40 Nap az Életért - imamozgalom a magzatokért

40 Nap az Életért - imamozgalom a magzatokért

2022-08-23 09:41:15
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye, forrás: Hajdani Józsefné
Budapest
imádság
Hasznos
A negyedik hazai 40 Nap az Életért ima, böjt, békés jelenlét szerveződik Budapesten 2022. szeptember 28. és november 6. között, melynek célja, hogy a válsághelyzetbe került édesanyák az élet mellett döntsenek, és megszülethessenek a nem várt gyermekek.

Az emberi jogok és ezen belül is kiemelten az élethez való jog megillet minden személyt, nemtől, fajtól és kortól függetlenül. Azt hinnénk, hogy ezzel mindenki egyetért. Elméletben talán igen, a gyakorlatban azonban mégsem valósul meg. A magzatok ugyanis nem tudják hallatni hangjukat, saját életükért nem állhatnak ki, képtelenek megvédeni magukat.

Az egyre hangosabb abortuszpárti szervezetek csak a nők testükhöz való jogáról beszélnek, és nincsenek tisztában azzal, hogy bár a magzat az anya testében fejlődik, nem az anya testének része, hanem egy különálló személy. A két ivarsejt találkozásából létrejön egy új ember első sejtje, aki egyedi és teljesen új DNS-sel rendelkezik, ez azt is jelenti, hogy a fogantatása pillanatában meghatározódik a neme is. 

Magyarországon 2021-ben 22 000 művi terhességmegszakítást volt a KSH adatai szerint.

Hazánkban a magzat 12 hetes koráig végezhető abortusz. 

Ekkor már több mint 5 centiméter hosszúak, és körülbelül 14 gramm súlyúak. Megjelennek a reflexek, a babák ujjai és lábujjai elkezdenek behajlítódni és kiegyenesedni, a szemek izmai képesek megfeszülni, szájukkal már a szopást gyakorolják, grimaszolnak, megkezdődik a hormontermelés a testükben, reagálnak a külvilágra, és néha még a magzatvízből is kortyolnak.

Az abortusz elvégzésekor tehát egy valódi emberi lényt ölnek meg, végezzék azt bármelyik fejlődési szakaszban. A magzatok érzik a veszélyt, már videó felvétel is készült arról, hogy menekülni próbálnak az orvosi műszerek elől.

A 40 Nap az Életért azért jött létre, hogy hangot adjon a néma sikolynak!

2022. szeptember 28. és november 6. között a világ 63 országában, közel 600 városban imádkoznak egyszerre egy időben a magzatokért, az édesanyákért és az abortusz visszaszorításáért.

A szervezők szeretnék, ha minél többen bekapcsolódnának a szeptemberi nemzetközi imaszolgálatban elsősorban a helyszínen. Akik nagyon messze élnek, vagy akadályoztatva vannak, azok saját keresztény közösségükben vagy otthonukban. Az utodainkert@gmail.com e-mail címen lehet imatémákat igényelni.  

Helyszín: Budapest, VIII. kerület, Hugonnai Vilma téren azaz a parkban (A Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája előtt Bp., VIII. ker. Üllői u.78/a; Megközelítés tömegközlekedéssel: M3-as metró, Semmelweis Klinikák) 

Reggel 7:00 és este 19:00 között várnak- 1-1 órára, vagy több órára - egyéneket és ima csoportokat, akik a szívükön viselik a magukat megvédeni képtelen, megfogant gyermekek és szüleik sorsát.

 

VEZETŐ HÍREK
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Családtáborának

Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII. Országos Cigánypasztorációs Lelkigyakorlatot

Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban
 
AKTUÁLIS
VEZETŐ HÍREK
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Családtáborának

Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII. Országos Cigánypasztorációs Lelkigyakorlatot

Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Csa...
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Csa...
 
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII...
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII...
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek