44 éves: a Dienes diákjai köszöntötték

44 éves: a Dienes diákjai köszöntötték

2017-05-18 09:47:24
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye-HBN
Ifjúsági
Szociális
Debrecen
Verseket ír, rajzol, és nagy zenekedvelő lévén énekelni is szeret Bartus Imre

A súlyos fogyatékossággal élőket gondozó Speciális Szükségletűekért Alapítvány már évek óta segíti Bartus Imre és édesanyja mindennapjait. A mozgás- és értelmi sérült fiatalember negyvennegyedik születésnapját a Dienes László Görögkatolikus Gimnázium nyolc, közösségi szolgálatot teljesítő diákja tette szebbé. Tortával és közös énekléssel lepték meg, amivel hamar jó hangulatot teremtettek a családi házban. A meglepetésért cserébe Imre elmesélte az egyik kedvenc történetét, valamint viccekkel nevettette meg a jelenlévőket. Szemán Józsefné, az esemény szervezője elmondta, a diákok sok programból kiveszik a részüket, így a mostani kis összejövetelre is szívesen eljöttek, hogy bepillantást nyerjenek egy igazi művészlélek mindennapjaiba.

– Imi nagyon várta a vendégeket, egész nap készülődött. Eltervezte, hogy énekelni fog a diákoknak, mesél nekik, sőt a rajzait is megmutatja – mesélte Imre édesanyja. A fia a szabadidejének nagy részét ugyanis rajzolással és írással tölti. Nemrégiben verseskötete jelent meg, de már egy új könyvön dolgozik, amiben személyes kedvenceiről, Elvis Presley-ről, Komár Lászlóról, Hofi Gézáról, kedvenc sorozatairól ír történetet.

– A fiam sosem unatkozik, mindig lefoglalja magát valamivel. Erről árulkodik a szobáját díszítő rajzok tucatja, de a verseskötete is. Szorgalmas, és ha a fejébe veszi, hogy alkotni akar, akkor addig nem hagyja abba, míg kész nincs a műve. Saját kis alkotóműhelye van, ahol szívesen tölti az idejét. Emellett szeret énekelni, részt vett egy „Ki mit tud?” válogatón is. Az állapota tehát nem befolyásolja abban, hogy azt csinálja, amit szeret – jelentette ki az édesanyja.

VEZETŐ HÍREK
A Gyermekklinika kis betegeinek gyűjtöttek ajándékot a Szent László gimisek

Elmélkedés Csodatévő Szent Miklós mírai püspök ünnepére

Bemutatkozik a Szent Lukács Görögkatolikus Integrált Gyermekrehabilitációs és Szociális Központ
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A Gyermekklinika kis betegeinek gyűjtöttek ajándékot a S...
A Gyermekklinika kis betegeinek gyűjtöttek ajándékot a S...
 
Bemutatkozik a Szent Lukács Görögkatolikus Integrált Gye...
Bemutatkozik a Szent Lukács Görögkatolikus Integrált Gye...
 
Ülésezett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
Ülésezett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
 
Püspöki liturgiára várják a testvéreket Győrben
Püspöki liturgiára várják a testvéreket Győrben
 
"A béke közöttünk fog elkezdődni" – imatermet áldott...
 
Megyei nyelvi verseny Debrecenben: több mint 160 diák mér...
Megyei nyelvi verseny Debrecenben: több mint 160 diák mér...