Gal 2,16-20

Testvéreim! Tudjuk, hogy az ember nem azért igazul meg, mert megteszi a Törvény előírásait, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit által. Azért vetettük mi is a hitünket Jézusba, hogy a Krisztusba vetett hit, és nem a Törvény előírásainak megtartása által igazuljunk meg, mivel a Törvény előírásainak megtartásával senki sem igazul meg. Ha pedig Krisztusban keresve a megigazulást mi magunk is bűnösnek bizonyultunk, akkor ebből az következik talán, hogy Krisztus a bűn szolgája? Szó sincs róla! Mert ha ismét felépítem, amit leromboltam, akkor én magam bizonyulok törvényszegőnek. Én ugyanis a Törvény által meghaltam a Törvénynek, hogy Istennek éljek. Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve. Többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem. Azt az életet pedig, amit most e testben élek, az Isten Fiába vetett hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.

Tit 3,8-15

Fiam, Titusz! Igaz beszéd ez. Azt akarom, hogy e dolgokat illetően szilárdan kiállj, hogy az Istenben hívőknek gondjuk legyen arra, hogy a jó tettekben jeleskedjenek! Ezek a dolgok jók és hasznosak az emberek számára. De kerüld az ostoba vitákat, a nemzetségtáblákkal kapcsolatos kérdéseket, a viszálykodást és a Törvény körüli csatározást, mert ezek haszontalanok és hiábavalók! A széthúzást gerjesztő embert kétszeri figyelmeztetés után utasítsd el! Tudod, hogy az ilyen ember elvetemült, bűnben él, és kimondta magára az ítéletet. Amikor elküldöm hozzád Artemászt vagy Tihikoszt, siess hozzám Nikopoliszba! Elhatároztam ugyanis, hogy ott töltöm a telet. Zénászt, a törvénytudót, és Apollót gondosan indítsd útnak, hogy semmiben ne szenvedjenek hiányt! De tanulják meg a mieink is, hogy jó tettekkel jeleskedjenek ott, ahol sürgős segítségre van szükség, nehogy terméketlenek maradjanak! Köszöntenek téged valamennyien, akik velem vannak. Köszöntsd azokat, akik szeretnek minket a hitben! A kegyelem legyen mindnyájatokkal!

Lk 8,5-15

Mondta az Úr ezt a példabeszédet: „Kiment a magvető magot vetni. Amint vetett, az egyik mag az útszélre esett, eltaposták, az ég madarai pedig felcsipegették. Egy másik a sziklára esett, kikelt, de aztán elszáradt, mert nem volt nedvessége. Egy másik tövisek közé esett. A tövisek is felnőttek vele együtt, és elfojtották. Ismét másik azonban jó földbe esett, kikelt és százszoros termést hozott.” Tanítványai megkérdezték őt, hogy mit jelent ez a példabeszéd. Ő pedig ezt mondta: „Nektek adatott, hogy megismerjétek az Isten országának titkait, másoknak csak példabeszédekben, hogy nézvén ne lássanak, és hallván ne értsenek. Ez a példabeszéd értelme: a mag az Isten igéje. Az útszélre esők azok, akik hallgatják az igét, de azután jön az ördög, kiveszi a szívükből, nehogy higgyenek és üdvözüljenek. A sziklára esők azok, akik, mikor hallják, örömmel fogadják az igét, de nincs gyökerük. Egy ideig hisznek, a kísértés idején azonban elpártolnak. A tövisek közé esők azok, akik hallgatják az igét, de az élet gondjai, gazdagsága és gyönyörei később elfojtják bennük azt, és nem teremnek gyümölcsöt. A jó földben levő pedig azokat jelenti, akik tiszta és jó szívvel hallgatják az igét, megtartják azt, és gyümölcsöt hoznak állhatatosan.” Amikor ezeket elmondta, felkiáltott: „Akinek van füle a hallásra, hallja meg!”

Mt 5,14-19

Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék, hanem a lámpatartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban. Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket, és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van! Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat! Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni. Mert bizony, mondom nektek, amíg el nem múlik az ég és a föld, egy i betű vagy egy vesszőcske sem vész el a törvényből, amíg minden be nem teljesedik. Aki tehát csak egyet is eltöröl e legkisebb parancsok közül, és úgy tanítja az embereket, azt a legkisebbnek fogják hívni a mennyek országában. Aki pedig megtartja és tanítja, azt nagynak fogják hívni a mennyek országában.”

Szent Karposz, Papilász, Agathodorosz és Agathoniké vértanúk

Karposz és Papilász mindketten Pergamon városában születték istenfélő szülőktől. Felnőtt korukban Karposz püspök volt a lídiai Gordoszban, Papilasz pedig a tiatíraiak diakónusa, ugyanabban a tartományban, és Tiatira városában hirdették az evangéliumot. Feljelentették őket Decius császárnál, aki helyettesét: a kegyetlen Valeriust küldte el a dolgok kivizsgálására. Nem volt képes megtagadtatni velük hitüket; Karposz így felelt arra a kérésre, hogy egyenek a bálványoknak áldozott húsból: „Keresztény vagyok, Krisztust, az Isten Fiát tisztelem, aki az utolsó időkben e világba jött a mi üdvösségünkért… de ezeknek a bálványoknak nem hozok áldozatot” Papilász is hasonlóan felelt. Ezért mindkettőjüket lovakhoz kötöztetve Szardesz városába vitette. A nehéz úton követte őket szolgájuk Szent Agathodorosz. A városban a nagy kínzások következtében Agathodorosz meghalt. Karposzt és Papilászt újra visszavitték Pergamonba, és ott tüzes kemencébe dobták. A kemencéből csodásan megszabadultak, végül kardhalálra ítélték őket. A vesztőhelyre vitték Papilász lánytestvérét Agathonikét is, akit szintén lefejeztek. Holttestüket őrizet nélkül kidobták, de a keresztények titokban eltemették őket. Ez 251 körül történt.