Ter 2,4-19

Ez az ég és föld teremtésének könyve – amikor mindez létrejött, azon a napon, amelyen az Úristen megalkotta az eget és a földet, meg a mező minden növényzetét, mely még addig nem jelent meg a földön, és a mező füvét, amely azelőtt még nem sarjadt. Isten ugyanis még nem hullatott esőt a földre és ember sem volt még, aki megművelné azt. De forrás fakadt a földből, és megöntözte a föld egész felszínét. Isten pedig megalkotta az embert a föld porából, és arcára lehelte az élet leheletét, és így lett az ember élő lénnyé. Kelet felé az Úristen Édenben kertet telepített, és oda helyezte az embert, akit alkotott. Aztán még Isten a földből mindenféle fát növesztett, mely tekintetre szép és táplálkozásra jó, s a kert közepén az élet fáját, meg azt a fát, amely fölismerteti, hogy mit lehet megtudni a jóból és a rosszból. Folyóvíz is fakadt az Édenből, hogy megöntözze a paradicsomkertet, s ez, innen négyfelé ágazott el. Az egyik ágának neve: Fiszon: ez folyik Evilát egész földje mentén, ahol az arany található. Annak a vidéknek igen jó az aranya, s van ott még ezenkívül gránátkő és ónixkő is. A másik folyó neve Gihon: ez folyik körül Etiópia egész földjén. A harmadik folyó a Tigris: ez a folyik az asszírok országa mentén. A negyedik folyó pedig az Eufrátesz. Fogta hát az Úristen az embert, akit alkotott, és a paradicsomkertbe helyezte, hogy művelje és őrizze azt. És parancsot adott az Úristen Ádámnak, mondván: „A kert minden fájáról vehetsz magadnak ennivalót, de a jó és gonosz tudásá­nak fájáról ne egyetek, mert amely napon esztek arról, halállal elpusztultok.” Aztán így szólt az Úristen: „Nem jó az embernek egyedül lennie; alkossunk hozzá illő segítőt is.” Erre még megalkotta Isten a földből a mező minden állatát és az ég minden madarát, és odavezette őket Ádámhoz, hogy lássa, milyen nevet ad nekik. Mert minden élőlénynek az lett a neve, aminek Ádám nevezte.

Péld 3,1-18

Fiam, ne feledd el rendelkezésemet, és szíved őrizze meg szavaimat, mert hosszú életet, számos évet és békességet szereznek neked! Az irgalmas szeretet és hűség soha ne hagyjon el téged! Akaszd ezeket a nyakadba, és vésd őket szíved táblájára, s akkor kegyelmet találsz. Csak azzal törődj, ami helyes Isten és az emberek előtt! Teljes szívvel bízzál az Úrban, és ne légy olyan nagyra saját bölcsességeddel! Minden utadon őt ismerd fel, hogy majd ő igazgassa járásodat, és akkor lábad nem botlik meg. Ne magadat tartsd bölcsnek! Istent féld, és kerülj minden rosszat: ez válik egészségére tested­nek és így gondoskodsz csontjaidról. Tiszteld meg az Urat fáradozásod jogos gyümölcséből, és adj neki minden termésed zsengéjéből, hogy megteljenek csűreid bőséggel, és préseid tele lehessenek musttal! Ne vesd meg, fiam, az Úr fenyítését, és ne hárítsd el dorgálását, mert az Úr azt feddi meg, akit szeret, és minden kedvesen fogadott fiát megdorgálja! Boldog ember az, aki bölcsességre bukkant és az olyan halandó, aki okos belátásra tett szert. Ennek megszerzése ugyanis többet ér a színaranynál és ezüst ékszernél. Értékesebb ez a drágakőnél, mert már nem fordulhat ellene semmi gonosz. Jól ismert ez mindazoknál, akik szeretik, és nincs hozzá fogható drágaság. Hosszú élet és számos év van a jobbjában; bal kezében pedig gazdagság és dicsőség. Szájából igazság fakad, nyelvén törvényt és kegyelmet hordoz. Útjai kellemes utak, és minden ösvénye békességen át vezet. Élet fája ez mind­azoknak, akik megragadják, és biztonságot élvez az, aki úgy támaszkodik rá, mint az Úrra.

Az amórioni negyvenkét vértanú: Szent Tivadar, Konstantin, Kallisztosz, Theophilosz, Vasszoész és társaik

A bizánci hadsereg tisztjei voltak Theophilosz császár uralkodása idején (829-842). Amikor „Galatia Secunda” fővárosa, Amorium, Mutasszem kalifa kezébe került, Bagdadba vitték őket fogságba. Mivel nem voltak hajlandók az iszlám vallásra áttérni, hét éves börtönbüntetés után lefejezték őket, miután már a legkülönfélébb fizikai és erkölcsi kínzásoknak lettek alávetve azért, hogy elhagyják hitüket. 845. március 6-án haltak meg.