1696. november 4-ére emlékezve

1696. november 4-ére emlékezve

2020-11-06 08:45:22
Szerző: Orosz Rita / Máriapócs Nemzeti Kegyhely
Máriapócs
zarándoklat
324 évvel ezelőtt könnyezett először a pócsi Istenszülő-ikon. Máriapócs Nemzeti Kegyhely erre a napra zarándoklatot hirdetett, amely reggel 6 órakor utrenyével kezdődött.

A sötétben megkezdett szertartás húsvéti hangulatot idézett, a fokozatosan világosodó templomban a közös imádság csodálatosan felkészítette a zarándokokat a 16 km-es gyaloglásra. Olyanról is tudunk, aki munkahelyi elfoglaltsága miatt csak erre a korai alkalomra tudott eljönni, a templomból egyenesen dolgozni indult. A többség azonban fél 8-kor a Boldogságok eléneklésével útra kelt. 

A tizenegynéhány fős csoportot Orosz István atya és Pindzsu István atya kísérte. Felváltva tartottak rövid, elgondolkodtató elmélkedéseket minden egyes boldogság-mondásról, ezeket a kijelölt útvonalon táblák is jelzik. 

Sejthető volt, hogy nem jelentkeznek majd tömegesen a hívek erre a programra, egyrészt a járványügyi helyzet miatt, másrészt, mert a könnyezés évfordulója munkanapra esett. De nem is ez volt a cél. Egy zarándoklat esetében mindig biztosak lehetünk abban, hogy akinek ott kell lennie, az ott van, sőt: az van ott, akinek ott kell lennie… Talán ezt alátámasztja az is, hogy visszaérkezve a bazilikába, többen járultak a bűnbánat szentségéhez. Az külön meglepetés volt még a szervezők számára is, hogy a liturgián nem csak a gyalogos zarándokok vettek részt, hanem sokan mások is eljöttek, hogy ezen a különleges napon kifejezzék tiszteletüket és hálájukat az Istenanya felé.

A végére még egy kis távolságtartásos agapé is kialakult, hála a zarándokház konyhájának.

December 3-án, a harmadik könnyezés kezdőnapján folytatjuk!

VEZETŐ HÍREK
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új érseke - szívből gratulálunk!

Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten

Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi iskola munkatársai
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új é...
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új é...
 
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
 
Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi i...
Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi i...
 
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
 
Hazatérünk az Istenszülő oltalma alá
Hazatérünk az Istenszülő oltalma alá
 
Isten mindig, minden körülmények között velünk van - t...
Isten mindig, minden körülmények között velünk van - t...