Pelágia sza.
◀︎ 
 október 8. 
 ▶︎
Fil 3,8b-19

Atyámfiai! Mindent veszteségnek tartok Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének mindent fölülmúló voltáért. Őérte mindent veszni hagytam, és szemétnek tekintek, csakhogy Krisztust elnyerjem, s én őbenne legyek, nem a saját megigazulásom alapján, amely a törvényből származik, hanem az által a megigazulás által, amely Krisztus hitéből való, vagyis amely az Istentől a hit révén van. Krisztust akarom megismerni, és feltámadásának erejét, a szenvedéseiben való részvételt hozzá hasonulva a halálban, hogy eljuthassak a halálból való feltámadásra. Nem mintha már kezemben tartanám, vagy már tökéletes lennék, de törekszem rá, hogy magamhoz ragadjam, mert Krisztus is magához ragadott engem. Testvérek, nem képzelem magamról, hogy már magamhoz ragadtam; de egyet igen: felejtem, ami mögöttem van, és nekifeszülök annak, ami előttem van, s így futok a cél felé, annak a hivatásnak jutalmáért, melyet Isten felülről adott Krisztus Jézusban. Akik tehát tökéletesek vagyunk, mind így gondolkodjunk; ha meg valamiben másképp gondolkoztok, Isten azt is feltárja majd előttetek. Amire azonban már eljutottunk, aszerint éljünk. Legyetek követőim, testvérek, és figyeljetek azokra, akik aszerint élnek, amint példát adtunk nektek. Mert sokan élnek úgy, - sokszor mondtam nektek, és most is sírva mondom, - mint Krisztus keresztjének ellenségei. Végük a pusztulás, istenük a hasuk, dicsekvésük az, ami a szégyenük, figyelmük földi dolgokra irányul.

Lk 7,31-35

Így szólt az Úr: „Kihez is hasonlítsam e nemzedék fiait? Kihez hasonlók? Hasonlók a piacon ülő gyerekekhez, akik egymásnak ezt kiabálják: »Furulyáztunk nektek, de nem táncoltatok, siratót énekeltünk nektek, de nem sírtatok.« Mert eljött Keresztelő János, kenyeret nem eszik, bort nem iszik, és azt mondjátok: »Ördöge van.« Eljött az Emberfia, eszik és iszik, és azt mondjátok: »Lám, a falánk és borissza ember, a vámosok és a bűnösök barátja.« A bölcsességet azonban minden gyermeke igazolja.”

Szentéletű Pelágia

Pelágia a nagy Antiochia városából származott. Színházi táncosnő volt és a parázna nők életét élte. Ritka szép arca és díszes ruházata miatt a városban Margeritának, drágakőnek nevezték. Egy alkalommal Szent Nonnusz edesszai püspök figyelmét is megzavarta a nő szépsége, amikor processzióban a szinódusra ment. Majd összeszedte magát, és azt mondta: „Ha egy nő ennyire kicsinosítja magát, hogy tetsszen a halandó embereknek, mennyire fel kell díszítenünk a lelkünket, mely az örök Istenhez tér!”. Az asszony alkalmanként meghallgatva a püspök tanítását, megragadta a kegyelem, bűnbánatot tartott eddigi bűnei miatt, aztán megkeresztelkedett. Vagyonát szétosztotta a város szegényei között. Drága öltözeteit vezeklő ruhára cserélte és Jeruzsálembe ment az Olajfák hegyére. Itt teljes elzártságban vezeklő életet kezdett élni férfi néven. Megtisztulva bűneitől 457 körül halt meg. Temetésére sokan jöttek össze, és öltöztetésénél derült ki, hogy egy nő volt a vezeklő. Jeruzsálemben temették el az Olajfák hegyén.