,,Aki teljes szívével imádkozik, annak Isten lakást készít bensőjében

,,Aki teljes szívével imádkozik, annak Isten lakást készít bensőjében"

2025-07-22 08:55:07
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye/Tipán Árpád
Kocsis Fülöp érsek
imádság
Idén is zsolozsmás táborba várták a híveket Létavértesen. Tipán Árpád beszámolóját olvashatják.

,,Aki teljes szívével imádkozik, annak Isten lakást készít bensőjében” – mondja Egyiptomi Szent Makariosz remete atya.

Én is ezért indultam el Királyhelmecről: hogy ne csak imádkozzak, hanem egészen az Istené legyek. Úgy álltam elé, ahogy vagyok – nem szépítve, nem elrejtve semmit és a zsolozsmák szent ritmusa, a templom csendje és a zsoltárok szüntelen íze közben különösen megérintett az egyik zsoltárvers: „Lelkem hozzád ragaszkodik.” Olyan jó, édes érzés volt érezni, hogy a lelkem úgy tapad Istenhez, mint egy gyermek az anyjához: nem akar mást, csak beleragadni Isten jelenlétébe, ízlelgetni a mennyország előízét és a szívem is lassan az Ő otthonává lett.

Az idei előadásokat Varga Csaba atya tartotta, aki arra tanított, hogy nagyon fontos az előkészület – az életben és az imádságban is. Fontos lecsendesedni, időt szánni, és a szívet teljesen Isten felé fordítani. Érdekes példát mutatott Michelangelo freskójával, amely azt szemlélteti, hogy Isten teljes erejével nyúl felénk, de rajtunk áll, odafordítjuk-e a szívünket. És ott visszhangzott bennünk Jézus kérdése Péterhez: „Szeretsz engem?” – és lehet felmerült bennünk is a kérdés: Vajon mi mennyire szeretjük a mi Urunkat?

További izgalmas pontja volt a Zsolozsmás tábornak, hogy Érsek atya és Dr. Inántsy Ágnes kihirdették a Nyugdíjasok Tudásolimpiájának végeredményét.

  1. Kőhalmi Lászlóné
  2. Zolcsák Istvánné
  3. Zelenka Zsuzsanna

Vasárnap különleges kegyelem volt tanúja lenni a diakónusszentelésnek és egy bérmálkozásnak is. Látni, ahogy a Szentlélek élő valóságként formálja az Egyházat. Úgy gondolom, hogy az imádság nem marad meg csak magunkban, hanem tovább árad, mint egy csendes forrás, amely megöntöz másokat is. A püspöki Szent Liturgián Fülöp metropolita szavai találtak szíven: „Az igazán nagy dolgok csendben történnek.” A keleti lelkiség legmélyebb célja a theószisz, tehát az átistenülés – a Szentlélek lassú és titokzatos munkája, amely csendben formálja át a lelket, míg egyre inkább Isten hasonlatosságára válik. Ez sem látványos csoda, hanem a kegyelem mély, belső átalakító ereje, amikor a szív Isten otthonává válik. Az idei zsolozsmás tábor nagyszerű lehetőséget adott az ismerkedésre, új barátok szerzésére, de legfőképpen az átistenülésre.

A Szent Liturgia után a helyiek szeretetteljes ebéddel fogadtak minket, ahol a megszokott jókedvű társasággal örömmel töltöttük az időt.

VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
 
A kitartás útján a 22+ zarándokai
A kitartás útján a 22+ zarándokai