A Dámóci Görögkatolikus Templom alapkőletételének 200. évfordulója

A Dámóci Görögkatolikus Templom alapkőletételének 200. évfordulója

2016-09-28 11:04:04
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Kocsis Fülöp érsek
Miskolci Egyházmegye
Orosz Atanáz püspök
A templom alapkő letételének 200. évfordulójára a kicsiny bodrogközi településen közel 150 meghívott vendég és helybéliek gyűltek össze.

Jelentős évfordulóhoz érkezett a Dámóci Görögkatolikus Egyházközség, a helyi közösség, illetve a környező hitbéliek. A templom alapkő letételének 200. évfordulójára a kicsiny bodrogközi településen közel 150 meghívott vendég és helybéliek gyűltek össze. Az ünnepi Szent Liturgián és az azt követő agapén Dámóc község vendégül látta a megemlékezésre érkezetteket. Jelen voltak a görögkatolikus egyház vezetői úgy, mint Kocsis Fülöp metropolita érsek úr, Orosz Atanáz püspök úr. Dámóci származású -, Dámócon szolgált főtisztelendő atyák, az esperesi kerület áldozópapjai mellett a Református gyülekezet lelkésznője, Fülöpné Vadon Erzsébet tiszteletes asszony is velünk imádkozott. Az ország minden területéről részt vettek a Szent Liturgián és a körmeneten zarándokok, hozzátartozók és a Dámócról elszármazottak. Öröm volt látni, hogy a résztvevők milyen nagy számban képviseltették magukat és milyen sokan érezték fontosnak azt, hogy megemlékezzenek és közösen imádkozzanak az Egyházért és magáért Dámócért.

A prédikációban Atanáz püspök atya kiemelte: rendkívül fontos egy kislétszámú gyülekezet életében, mint Dámóc is, a hagyományok tisztelete, ápolása. A jelen nem túlságosan pozitív tényét buzgó imádsággal és bizakodással lehet reménykeltővé tenni. A hit és az ima töretlen gyakorlásával igenis lehet jövőt kérni a mi Krisztus Istenünktől, melyben Istenszülő Szűz Mária támogatására mindig bizalommal számíthatunk. Ezt erősítette meg a Szent Liturgiát követő körmenet végén Fülöp érsek atya is.

A felemelő ünnepi mise után a község önkormányzatának polgármestere, vezetői, szorgos önkéntesei látták vendégül a helyi kultúrházban az atyákat és a résztvevőket. A kapott lelki táplálék és az anyagi adományok lehetővé teszik a Dámóci görögkatolikus egyházközösség megtartását, jövőbeni továbbépítését és fejlődését.

Mindenki magával vitte a mirováláskor kapott kis ajándék szentképet a következő imádsággal.

Istenszülő oltalma tropár:

„Ma, igazhitű népek, fényesen ünneplünk,

megárnyékoltatva, Isten Anyja, a te

eljöveteled által, és a te legtisztább képedre

tekintvén szívtöredelmességel mondjuk:

Födözz be minket a te drága védőlepleddel,

és szabadíts meg bennünket minden

bajtól, kérvén a te fiadat, a mi Krisztus

Istenünket, hogy üdvözítse a mi lelkünket!”

Zékány Mihályné, Zékány Péter és felesége Zsuzsi

VEZETŐ HÍREK
Görögkatolikus Tudásolimpia

Ennek az imádságnak lesz ereje

Hazaérkeztek Líbiából a kutató-mentők
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Görögkatolikus Tudásolimpia

Ennek az imádságnak lesz ereje

Hazaérkeztek Líbiából a kutató-mentők
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ennek az imádságnak lesz ereje
Ennek az imádságnak lesz ereje
 
Görögkatolikus Tudásolimpia
Görögkatolikus Tudásolimpia
 
Keresd a békét! - ökumenikus szertartás Pannonhalmán
Keresd a békét! - ökumenikus szertartás Pannonhalmán
 
Együtt a közös otthonért címmel teremtésvédelmi konfe...
Együtt a közös otthonért címmel teremtésvédelmi konfe...
 
Hétvégén rendezik meg a Katolikus Társadalmi Napokat
Hétvégén rendezik meg a Katolikus Társadalmi Napokat
 
Hazaérkeztek Líbiából a kutató-mentők
Hazaérkeztek Líbiából a kutató-mentők