2Kor 3,12-18

Testvéreim! Mivel van reményünk, teljes nyíltsággal állunk elő; és nem úgy, mint Mózes, aki fátylat tett az arcára, hogy Izrael fiai ne lássák a semmivé foszló dicsőség végét. De gondolkodásuk is eltompult. Mind a mai napig ugyanez a fátyol borul az Ószövetség olvasására, és az csak Krisztusban tűnik el. Igen, mindmáig, valahányszor Mózest olvassák, fátyol borítja a szívüket. De ha valaki megtér az Úrhoz, a fátyol eltűnik. Ez „az Úr” a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság. Mi pedig mindnyájan, miközben födetlen arccal, mintegy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét, az Úr Lelke által egyre inkább hasonlóvá válunk a szemlélt dicsőséghez.

Lk 6,1-10

Abban az időben Jézus az egyik szombaton vetések közt járt. Tanítványai tépdesték a kalászokat, és kezükkel kimorzsolva eszegették. A farizeusok közül azonban egyesek azt mondták: „Miért tesztek olyat, amit szombaton nem szabad?” Jézus felelt nekik: „Nem olvastátok-e, mit tett Dávid, amikor megéhezett ő és akik vele voltak? Miként ment be az Isten házába, hogyan vette el a kitett kenyereket, és evett, és a vele levőknek is adott azokból, amelyeket nem szabad másnak megenni, csak egyedül a papoknak.” Aztán ezt mondta nekik: „Mert az Emberfia ura a szombatnak is.” Történt azután egy másik szombaton, hogy bement a zsinagógába, és tanított. Volt ott egy ember, akinek a jobb keze el volt sorvadva. Az írástudók és a farizeusok pedig figyelték, vajon gyógyít-e szombaton, hogy vádat találjanak ellene. Ő azonban ismerte gondolataikat, ezért így szólt az elsorvadt kezű emberhez: „Kelj fel, és állj középre!” Az fölkelt és odaállt. Jézus azután ezt mondta nekik: „Kérdezlek titeket, szabad-e szombaton jót tenni vagy rosszat tenni, életet menteni vagy elpusztítani?” Majd körülnézett mindnyájukon, és így szólt hozzá: „Nyújtsd ki a kezedet!” Ő pedig megtette, és meggyógyult a keze; éppúgy egészséges lett, mint a másik.

Szent Próbosz, Tarakhosz és Andronikosz vértanú

Diocletianus és Maximianus császárok uralkodása alatt elfogtak, és Tarszoszba a prokonzulhoz vittek három keresztényt. Próbosz thrákiai származású volt, a pamfiliai Pergéből. Tarakhosz római polgár volt és katona, a szíriai Klaudiopoliszból származott. Andronikosz egy nemes efezusi polgárnak volt a fia. A kihallgatás során kereszténynek vallották magukat, és nem akarták hitüket megtagadni. A prokonzul ezért mindnyájukat megkínoztatta, és börtönbe vettette. Később különféle kínzások után karddal részekre vagdalták őket és így lettek vértanúk 304-ben. Holttestüket gonosztevők maradványaihoz dobták, és katonákkal őriztették. Éjszaka földrengés, villámlás és mennydörgés támadt nagy esővel. A katonák elfutottak, a keresztények pedig mennyei fény útmutatása alapján találták meg a testeiket. Elvitték és tisztességesen eltemették őket.