2Kor 3,12-18

Testvéreim! Mivel van reményünk, teljes nyíltsággal állunk elő; és nem úgy, mint Mózes, aki fátylat tett az arcára, hogy Izrael fiai ne lássák a semmivé foszló dicsőség végét. De gondolkodásuk is eltompult. Mind a mai napig ugyanez a fátyol borul az Ószövetség olvasására, és az csak Krisztusban tűnik el. Igen, mindmáig, valahányszor Mózest olvassák, fátyol borítja a szívüket. De ha valaki megtér az Úrhoz, a fátyol eltűnik. Ez „az Úr” a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság. Mi pedig mindnyájan, miközben födetlen arccal, mintegy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét, az Úr Lelke által egyre inkább hasonlóvá válunk a szemlélt dicsőséghez.

1Kor 12,27-13,8a

Testvéreim! Ti Krisztus teste vagytok, egyenként pedig a tagjai. Ezek közül Isten az egyházban némelyeket elsőként apostollá rendelt, másodikként prófétává, harmadikként tanítóvá. Azután adott csodatevő erőket, kegyelmi ajándékokat gyógyításra. Némelyeket arra rendelt, hogy különféle segítséget nyújtsanak, másokat arra, hogy vezetők legyenek, ismét másokat arra, hogy különféle nyelveken szóljanak. Vajon mindnyájan apostolok? Mindnyájan próféták? Mindnyájan tanítók? Talán mindenkiben van csodatevő erő? Mindenki rendelkezik a gyógyítás kegyelmi ajándékával? Mindnyájan szólnak nyelveken? Netán mindnyájan értelmezni tudják azokat? Törekedjetek a legnagyobb kegyelmi ajándékokra! Most pedig egy még kiválóbb utat mutatok nektek. Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólnék is, de szeretet nincsen bennem, zengő érc vagyok vagy lármás cimbalom. Ha prófétálnék, és minden titkot ismernék, és minden tudás birtokában volnék, s elég hitem lenne ahhoz, hogy hegyeket mozdítsak, de szeretet nincsen bennem: semmi vagyok. Még ha szétosztanám is egész vagyonom, és testemről is lemondanék, hogy dicsekedhessek, de szeretet nincsen bennem: mit sem használ nekem. A szeretet türelmes, jóságos. A szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül az igazságtalanságnak, hanem együtt örül az igazsággal. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. A szeretet soha el nem múlik.

Lk 6,1-10

Abban az időben Jézus az egyik szombaton vetések közt járt. Tanítványai tépdesték a kalászokat, és kezükkel kimorzsolva eszegették. A farizeusok közül azonban egyesek azt mondták: „Miért tesztek olyat, amit szombaton nem szabad?” Jézus felelt nekik: „Nem olvastátok-e, mit tett Dávid, amikor megéhezett ő és akik vele voltak? Miként ment be az Isten házába, hogyan vette el a kitett kenyereket, és evett, és a vele levőknek is adott azokból, amelyeket nem szabad másnak megenni, csak egyedül a papoknak.” Aztán ezt mondta nekik: „Mert az Emberfia ura a szombatnak is.” Történt azután egy másik szombaton, hogy bement a zsinagógába, és tanított. Volt ott egy ember, akinek a jobb keze el volt sorvadva. Az írástudók és a farizeusok pedig figyelték, vajon gyógyít-e szombaton, hogy vádat találjanak ellene. Ő azonban ismerte gondolataikat, ezért így szólt az elsorvadt kezű emberhez: „Kelj fel, és állj középre!” Az fölkelt és odaállt. Jézus azután ezt mondta nekik: „Kérdezlek titeket, szabad-e szombaton jót tenni vagy rosszat tenni, életet menteni vagy elpusztítani?” Majd körülnézett mindnyájukon, és így szólt hozzá: „Nyújtsd ki a kezedet!” Ő pedig megtette, és meggyógyult a keze; éppúgy egészséges lett, mint a másik.

Mt 10,1.5-8

Abban az időben Jézus magához hívta tizenkét tanítványát, és hatalmat adott nekik, hogy kiűzzék a tisztátalan lelkeket, és meggyógyítsanak minden betegséget és minden gyengeséget. Őket küldte Jézus, megparancsolva nekik: „Pogányokhoz vivő útra ne térjetek, és szamaritánusok városába ne lépjetek be! Menjetek inkább Izrael házának elveszett juhaihoz! Menjetek, és hirdessétek: »Közel van a mennyek országa!« Gyógyítsatok betegeket, tisztítsatok meg leprásokat, támasszatok fel halottakat, űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen adjátok!”

Ázsiai Szent Kozma és Damján

Ázsiából származó édestestvérek voltak. Görög atyjuk pogány volt, anyjuk Teodotia keresztény vallású volt. Férje halála után továbbra is istenfélő példaképe volt a keresztény özvegyeknek. Gyermekeit is a keresztény hitben és jámborságban nevelte, így a két gyermek igyekezett teljesíteni Isten törvényét. Növekedve mint két fényes világító ragyogtak a jótettek által. Hogy minél több hasznot hajtsanak az embereknek, kitanulták az akkori orvosi mesterséget: megismerték a füvek, növények gyógyító erejét, és nevezetes orvosokká váltak. Eredményesen gyógyították a betegeket, de nem fogadtak el tőlük semmi viszonzást. Hivatásukat nem a meggazdagodás vezérelte, mindent Istenért tettek. Nemcsak az embereken segítettek gyógyító tudományukkal, hanem az állatokon is.

Ebben a gyógyító hivatásban töltve el életüket, mindketten békésen haltak meg. Egymás mellé temették a két szent testvért a mezopotámiai Feremánban.