiáltott a barlangba, hogy mindannyian jöjjenek ki. Közülük Patricius egyedül akarta magát feláldozni, csendre intve a barlangban rejtőző társait. A rablók mégis kihajtottak onnan mindenkit, és a kolostor templomába terelték őket, 4000 aranyat és kegytárgyakat követelve tőlük. Mivel ezeket nem kapták meg, behajtották a szerzeteseket Szent Száva barlangjába, s annak bejárata előtt máglyát gyújtottak. Tizennyolcan haltak így vértanúhalált, köztük Patricius is.