500 Nap és eljön a nap

500 Nap és eljön a nap

2019-05-02 15:05:33
Szerző: NEK Titkárság
Budapest
NEK
Éppen 500 nap van hátra a Magyarországon rendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusig (NEK) - ebből az alkalomból 500 fős kórus énekelt Budapesten a Szent István Bazilika előtt csütörtökön. A kórustagok pólójukon a NEK mottóját viselték: "Minden forrásom belőled fakad".

„Mottónk a 87. zsoltár utolsó sora. Előtte Jeruzsálemről van szó a zsoltárban. Arról, hogy minden nép ott született. Egyiptomiak, babiloniak – mindenki, akit akkor idegennek tartottak. Ez tehát azt is jelenti, hogy nekünk a többi néppel tágabb szívű kapcsolatban kell lennünk, mint ahogy megszoktuk” - fogalmazta meg a jövő évi kongresszus lelkipásztori üzenetének magvát Erdő Péter bíboros, az esemény főszervezője, aki maga is jelen volt az 500 napos "visszaszámláló" ünnepségen.  

A visszaszámlálás nem túlzás: a kongresszus jelentősége óriási. Magyarországon eddig csupán egyszer, 1938-ban rendezték meg. 2020 szeptemberében már 52. alkalommal gyűlnek össze a világ katolikusai és mindazok, akik együtt szeretnék megünnepelni Jézus Krisztus valóságos jelenlétét az Oltáriszentségben. A Kongresszus tehát hangozzék bár elnevezése rendkívül komolyan ez esetben korántsem tudományos konferenciát jelöl, hanem ünnepet. Egész héten át tartó színes, nyitott, változatos programokat kínáló eseménysort: szabadtéri misék, koncertek, történelmi városnézés, családi programok követik majd egymást, hogy Jézus Krisztus valóságos jelenléte hozzásegítse a résztvevőket a megbékéléshez. 

A rendezvény fontosságát jelzi, hogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Tanácsának tagjai és nemzeti küldöttei jövő héten, május 8. és 11. között a magyar fővárosba látogatnak, hogy megtekintsék a 2020-as kongresszus főbb helyszíneit (Hungexpo, Hősök tere, Szent István Bazilika, Kossuth tér, Esztergom). A küldöttek tájékozódnak a tervezett programokról, az előkészületek állásáról. Az eseményen köszöntőt mond Áder János köztársasági elnök, a Parlamentben pedig Kövér László házelnök fogadja a küldötteket.

VEZETŐ HÍREK
Miért lettél pap? - a Tényekben a papi kihívásról

Logopédus jelentkezését várja a Gárdonyi Géza Görögkatolikus Általános Iskola

Megemlékezés a debreceni bombamerénylet áldozatairól
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Miért lettél pap? - a Tényekben a papi kihívásról

Logopédus jelentkezését várja a Gárdonyi Géza Görögkatolikus Általános Iskola

Megemlékezés a debreceni bombamerénylet áldozatairól
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Miért lettél pap? - a Tényekben a papi kihívásról
Miért lettél pap? - a Tényekben a papi kihívásról class=
 
Nagyböjti kihívás Fülöp metropolitával
Nagyböjti kihívás Fülöp metropolitával class=
 
A kárpátaljai magyarokról, a keleti egyházak nagygyűlé...
A kárpátaljai magyarokról, a keleti egyházak nagygyűlé... class=
 
Nagy dicsőséget jelent, ha valaki elhagyja a földi élete...
Nagy dicsőséget jelent, ha valaki elhagyja a földi élete... class=
 
Megemlékezés a debreceni bombamerénylet áldozatairól
Megemlékezés a debreceni bombamerénylet áldozatairól class=
 
Logopédus jelentkezését várja a Gárdonyi Géza Görögk...
Logopédus jelentkezését várja a Gárdonyi Géza Görögk... class=