Péld 10,31-11,12

Az igaz szájából bölcsesség árad, a gonoszok nyelve pedig tönkremegy. Az igaznak ajkáról kedves szó fakad, a gonoszok szája pedig eltorzul. Utálja az Úr a hamis mérleget, de kedvét leli a pontos súlyban. Ahol hatalmaskodó gőg honol, ott még gyalázat is lesz, az alázatosok ajka pedig bölcsességet szól. Az igazakat biztonságosan vezérli istenfélelmük, de a hűtleneket tönkreteszi hamisságuk. A gazdagság mit sem ér a harag napján, a becsületesség azonban megóv a haláltól. Az igaznak halála szomorúságot okoz, a gonoszok pusztulása viszont várva várt dolog. Az istenfélő ember útját igazságossága egyengeti, a gonosz pedig igazságtalanságába bukik bele. Az egyenes lelkű embereket megmenti igaz voltuk, a törvényszegők viszont saját csapdájukba esnek. Az igaz ember halála nem vet véget a reménynek, a gazemberek dicsekvése pedig szétfoszlik. Az igaz megmenekül a csapdából, s a gonosz kerül a helyére. Az istentelenek tőrt vetnek szájukkal társaiknak, de az igazakat belátásuk sikerre vezeti. Az igazak jó sorának örül a város, a gonoszok szájából viszont pusztulás fakad. Az igazak áldása által emelkedik a város, de a gonoszok szája aláássa azt. Az esztelen csúfolja társát, a bölcs belátású ember pedig hallgat.

Ter 8,4-21a

A hetedik hónapban, a hó tizenhetedik napján a bárka megállt az Ararát hegyén. A víz a tizedik hónapig egyre inkább leapadt, és a hónap első napján feltűntek a hegycsúcsok. Negyven nap elteltével Noé kinyitotta a bárkának az ajtaját, amelyet készített, és kiengedte a hollót. Az pedig miután kirepült, nem is tért már vissza, míg a víz föl nem száradt a föld felszínéről. Aztán a galambot küldte utána, hogy lássa, vajon visszahúzódott-e már a víz a földről. De a galamb nem talált helyet, ahol a lábát megpihentesse, ezért visszatért hozzá a bárkába, minthogy még víz borította a föld egész felszínét. Ő kinyújtott kezével megfogta, és visszavette magához a bárkába. Aztán még hét napig várt, majd újra kiengedte a galambot a bárkából. A galamb pedig estére visszatért hozzá egy olajfalevéllel a csőrében. Noé pedig ebből megértette, hogy eltűnt a víz a földről. Még újabb hét napig várt, aztán újra kiengedte a galambot, és az már nem tért vissza hozzá. Tehát Noé hatszázegyedik életévében, az első hónap első napjára felszáradt a víz a földről. Noé kinyitotta a bárka födelét, amit készített, és látta, hogy a föld felszíne megszikkadt. A második hónapra, a hó huszonhetedik napjára felszáradt a föld. Így szólt ekkor az Úristen Noéhoz: „Szállj ki a bárkából, te és feleséged, fiaid meg fiaid feleségei, akik veled vannak! Hozz ki magaddal minden állatot is, amely nálad van, minden élőlényt, a madaraktól kezdve a háziállatokig, aztán minden csúszómászót, amely csak mozog a földön! Növekedjetek és sokasodjatok a földön!” Kiszállt tehát Noé és felesége, fiai meg fiainak feleségei vele együtt, és kijött a bárkából valamennyi vadállat, a barmok és csúszómászók, amelyek csak mozognak a földön, fajuk szerint. Ekkor Noé oltárt épített az Úrnak. Vett minden tiszta háziállatból és tiszta madárból, s égőáldozatot mutatott be az oltáron. Az Úristen pedig megérezte a jó illatot.

Szent Jakab hitvalló főpap

Kora ifjúságától kezdve aszketikus életmódot folytatott, majd a Sztudion kolostorban lett szerzetes. (A bizánci szinaxárion szerint püspökké is szentelték, némelyek szerint a sziciliai Cataniában.) Az ikonromboló Örmény Leó (vagy mások szerint V. Konstantin) császár idején többszöri bebörtönzés és megkínzás áldozata lett. Száműzték is, de valószínűleg a Sztudion monostorban halt meg 820 körül. Sztudita Szent Tivadar magasztaló beszédében beszámol a szent által tanúsított hosszú türelemről a kínzások és szenvedések idején.