Péld 21,23-22,4

Aki vigyáz szájára s nyelvére, megóvja lelkét a szorongatástól. A szemte­lenül fennhéjázó kevélyt istencsapásnak hívják. Aki felrója a rosszat, az gonosz indulatában szertelenül dölyfösködik. A lustát megölik a vágyai, mert a keze semmit sem akar dolgozni. Az istentelen ember egész nap csak gonosz vágyakat kíván, az igaz pedig irgalmasságot gyakorol, és fukarság nélkül adakozik. A gonoszok áldozatai utálatosak az Úr előtt, főként, hogyha aljas szándékkal viszik. A hamis tanú elpusztul, az engedelmes ember pedig óvakodva beszél. A gonosz férfiú szemtelen arccal jár, az igaz viszont jól megérti útját. Nincsen bölcsesség, nincsen okosság, nincsen tanács az Úr színe előtt az istentelenekben. Készen áll a ló az ütközet napján, de a segítség az Úrtól érkezik. Kívánatosabb a jó hírnév, mint a nagy gazdagság, mert az aranynál és ezüstnél többet ér a kedves jóság. A gazdag és a szegény szembekerülnek egymással, pedig mindkettőjüket az Úr alkotta. Ha az értelmes ember látja azt, hogy a gonosz bűnhődik, okul belőle, az együgyű pedig tovább megy, és kárt vall. A bölcsesség következménye az Úr félelme, gazdagság, dicsőség és élet.

Ter 43,26-31a; 45,1-16

Józsefnek bevitték testvérei az ajándékokat, amelyeket a kezükben hoztak, és földre borultak előtte. Ő pedig megkérdezte tőlük: „Hogy vagytok?” Majd még hozzátette: „S jól van-e öreg atyátok, akiről beszéltetek nékem? Él-e még?” Ők ezt felelték: „Egészséges a szolgád, a mi atyánk, és él még.” Erre ő azt mondta: „Isten áldja meg azt az embert.” Azok pedig meghajoltak és leborultak előtte. Amikor pedig József fölemelte szemét, és meglátta édes testvérét, Benjámint, így szólt: „Ez-e a legifjabb öcsétek, akiről azt mondtatok nékem, hogy elhozzátok ide hozzám?” Aztán így szólt hozzá: „Isten legyen kegyes hozzád, fiam!” József ezzel megrendült, s megindult a szíve az öccse láttán, és ki kellett sírnia magát: bement tehát a belső szobába és ott sírt. Aztán megmosta az arcát és ismét kijött és erőt vett magán. (…) József már nem bírta tovább elviselni a sok körülálló ember jelenlétét, ezért megparancsolta, hogy küldjenek ki mindenkit, így senki idegen sem maradt már Józseffel, amikor fölfedte magát testvérei előtt. Aztán hangos sírásra fakadt, amit már meghallottak az egyiptomiak is – a fáraó egész háza – és megmondta testvéreinek: „Én vagyok József! Él-e még az atyám?” De testvérei annyira zavarba jöttek, hogy még felelni sem tudtak. József viszont így szólt testvéreihez: „Gyertek hát közelebb hozzám!” Erre közelebb húzódtak. Ő pedig megmondta: „Én vagyok József, a testvéretek, akit eladtatok Egyiptomba. Ne féljetek, s ne is tűnjön most előttetek kegyetlenségnek az, hogy eladtatok engem ebbe az országba; mert megmentésetekre küldött engem az Isten előttetek Egyiptomba. Két esztendeje ugyanis annak, hogy elkezdődött az éhínség ezen a földön, s még öt olyan esztendő van hátra, amelyben sem szántani, sem aratni nem lehet. Előre küldött tehát engem az Isten, hogy ti életben maradhassatok a földön, s legyen ennivalótok, amivel majd utódaitokat is fölnevelhetitek. Nem ti, hanem Isten küldött engem ide. Ő tett engem szinte a fáraó atyjává s egész házának urává s Egyiptom egész földjének fejedelmévé. Siessetek hát, térjetek vissza atyámhoz, és mondjátok meg neki: Ezt üzeni a fiad, József: Az Úristen engem Egyiptom egész földjének urává tett meg. Gyere le hozzám, ne késlekedj! Gósen földén fogsz majd lakni, s a közelemben lehetsz, te meg a fiaid s fiaidnak fiai, juhaiddal, barmaiddal, s mindazzal együtt, amid van. Én majd ellátlak ott élelemmel, – mert az éhínség még öt esztendeig fog tartani. Nem fogsz tehát nyomorúságra jutni se te, se fiaid, se semmi abból, ami a tied. Saját szemetekkel láthatjátok, s testvéremnek, Benjáminnak szeme is látja, hogy az én szám szól hozzátok. Számoljatok be majd atyámnak minden dicsőségemről, s mindarról, amit itt láttatok, aztán sietve hozzátok el atyámat ide hozzám!” Erre Benjáminnak, az édes öccsének a nyakába borult, és sírt; és ő is sírt a vállán. Majd megcsókolta József a többi testvérét is, és sírt. Erre a testvérei még elbeszélgettek vele. Ennek híre eljutott a fáraó udvarába is, ilyen módon: „Eljöttek József testvérei!” A fáraó és szolgái pedig örültek ennek.

Szent Márk fölszentelt vértanú és Kürillosz diakónus vértanú

Ezek a szentek különböző vidékeken szenvedtek vértanúságot Julianosz aposztata császársága idején a pogány restauráció miatt 362-ben. A hagyomány szerint Szent Márk még Nagy Konstantin császár idején lerombolt egy pogány szentélyt, hogy helyére keresztény templomot építsen. Harminc évvel később életével kellett fizetnie ezért a buzgóságért. Küroszi Theodorétosz elbeszélése szerint Kürillosz héliopoliszi diakónusnak ugyanezt kellett elszenvednie hasonló okból. Aszkalonban és Gázában, ahol a pogányság még különösen is elevenen élt tovább, sok egyszerű kereszténynek kellett ekkoriban kegyetlen kínzások elszenvednie a pogányoktól.