25 éve látható együtt a Munkácsy-trilógia Debrecenben

25 éve látható együtt a Munkácsy-trilógia Debrecenben

2020-10-20 13:03:23
Szerző: Dehir, fotó: Kandert Szabolcs / dehir; Czeglédi Zsolt / MTI
Kultúra
Debrecen
Huszonöt évvel ezelőtt fontos pillanatot élt át az ország, azon belül pedig Debrecen és a Déri Múzeum, amikor először volt látható együtt Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája - mondta Gulyás Gergely.

Az idei esztendő a Déri Múzeum életében a kerek évfordulók ideje. Kilencven éve, 1930. május 25-én Déri Frigyes felajánlásának és a városi mecenatúrának köszönhetően megnyithatta kapuit a Déri Múzeum a látogatók előtt. Huszonöt évvel ezelőtt pedig Debrecenbe érkezett első alkalommal Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus előtt című festménye. A mű – a restaurálást követően – a Golgota és az Ecce Homo mellé került a Munkácsy Terembe. Itt 1995. augusztus 25-én „világpremier” zajlott, hiszen a Krisztus-képeket először Debrecenben állították ki együtt. Ekkortól ezek a festmények váltak Debrecen legismertebb művészeti emlékeivé.  

A jeles évfordulók alkalmából tartott ünnepségen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter arról beszélt, hogy 25 esztendővel ezelőtt fontos pillanatot élt át az ország, és különösen Debrecen városa és a Déri Múzeum.

- Amikor Munkácsy Mihály három festménye összetalálkozott a Déri Múzeumban, és fizikai valóságában megszületett a még művész által sem ismert trilógia, egyszersmind egy új találkozási pont, egy új kulturális zarándokhely is létrejött, amelyért önmagában is érdemes Debrecenbe látogatni – hangsúlyozta a miniszter.

Hozzátette, a trilógia mindenkihez szól, „a képek ezer részletének ezer szavával, amelyek egyetlen nagy horderejű műalkotássá álltak össze”. Gulyás Gergely hangsúlyozta: Magyarország az elmúlt évtizedekben kulturális értelemben is megerősödött, erős Magyarország pedig nem létezik kulturális sokszínűség, gazdagság és erő nélkül.

- A kultúrát nem lehet örökölni, az elődök kultúrája egy-kettőre elpárolog, ha minden nemzedék nem szerzi meg magának – írta Kodály. Munkácsy a továbbiakban akkor lesz a miénk, ha az egymást követő nemzedékek újra megismerik és újra értékének megfelelően tisztelik. Ehhez pedig szükség van arra, hogy egyben legyen látható a trilógia három önmagában is egyedülálló darabja. Munkácsy műveiben velünk él, éljünk a lehetőséggel mi is, hogy immáron együtt találkozhatunk alkotásaival – zárta beszédét Gulyás Gergely.

Papp László, Debrecen polgármestere az eseményen azt mondta: a Krisztus-trilógia három festménye korábban soha nem volt együtt látható, ebben az élményben maga a festőművész sohasem részesülhetett.

Papp László felidézte, az Ecce Homo a megnyitás óta látható a városban, és akkor még „beteljesíthetetlen vágynak tűnt”, hogy a másik két alkotás is Debrecenbe érkezzen. Rámutatott: a Golgota az Oktatás- és Művelődésügyi Minisztérium segítségével 1991-ben érkezett Budapestre, majd 1993. augusztus 20-án az Ecce Homóval együtt állították ki Debrecenben. Kiemelte, a Krisztus Pilátus előtt című festmény „hosszú ideig rejtőzködött a nyilvánosság elől”, amikor véletlenül talált rá a debreceni kapcsolatokkal bíró Forbáth Péter orvosprofeszor. 1995 februárjában végül Debrecenbe érkezett a festmény, majd a restaurálást követően augusztus 25-én együtt láthatta a három alkotást a nagyközönség.

Hozzátette, az óriási érdeklődés mellett bemutatott művek csak 2001-ig voltak együtt láthatók, ekkor a kanadai tulajdonos, Joseph Tanenbaum hazájának ajándékozta a Krisztus Pilátus előtt-et. Végül a Magyar Nemzeti Bank Értéktárprogram keretében rendeződött a festmény tulajdonjoga, és látható jelenleg is a Munkácsy Teremben.

- A trilógia jelenleg a múzeum és ezzel együtt Debrecen képzőművészeti gyűjteményének legértékesebb része. A művész mindenkori óhaját teljesítve több mint 100 év után a trilógia véglegesen otthonra talált Debrecenben, Magyarországon. Büszkék vagyunk arra, hogy Debrecen adhat otthont e három csodálatos alkotásnak – mondta a polgármester.

(Szerző: dehir.hu)

VEZETŐ HÍREK
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új érseke - szívből gratulálunk!

Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten

Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi iskola munkatársai
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új érseke - szívből gratulálunk!

Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten

Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi iskola munkatársai
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új é...
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új é...
 
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
 
Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi i...
Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi i...
 
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
 
Hazatérünk az Istenszülő oltalma alá
Hazatérünk az Istenszülő oltalma alá
 
Isten mindig, minden körülmények között velünk van - t...
Isten mindig, minden körülmények között velünk van - t...