Szent Oneziforosz és Porfiriosz vértanúk
Dioklécián császár idején szenvedtek vértanúságot a IV. század elején. Először nagyon verték őket. Aztán vasrácsra fektetve őket, tüzet gyújtottak alájuk. Végül, vad lovakhoz kötözték őket. Köves és egyenetlen helyeken vonszolta a ló őket, és ezekben kimerülve adták vissza lelküket Istennek. A hívek éjszaka titokban összeszedték földi maradványaikat, és tisztelettel eltemették. Sírjuknál sok csoda és gyógyulás történt.
Szent Matróna anya
A pamfiliai Pergében született istenfélő szülőktől. Felserdülvén, szülei férjhez adták egy Domitián nevű emberhez. Házasságukból egy leány született. Férje durvaságai miatt sokat szenvedett. Ezért, leányát egy ismerősre hagyva, titokban eltávozott házából. Először egy férfi kolostorban tartózkodott, férfiruhában, hogy ne találjanak rá. A Babila nevet viselte. Itt erényes életével tűnt ki. Sok idő múlva el hagyva ezt a kolostort az emesszai női kolostorba távozott. Volt Jeruzsálemben is, a Sinai hegyen is, végül visszatért Konstantinápolyba, ahol női kolostort alapított. Hosszú és erényes élet után l00 éves korában adta vissza lelkét Istennek a 492. évben.
Szent Teoktiszt anya
Leszbosz szigetén, Metima városában született. Fiatal korától szerzetesi életet élt egy női kolostorban. A kolostorra rátámadó tengeri rablók elhurcolták Párosz szigetére. Futással menekült el tőlük és elrejtőzött, mert meg akarta őrizni tisztaságát. A szigeten talált egy félig romba dőlt templomot. Benne rejtőzködött el, és ott élte tovább a szerzetesi életet, böjttel és imádsággal szolgálva Istennek. 35 évet töltött ezen a helyen, és békén hunyt el 881-ben.
Kolobosz János atya
Egyiptomban a Szkétisz pusztában élt szerzetesi életet. A Kolobosz (kistermetű, törpe) nevet alacsony termete miatt kapta. Kitűnt különleges engedelmességével, szelídségével és alázatosságával. Lelki atyja: Szent Pimen egy teljesen kiszáradt fát öntöztetett vele három éven át. Amikor a fa gyümölcsöt hozott, az ”engedelmesség fájának” nevezték. Később mások lelkivezetője lévén, sokat fáradozott a rábízottak üdvösségén. Az V. század első felében halt meg. Sok bölcs mondás maradt utána.
Szent Eusztolia és Szoszipatra anya
Szent Eusztolia, istenfélő szülők gyermeke Rómában élt Mauritius császár uralkodása alatt. Fiatal korában Isten szolgálatára adta magát, Konstantinápolyba ment, és kolostorba lépett. Szoszipatra, Mauritius császár leánya Konstantinápolyba ment, ahol találkozott Eusztoliával. Szent életének már nagy volt a híre. Mindkét szerzetesnő a császár segítségével női kolostort alapított a fővárosban. Ott élték szerzetesi életüket. Később mások is csatlakoztak hozzájuk. Sok év után, Eusztolia, üdvös tanításokkal látva el mindnyájukat, Szoszipatrát hagyva utódul, elment az Úrhoz 610-ben. Szoszipatra anya 625-ben adta vissza lelkét Istennek.
Szent Antal vértanú
A szíriai Apameából származott. Foglalkozására nézve kőműves volt. Látva, hogy a pogányok áldozatot mutatnak be isteneiknek, megsajnálta őket, és kérte, hogy álljanak el ettől az istentelenségtől. Mivel nem hallgattak rá, kiment a pusztába, és ott egy Timoteus nevű remeténél töltött két évet. Az ő imádságával megerősítve, visszatért a városba, egy pogány ünnepen bement a templomba, és összetörte a bálványszobrokat. Ezért megkínozták és kiűzték a városból. Ezután Apamea közelében templomot kezdett építeni a Szentháromság tiszteletére. A város pogány lakosai éjjel eljővén, kardokkal darabokra szabdalták.
Szaloniki Szent Sándor vértanú
Szentünk szörnyű kínzásokat szenvedett Makszimián császár uralkodása alatt, a VI. század kezdetén. Kereszténynek vallotta magát, és nem akart a bálványoknak áldozatot bemutatni. A haragvó császár megparancsolta, hogy fejezzék le. A hóhér, véve a kardot, égi látomást látva nem akarta teljesíteni a parancsot. A vértanú egy órát kért az imádságra. Ezután lefejezték. Meglátva, hogy lelkét angyalok fogadják, a császár megengedte, hogy testét Szalonikiben temessék el.