Kol 2,20-3,3

Testvéreim! Ha Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, mintha e világ szerint élnétek? „Ne nyúlj hozzá!” „Ne ízleld meg!” „Ne is érintsd!” Azokról a dolgokról van itt szó, amelyek arra valók, hogy elfogyasztva megsemmisüljenek. Ezek csupán emberi rendelkezések és tanítások. Ezeknek a megtartása a bölcsesség látszatát kelti ugyan az önként vállalt istentisztelet, az alázatoskodás és a test sanyargatása által, valójában azonban semmi értéke, mert öntelt felfuvalkodottsághoz vezet. Ha tehát feltámadtatok Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol Krisztus van, aki az Isten jobbján ül! A fenti dolgokkal törődjetek, ne a földiekkel! Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal együtt Istenben van elrejtve.

Lk 9,23-27

Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét mindennap, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; aki meg elveszíti az életét énértem, megmenti azt. Mert mi haszna van abból az embernek, ha az egész világot megnyeri, önmagát pedig elveszíti, vagy magára nézve kárt vall? Mert aki szégyell engem és az én igéimet, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön a maga, az Atya és a szent angyalok dicsőségében. Igazán mondom nektek: vannak az itt állók között egyesek, akik nem ízlelik meg a halált, amíg meg nem látják az Isten országát.”

Szent Lukianosz

Antiochia egyházának papjaként az ottani katekéta-iskola alapítója, komoly exegetikai munkálatokkal. Szamoszatai Pál püspökkel sokáig jó kapcsolata volt, de az eretnekségben nem követte. Mégis sokat kellett védekeznie püspöktársaival szemben emiatt. Nikomédiában Maximinus császár előtt megvédte a keresztény tanítást, ezután börtönbe került, s ott halálra éheztették, 312-ben. Holttestét Nikomédiából Helenopoliszba vitték, s Nagy Konstantin császár halála közeledtét érezve, Szt. Lukianosz sírja közelében vette fel a keresztséget 337-ben. Sírját eleinte inkább az ariánusok, majd a IV. század végétől az igazhitűek is tisztelték, Aranyszájú Szent János dicsőítő beszédet írt róla.