Pol. Boldog Romzsa Tódor fszvt. – (Sztákisz és tsai. apk., Epimakhosz vt.)
◀︎ 
 október 31. 
 ▶︎
Zsid 4,14-5,6

Atyámfiai! Mivel tehát olyan kiváló főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, tartsunk ki a hitvallás mellett. Mert nem olyan főpapunk van, aki nem tud részvéttel lenni gyöngeségeink iránt, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűnt kivéve. Járuljunk ezért bizalommal a kegyelem trónja elé, hogy irgalmasságot nyerjünk, és kegyelmet találjunk az alkalmas időben való segítségre. Mert minden főpapot az emberek közül választanak, s az emberekért rendelnek az Istennel kapcsolatos dolgokban, hogy Isten elé vigye ügyeiket, hogy ajándékokat és áldozatokat mutasson be a bűnökért. Részvéttel tud lenni a tudatlanok és tévelygők iránt, mert ő maga is körül van véve gyöngeséggel, s így, miként a népért, úgy önmagáért is áldozatot kell bemutatnia a bűnökért. Erre a tisztségre senki nem választja önmagát, hanem akit Isten hív, mint Áront. Így Krisztus sem önmagát dicsőítette meg, hogy főpappá legyen, hanem az, aki azt mondta neki: »Fiam vagy te, ma nemzettelek téged«. És ahogy más helyen is mondja: »Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint«.

Ef 2,4-10

Atyámfiai! Isten, aki gazdag az irgalmasságban, igen nagy szeretetéből, mellyel szeretett minket, noha bűneink miatt holtak voltunk, Krisztussal együtt életre keltett - kegyelemből üdvözültetek -, vele együtt feltámasztott és az égiek közé helyezett el Jézus Krisztus által, hogy megmutassa a jövendő időkben kegyelmének bőséges gazdagságát hozzánk való jóvoltából Krisztus Jézusban. Mert kegyelemből üdvözültetek a hit által; ez nem magatoktól van, hanem Isten ajándéka: nem tettek által, hogy senki se dicsekedjék. Hiszen az ő műve vagyunk, Krisztus Jézusban jótettekre teremtve, melyeket Isten előre elkészített, hogy bennük éljünk.

Jn 10,9-16

Mondta az Úr a hozzá jövő zsidóknak: „Bizony, bizony, mondom nektek, aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem máshonnan hatol be, az tolvaj és rabló. Aki pedig az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Annak az őr ajtót nyit, és a juhok hallgatnak szavára. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket. Amikor saját juhait kibocsátja, előttük megy, és a juhok követik őt, mert ismerik a hangját. Idegent viszont nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert az idegenek hangját nem ismerik.” Ezt a példabeszédet mondta nekik Jézus, de nem értették, mit akart vele mondani. Jézus tehát ismét szólt: „Bizony, bizony, mondom nektek, hogy én vagyok a juhok számára az ajtó. Mindnyájan, akik előttem jöttek, tolvajok és rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok. Én vagyok az ajtó. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, kijár és bejár, és legelőt talál.”

Lk 8,27-39

Abban az időben, amikor Jézus a gadarénusok vidékére jött, egy férfi jött eléje a városból, akiben ördögök voltak, és már régóta nem vett fel ruhát, sem házban nem lakott, hanem sírboltokban. Amikor meglátta Jézust, leborult előtte, és hangosan felkiáltott: „Mi közöm hozzád, Jézus, a magasságbeli Isten Fia? Könyörgök, ne gyötörj engem!” Mert parancsolt a tisztátalan léleknek, hogy menjen ki az emberből. Ugyanis az már régóta hatalmában tartotta, láncokkal kötözték meg, és bilincsekben őrizték, de elszaggatta a kötelékeket, és az ördög a pusztába űzte. Ekkor Jézus megkérdezte tőle: „Mi a neved?” Ő pedig azt mondta: „Légió”, mert sok ördög szállta meg. Ezek arra kérték, ne parancsolja meg nekik, hogy a mélységbe menjenek. Volt ott egy nagy disznókonda, a hegyen legelészett. Megkérték, engedje meg, hogy azokba menjenek. Megengedte nekik. Az ördögök erre kijöttek az emberből, és megszállták a disznókat, mire a konda lerohant a lejtőn a tóba, és belefulladt. Amikor a kondások látták, hogy mi történt, elfutottak, és hírül vitték a városba és a tanyákra. Az emberek kimentek, hogy lássák a történteket. Amikor Jézushoz értek, ott találták azt az embert, akiből az ördögök kimentek: felöltözve és ép ésszel ült Jézus lábánál, és megijedtek. Azok pedig, akik látták, elbeszélték nekik, hogyan szabadult meg az ördögtől megszállott. Ekkor a gadarénusok földjének egész lakossága arra kérte őt, hogy menjen el tőlük, mert nagy félelem vett erőt rajtuk. Ő pedig beszállt a bárkába és visszatért. Az a férfi pedig, akiből kimentek az ördögök, kérte, hogy vele lehessen. Jézus azonban elbocsátotta ezekkel a szavakkal: „Térj vissza házadba, és beszéld el, milyen nagy dolgot tett veled az Isten!” Az be is járta az egész várost, és elhíresztelte, milyen nagy dolgot tett vele Jézus.

