Ter 7,11-8,3

Noé hatszázadik életévében, a második hónap tizenhetedik napján fel­szakadtak a mélység forrásai és megnyíltak az ég zsilipjei, és eső zuhogott a földre negyven nap és negyven éjen át. Ugyancsak azon a napon ment be Noé meg Szem, Kám és Jáfet, a fiai, meg velük felesége s három fiának felesége a bárkába. Feljutott még Noé bárkájára mindenfajta vadállat, min­den állatfaj, mindenféle szárazföldi csúszómászó és mindenfajta levegőben szárnyaló madár párosával: minden lényből, ami csak lélegzik, egy hím és egy nőstény ment be a bárkára. Isten Noénak adott rendelkezése szerint minden testben élőlényből felszállt egy hím és nőstény. Azután az Úristen kívülről rájuk zárta a bárkát. A vízözön negyven napon és negyven éjen át esett a földre, és igen sok víz gyűlt össze, amely felemelte a bárkát a földről. A vízár elhatalmasodott, és erősen megduzzadt a föld felett, a bárka viszont a víz felszínén úszott. A víz pedig még tovább áradt a földön, úgyhogy már elborította az összes magas hegyet is az ég alatt. Tizenöt könyöknyivel volt magasabb azoknál a víz, s ennyivel emelkedett minden magas hegy föle. El is pusztult minden élőlény, amely a földön mozgott: a madarak és barmok, a vadállatok és minden szárazföldi csúszómászó, és valamennyi ember. Minden, ami lélegzett, és amiben élet volt a szárazföldön, odaveszett. Eltörölte tehát Isten még az emlékét is mindannak, ami a földön volt: az embertől az állatig, a csúszómászóktól az égi madarakig, mindegyiket eltörölte a földről. Csak Noé maradt meg és azok, akik vele voltak a bárkában. A víz pedig százötven napig emelkedett a föld felszínén. Ekkor Isten megemlékezett Noéról és minden állatról meg baromról, minden madárról és csúszómászóról, amely vele volt a bárkában. Isten szelet támasztott a föld felett, mire a víz apadni kezdett. A mélység forrásai meg az ég zsilipjei bezárultak, és megszűnt az eső az égből. A víz pedig lassan visszahúzódott, és százötven nap múlva elapadt.

Péld 10,1-22

A bölcs fiú öröm az apjának, az ostoba fiú viszont bánat az anyjának. Gonoszul szerzett kincsek mit sem használnak, az igazságosság ellenben megment a haláltól. Nem engedi az Úr az igaz lelkét éhezni, a gonoszok életét pedig elveti. A szegénység lealázza az embert, a szorgos férfikéz azonban gazdagságot szerez. A bölcs fiú nyáron gyűjt, a gonosz fiú pedig átalussza az aratást. Az Úr áldása nyugszik az igaz fején, a gonoszok száját pedig korai gyász fogja be. Az igaznak emlékét áldva emlegetik, a gonosznak pedig még a neve is kialszik. Aki bölcs szívű, elfogadja a parancsokat, a bolond viszont szájának ostobaságán bukik el. Aki tisztességesen él, biztos úton jár, aki pedig görbe utat választ, azt rajtakapják. Aki szemével hamisan kacsintgat, keserűséget okoz, aki azonban nyíltan dorgál, békességet szerez. Az igaz keze az élet forrása, a gonoszok szája pedig csak pusztulást takar. A gyűlölet irigységet szül, akik viszont nem keresik a civódást, azokat szeretet borítja. Az értelmes ajkán bölcsességet lehet találni, de az esztelen embernek vessző való. A bölcsek titokban tartják tudásukat, a meggondolatlanul szólók viszont közel vannak a veszedelemhez. A gazdagok számára főnyeremény az erős város, az istentelenek veszedelme pedig a nélkülözés. Az igazak alkotása az életet szolgálja, a gonoszok termése pedig a bűnt. A fegyelmező intelem megőrzi az igaz élet útját, de aki megveti a korholást, eltéved. A gyűlöletet rejtve tartja az igaz ajak, aki pedig rágalmat szór, az ostoba. Ahol sok a beszéd, nem marad el a bűn, s az az okos ember, aki féken tartja ajkát. Tiszta ezüst az igaznak nyelve, a gonoszok elméje pedig semmit sem ér! Az igazak ajka sok embert tanít, a balgák pedig nyomorúságban végzik. Az Úr áldása van az igaz fején, és ez gazdagságot szerez, s azzal nem jár szomorúság a szívben.

A Szent Száva monostorban megölt 20 szentéletű atya emléke

A palesztinai monostor szerzetesei egy arab támadás áldozatai lett 796-ban. Mivel a szaracénok aranyat követeltek és a szerzetesek ilyesmit nem tudtak adni, ezért elfogták az ifjú János szerzetest, és úgy kínozták meg, hogy kezein és lábain elvágták az ínakat, és a köveken vonszolták, amíg a bőre teljesen le nem égett. Szergiosz elrejtette a liturgikus szent edényeket, és menekülni próbált, de a martalócok elfogták és lefejezték. Néhány szerzetesnek mégis sikerült egy közeli barlangban elrejtőznie. Egy szaracén észrevette a dolgot, és bekiáltott a barlangba, hogy mindannyian jöjjenek ki. Közülük Patricius egyedül akarta magát feláldozni, csendre intve a barlangban rejtőző társait. A rablók mégis kihajtottak onnan mindenkit, és a kolostor templomába terelték őket, 4000 aranyat és kegytárgyakat követelve tőlük. Mivel ezeket nem kapták meg, behajtották a szerzeteseket Szent Száva barlangjába, s annak bejárata előtt máglyát gyújtottak. Tizennyolcan haltak így vértanúhalált, köztük Patricius is.