Evlampiosz és Evlampia vtk.
◀︎ 
 október 10. 
 ▶︎
Gal 1,11-19

Emlékeztetlek benneteket, testvérek, hogy az evangélium, amit én hirdettem, nem emberi mérték szerint való, ugyanis én nem embertől kaptam – nem is tanítottak rá –, hanem Jézus Krisztus kinyilatkoztatása által. Hiszen hallottatok arról, milyen volt egykori magatartásom a zsidó vallásban: hogy féktelenül üldöztem Isten egyházát, és a pusztulására törtem, és a vallási buzgóság tekintetében sok kortársamat fölülmúltam népem körében, s elfogult rajongója voltam atyáim hagyományainak. De amikor annak, aki engem anyám méhétől fogva kiválasztott, és kegyelme által meghívott, úgy tetszett, hogy kinyilatkoztassa Fiát bennem, hogy hirdessem őt a pogányok között, akkor ahelyett, hogy emberektől kértem volna tanácsot, vagy felmentem volna Jeruzsálembe azokhoz, akik előttem lettek apostolokká, azonnal Arábiába mentem, aztán ismét visszatértem Damaszkuszba. Majd három évvel később felmentem Jeruzsálembe, hogy találkozzam Kéfással, és nála maradtam tizenöt napig. De az apostolok közül nem láttam mást, csak Jakabot, az Úr testvérét.

Lk 7,11-16

Abban az időben Jézus egy Naim nevű városba ment, és vele ment sok tanítványa és nagy néptömeg. Amikor a város kapujához közeledett, íme, egy halottat hoztak ki, egy özvegyasszony egyetlen fiát, és a város sok lakosa kísérte őt. Amikor az Úr meglátta, megesett rajta a szíve, és ezt mondta neki: „Ne sírj!” Aztán odament, és megérintette a koporsót. Ekkor, akik vitték, megálltak. Ő így szólt: „Ifjú, mondom neked, kelj föl!” Erre a halott felült, és elkezdett beszélni. Ekkor átadta őt anyjának. Mindnyájukat elfogta a félelem, és így dicsőítették Istent: „Nagy próféta támadt közöttünk!” és „Meglátogatta népét az Isten.”

Szent Evlampiosz és Evlampia vértanúk

Maximiánus császár keresztényüldözésekor sokan, félve a kínzásoktól barlangokba, hegyekbe menekültek. Egy nikomédiai Evlampiosz nevű keresztény ifjú is elrejtőzködött sokakkal együtt, de visszaküldték a városba, hogy szerezzen kenyeret, ám elfogták, és a bíró elé állították. A bíró felszólította, hogy áldozzon az isteneknek. Mivel ezt megtagadta, sőt gúnyolódott a keresztényellenes intézkedéseken, kínzásoknak vetette alá. Isten azonban sértetlenül őrizte meg. Testvére, Evlampia értesült bátyja kínzásáról, hozzá futott, és bátorította a kitartásra. A bíró mindkettőjüket forró olajjal telt üstbe dobatta, de sértetlenül kerültek ki belőle. A tüzes kemence sem vette el életüket. Végül mindkettőjüket lefejezésre ítélték. Evlampiosz maga hajtotta fejét a kard alá, Evlampia útközben meghalt, így nem vágták le fejét. Csodájuk láttán mintegy száz ember tért meg, s részesedtek sorsukban. Ez a vértanúság 303 körül történt. (Más források csak a IV. sz. kezdetét jelölik). Tiszteletük különösen nagy volt Konstantinápolyban.