Gal 1,1-3.20-2,5

Pál – aki nem emberek megbízásából és nem emberi közvetítés által apostol, hanem Jézus Krisztus és az Atyaisten által, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül – és a velem lévő valamennyi testvér Galácia egyházainak: kegyelem néktek és béke Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól! Amit nektek írok, íme, Isten előtt mondom, nem hazugság! Jeruzsálemből Szíria és Kilikia vidékére mentem. Júdea keresztény gyülekezetei azonban személy szerint nem ismertek engem. Csak ezt hallották: „Aki egykor üldözött minket, most azt a hitet hirdeti, amelynek egykor a pusztulására tört”, és dicsőítették Istent miattam. Azután tizennégy év múlva ismét felmentem Jeruzsálembe Barnabással, és magammal vittem Tituszt is. Kinyilatkoztatástól indíttatva mentem fel, és eléjük – külön a tekintéllyel bírók elé – tártam az evangéliumot, amelyet a pogányok között hirdetek, nehogy hiába fáradozzam, s addigi fáradozásom is hiábavaló legyen. Még a velem lévő Tituszt sem kényszerítette senki arra, hogy körülmetélkedjék, pedig görögnek született. Ami a befurakodott áltestvéreket illeti, akik csak azért férkőztek közénk, hogy kikémleljék szabadságunkat, amelyet Krisztus Jézusban kaptunk, és így szolgaságba taszítsanak minket, ezeknek egy pillanatra sem engedtünk, hogy az evangélium igazsága megmaradjon számotokra.

Mk 5,1-20

Abban az időben Jézus a tenger túlsó partjára, a gadarénusok vidékére ért. Amint kiszállt a bárkából, a sírok felől nyomban egy tisztátalan lélektől megszállott ember jött szembe vele. A sírboltokban lakott, és még láncokkal sem tudta senki megkötözni. Már sokszor megbilincselték és láncra verték, de széttépte a láncokat, összetörte a bilincseket. Senkinek sem sikerült megfékeznie. Éjjel-nappal állandóan sírboltokban és a hegyekben tanyázott, kiáltozott, és kövekkel ütötte-verte magát. Amikor messziről meglátta Jézust, odafutott hozzá, a földre borult előtte, és nagy hangon kiabált: „Mi közöm hozzád, Jézus, a magasságbeli Istennek Fia? Az Istenre kérlek, ne gyötörj!” Mert ráparancsolt: „Menj ki, tisztátalan lélek, ebből az emberből!” Meg is kérdezte: „Mi a neved?” Erre így válaszolt: „Légió a nevem, mert sokan vagyunk.” Egyúttal nagyon kérte, ne zavarja el őket erről a vidékről. Ott legelészett a hegyoldalon egy nagy konda. Ezért az ördögök mind azt kérték tőle: „Küldj a disznókba, hadd szálljuk meg azokat!” Jézus tüstént megengedte nekik, és a tisztátalan lelkek kimenve megszállták a disznókat. Erre a mintegy kétezer disznóból álló konda a meredekről a tengerbe rohant, és a vízbe fulladt. A kanászok elfutottak, és elvitték a hírt a városba és a tanyákra. Az emberek jöttek, hogy megnézzék, mi történt. Jézushoz érve látták, hogy az ördögtől megszabadult most ott ül felöltözve, ép ésszel, és megijedtek. A szemtanúk elbeszélték nekik, mi történt a megszállottal és a disznókkal. Kérlelni kezdték, hagyja el határukat. Amikor beszállt a bárkába, az imént még megszállott kérte, hogy vele mehessen. Jézus azonban nem engedte meg, hanem azt mondta neki: „Menj haza a tieidhez, és beszéld el, milyen nagy dolgot tett veled az Úr, hogyan könyörült meg rajtad!” Az el is ment, és Dekapoliszban elkezdte hirdetni, milyen nagy dolgot tett vele Jézus. És mindenki csodálkozott.

Alexandriai Teodóra

Zénón császár (474-491) uralkodása idején Teodóra férjhez ment egy nemes és istenfélő emberhez, ám ördögi kísértéssel egy másik férfi elcsábította őt. Mikor rájött, mit tett, nem mert hazamenni, hanem bűnét megbánva titokban szerzetesi ruhát öltött, és férfinak öltözve egy férfi monostorban kemény, aszketikus életet élt. Társai megrágalmazták, hogy gyermeke született egy szomszéd falubeli asszonytól, ezért hét évre kiűzték a monostorból. Visszatérvén magához vette a neki tulajdonított gyermeket, és haláláig nevelte.

Szent Autonomosz fölszentelt vértanú

Szent Autonomosz Diocletianus császár uralkodása alatt élt. Itáliában volt püspök. Amikor kersztényüldözés tört ki, elmenekült ő is Bithyniának Szoreasz nevű városába. Ott, egy jóindulatú keresztény ember: Kornéliusz fogadta házába. Itt Autonomosz tanított, és sok embert sikerült a pogányságból megtéríteni és megkeresztelni. Visszatérve lakóhelyére, a Szent Liturgiát végezte a templomban, amikor megjelentek a pogányok, és megölték a szent főpapot, majd köveket dobáltak holttestére 313-ban. Sírjánál sok csoda történt.