1Tim 5,1-10

Fiam, Timóteus! Az idősebb férfit ne korhold, hanem bátorítsd mint apádat, a fiatalabbakat pedig mint öcsédet; az idősebb asszonyokat mint anyádat, a fiatalabbakat mint húgodat, teljes tisztasággal!
Az özvegyasszonyokat, akik valóban azok, tiszteld! Ha azonban egy özvegyasszonynak vannak gyermekei vagy unokái, akkor ezek tanulják meg, hogy elsősorban a saját házuk népét kell megbecsülni, és hálájukat róják le szüleik iránt, mert ez kedves Isten előtt. A valóban özvegy és magára maradt asszony reménye Istenben van, és állhatatos a könyörgésben és az imában éjjel-nappal. A kicsapongó viszont már életében halott. Mindezekről rendelkezz, hogy az özvegyek feddhetetlenül éljenek! Ha pedig valaki nem gondoskodik övéiről és főként háza népéről, az a hitet tagadja meg, és rosszabb a hitetlennél.
Az özvegyasszonyok közé csak olyat szabad bejegyezni, aki legalább hatvanéves, aki egy férfi felesége volt, és aki mellett jó tettei tanúskodnak: gyermekeket nevelt, vendégszerető volt, megmosta a szentek lábát, segített a nyomorultakon, egyszóval mindenféle jó tettre kész volt.

Lk 17,20-25

Abban az időben a farizeusok megkérdezték Jézustól, hogy mikor jön el az Isten országa. Ezt válaszolta nekik: „Az Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem fogják azt mondani: »Íme, itt van« vagy »Íme, ott van«. Mert az Isten országa bennetek van.” A tanítványoknak pedig ezt mondta: „Jönnek napok, amikor szeretnétek látni az Emberfiának egyetlen napját, de nem fogjátok látni. Ha azt mondják majd nektek: »Íme, itt van« vagy »Íme, ott van«, ne menjetek el, és ne is fussatok oda! Mert, ahogy a cikázó villám az ég egyik szélétől a másikig villan, úgy lesz az Emberfia is az ő napján. Előbb azonban sokat kell szenvednie, és el kell vettetnie e nemzedéktől.”

Perzsa Jakab fölszentelt vértanú

Szent Jakab a perzsa Jasdagerd király udvarában élve az V. század elején egy ideig politikai megfontolásból eltávolodott az egyháztól, de aztán bűnbánatot tartva nyíltan megvallotta Krisztusba vetett hitét. Ezért 421-ben halálra ítélték, (s darabokra vágták, így kapta a „földarabolt” melléknevet).