1Kor 1,26-2,5

Testvéreim! Gondoljatok csak meghívásotok körülményeire! E világ mértéke szerint nem sokan vannak közöttetek bölcsek, befolyásosak vagy előkelők. Sőt Isten azokat választotta ki, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket; és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket; és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében jelentéktelenek és megvetettek; akiket semminek vélnek, hogy semmivé tegye azokat, akik valaminek számítanak, hogy egyetlen ember se dicsekedjék Isten előtt. Ti általa vagytok Krisztus Jézusban, aki számunkra Istentől való bölcsességgé, igazsággá, megszentelődéssé és megváltássá lett, hogy amint meg van írva: Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék!
Ami engem illet, testvérek, amikor hozzátok jöttem, nem úgy érkeztem, mint aki az ékesszólás vagy a bölcsesség fölényével hirdeti nektek Isten titkát. Elhatároztam ugyanis, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, a megfeszítettről. Erőtlenségben, nagy félelem és rettegés között jelentem meg nálatok. Beszédem és igehirdetésem nem a bölcsesség megejtő szavaival szólt hozzátok, hanem a Lélek bizonyító erejével, hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék.

Jn 8,21-30

Ezt mondta az Úr a hozzá jövő zsidóknak: „Elmegyek, és keresni fogtok, de bűnötökben haltok meg. Ahová ugyanis én megyek, oda ti nem jöhettek.” Erre a zsidók megjegyezték: „Csak nem öli meg magát, hogy azt mondja: ahová én megyek, oda ti nem jöhettek?” De ő megmagyarázta nekik: „Ti innen alulról valók vagytok, én meg felülről való vagyok, ti ebből a világból vagytok, én nem ebből a világból vagyok. Azért mondtam nektek, hogy bűneitekben haltok meg, mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben.” Erre megkérdezték tőle: „De hát ki vagy te?” Jézus ezt mondta: „Az, akinek már kezdettől vallom magamat. Sok mindent kellene még rólatok mondanom és ítélnem, de aki engem küldött, az igaz, és amit tőle hallottam, azt hirdetem a világnak.” Nem fogták fel, hogy az Atyáról beszél nekik. Jézus így folytatta: „Amikor majd fölmagasztaljátok az Emberfiát, megtudjátok, hogy én vagyok, és hogy semmit nem teszek magamtól, hanem arról beszélek, amire Atyám tanított engem. És aki küldött, velem van, nem hagyott magamra az Atya, mert mindig azt teszem, ami tetszésére van.” E szavaira sokan hittek benne.

Szent Eufémia nagyvértanúnő

Diocletianus császár idején Khalkédonban élt szüzességben. Egy pogány ünnepen a város keresztényei nem akartak áldozatot bemutatni, ezért elrejtőztek, de keresték és elfogták őket. Vállalta keresztény hitét, ezért először bebörtönözték, aztán megkínozták először késekkel, de Isten angyala megvédte őt, majd kemencébe vetették, de sértetlen maradt, végül az arénába vadállatok elé dobták, de azok nem bántották. Isten ezek után magához vette sokat szenvedett szolgálóját 304-ben. „Hírnevesnek” szokták nevezni, mert az ő sírjára épült templomban tartották a IV. Egyetemes Zsinatot, és a hagyomány szerint az ő holttestének a kezébe tették a két tant. Az istenítélet során a Krisztus két természetének egységét valló dogma bizonyult jónak.