Ter 9,18-10,1

Noé fiai, kik a bárkából kijöttek, Szem, Kám és Jáfet voltak; s Kám lett az atyja Kánaánnak. Ezek hárman voltak Noé fiai, s tőlük népesedett be az egész föld. Noé aztán, mint földművelő, elsőként ültetett szőlőt. Miután ivott a borból, megrészegült, úgyhogy meztelenül feküdt a sátrában. Meglátta Kám, Kánaán atyja a saját apja meztelenségét, s hírül adta kint lévő két testvérének. Ám Szem és Jáfet vállukra vették a köntösüket, s hátrafelé menve betakarták atyjuk meztelenségét. Arcukat elfordították, s így nem látták apjuk meztelenségét. Mikor aztán Noé kijózanodott a bor mámorából, s megtudta, mit tett vele kisebbik fia, így szólt: „Átok legyen Kánaánon, és szolgája legyen testvéreinek!” Aztán ezt mondta: .Áldott legyen az Úr, Szem Istene; Kánaán pedig az ő szolgája legyen! Tegye Isten Jáfetet terebélyessé, és lakozzék Szem sátraiban, s Kánaán a szolgájuk legyen!” Noé a vízözön után még háromszázötven esztendeig élt. Noé egész életkora összesen kilenc­százötven esztendőt tett ki, és aztán meghalt. Noé fiainak: Szemnek, Kámnak és Jáfetnek pedig a további utódaik voltak: fiaik születtek ugyanis a vízözön után.

Péld 12,23-13,9.13b

Az okos ember a megértés trónusa, az oktalanok szíve pedig átkokra talál. A kiválasztottak keze könnyen uralomra kerül, az álnokok pedig alig szerzik meg betevő falatjukat. A rettenetes beszéd fölkavarja az igaz ember szívét, a jó hír pedig megörvendezteti.
A tudással foglalkozó ember az igazi barátja önmagának, a vétkeseket viszont utoléri a baj. A gonoszokat útjuk tévedésbe viszi. A csaló nem szerzi meg azt, amit kiszemelt, a tiszta ember viszont aranyat ér. Az igazság útján élet van, a gyűlölködők útjai pedig halálba vezetnek. A bölcs fiú hallgat atyjára, az esztelen pedig vesztébe rohan. Aki féken tartja a száját, az megőrzi lelkét, aki pedig meggondolatlan a beszédben, az bajba jut. A tétlen ember hiába vágyakozik, a derék emberek kezei viszont szorgosak. Az igaz gyűlöli a hazug beszédet, a gonosz pedig csúfságot művel, és nincs bátorsága. Vannak, akik gazdagot játszanak, holott semmijük sincs, mások pedig szegényt, noha dúsgazdagok. A férfi lelkének a váltsága a gazdagsága, a szegényt viszont nem éri fenyítés. Az igazak világossága mindenkor világít, a gonoszok mécsese pedig kialszik. Az álnok lelkek bűnökben tévelyegnek, az igazak pedig irgalmasok és könyörülnek.

Gábor főangyal

A bizánci egyház szokása az, hogy minden nagy ünnep után másnap azt a szent személyt ünnepli, aki az ünnepelt titokhoz a legbensőségesebben kötődik. Ezt az ünnephez kapcsolódó megemlékezést nevezi a bizánci egyház a szent szinaxisának. Ez alkalommal Gábriel arkangyal az, aki meghirdeti ezt a nagy örömhírt: „Hirdesd ó föld a nagy örömet, dicsérjétek egek Isten dicsőségét!” Négy ünnepe közül ez a legnagyobb, mivel arra a szerepre utal, amelyet az arkangyal Isten Fiának és Igéjének a megtestesülés művében betöltött. Ő jelezte Zakariásnak is fia születését, valamint Máriának azt, hogy anyja lesz Isten Fiának. Egyes hagyományok szerint ő erősítette meg a Getszemáni kertben gyötrődő Jézust.