Boldog Romzsa Tódor fölszentelt vértanú

Boldog Romzsa Tódor görögkatolikus vértanú püspök 1911. április 14-én született a kárpátaljai Nagybocskón, Kárpátalja Máramaros vármegye rahói járásának községében.

Apja vasúti tisztviselő volt. A négy osztályos elemi iskola után a Huszti Állami Reálgimnáziumban tanult, ahol 1930-ban kitűnő eredménnyel végzett. Ezt követően Rómába mehetett teológiát tanulni. 1930-1934 között a római Collegium Germanicum Hungaricum növendéke, majd 1937-ig a Collegium Russicum diákja volt. Egyetemi tanulmányait a római Gregoriana Egyetemen végezte. 1936-tól felszentelt pap, 1944. szeptember 24-én az ungvári székesegyházban Dudás Miklós hajdúdorogi görögkatolikus püspök püspökké szentelte. A szovjet Vörös Hadsereg bevonuláskor már ő állt az egyházmegye élén.

A sztálini vallásüldözés idején – amely Ukrajnában a görögkatolikus egyház megszüntetésére, az ortodox egyházba való beolvasztására irányult – fontos alakjává vált az ezzel szembeni békés ellenállásnak. Határozottan elutasította az együttműködést a hatalommal, kitartásra és egységre szólította fel az egyházi rend tagjait és a híveket. Emiatt 1947-ben az ukrán államvédelem különös kegyetlenséggel meggyilkolta: a lavkai templom felszenteléséről hazafelé tartó püspök lovaskocsiját katonai teherautóval legázolták, majd a sebesülteket vasdorongokkal agyba-főbe verték. A főpap nem halt meg, de súlyosan megsérült, és beszállították a munkácsi kórházba. Itt – bár a főorvos a hatóság fenyegetései ellenére igyekezett gondosan kezelni – egy óvatlan pillanatban szovjet ügynökök egy álruhás „nővér” segítségével, injekciós tűvel megmérgezték. A püspök halála a november 1-jére virradó éjszakán állt be. A halálesetet vizsgáló orvosi jelentés a halál okaként agyvérzést állapított meg.

A merénylet célja a hívők megfélemlítése és az egyház szétszélesztése volt. A püspök halálát követően a görögkatolikus egyházat hamarosan megszüntették.

A püspök 1947. november 4-i temetése gyásznap volt egész Kárpátalja számára. Az ungvári görögkatolikus katedrális kriptájában temették el, földi maradványait később az egyik mellékoltár közelébe helyezték át.

2001. június 27-én II. János Pál pápa Lembergben 1,5 millió zarándok előtt főpapi miséje keretében boldoggá avatta Romzsa Tódor vértanú püspököt. Ő a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye és egyúttal Kárpátalja első szentje.


A 70 tanítvány közé tartozó Szent Sztakisz, Apellész, Ampliász, Orbán, Nárcisz és Arisztobulosz apostolok

Szent Sztakiszt András apostol szentelte fel Bizánc püspökévé. Tizenhat éven keresztül működött, és sok hívőt nyert meg az Evangéliumnak. Békén hunyt el.

Ugyancsak András apostol szentelte fel püspökké Ampliászt Dioszpolban, Orbánt pedig Makedoniában. Buzgón hirdették a pogányoknak Krisztus tanítását és sok pogány templomot leromboltak. Vértanúhalált szenvedtek a hellénektől és zsidóktól.

Szent Nárcisz Athén püspöke volt, Apellész Herakleában, Arisztobulosz pedig Britanniában volt püspök. Mindhárman sok fáradság és áldozat után adták vissza lelküket Istennek. Szent Pál a Rómaiakhoz írt levelének végén köszöntést küld nekik (Róm 16, 8-11).


Szent Epimakhosz vértanú

A szent vértanú, miként Alexandriai Szt. Dionysziosz írja, Egyiptomból származott, és sokáig élt pusztai magányosságban a peluziumi hegyen. Amikor a keresztények üldözéséről hallott, bátran bement Alexandriába. A pogány templomban sokak szeme láttára összetörte a bálványszobrokat. Ezért a pogányok elfogták és Apellianus helytartóhoz vitték, aki megparancsolta, hogy zárják börtönbe, míg kitalálja számára a megfelelő kínzásokat. A börtönben a keresztényeket bátorította a végső kitartásra. Megkínzása után lefejezés által nyerte el a vértanúi koszorút Decius alatt, 250 körül.