A Dongó együttessel emlékeztek a 60. évfordulóra

A Dongó együttessel emlékeztek a 60. évfordulóra

2016-10-26 09:32:42
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Ifjúsági
Oktatás
A Dongó együttes látogatott el a Szent Bazil Gimnázium, Szakgimnáziumba

Megzenésített verseikből álló műsorukkal állítottak emléket az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának. Az előadás során felvázolták a magyar történelem nagy sorsfordulóit narrátori szöveggel, majd vetítéssel és hangszeres zenével tették gyakorlatiasabbá az oktatást, így a diákoknak a történelem, magyar nyelv és irodalom, illetve ének tantárgyak közötti koncentrációját teremtették meg. Az előadás több szempontból is közelebb hozta diákjainkhoz a múlt eseményeit.

A Dongó Együttesről: a csapat öttagú, alapvetően a mandolin, hegedű, blockflöte, harmonika, oboa, gitár basszusgitár és az ütőhangszerek szólalnak meg a dalokban, és jellemző a többszólamú vokális hangzás. Elsősorban verseket zenésítenek meg, a szerzemények részben népzenei ihletésűek. Az Együttes 1976. októberében alakult Nyíregyházán.

VEZETŐ HÍREK
15 éves a Szent Piroska Házi Segítségnyújtó Szolgálat

Diplomaosztó és díjátadó ünnepséggel zárult a 2025/2026-os tanév főiskolánkon

Július első hétvégéjén újra motoros zarándoklat Máriapócson – mutatjuk a részletes programot
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
15 éves a Szent Piroska Házi Segítségnyújtó Szolgálat
15 éves a Szent Piroska Házi Segítségnyújtó Szolgálat
 
Diplomaosztó és díjátadó ünnepséggel zárult a 2025/2...
Diplomaosztó és díjátadó ünnepséggel zárult a 2025/2...
 
Legyél te is a Katolikus Egyház digitális misszionáriusa...
Legyél te is a Katolikus Egyház digitális misszionáriusa...
 
Családi Napot rendezett a Hajdúdorogi Apák Egyesülete
Családi Napot rendezett a Hajdúdorogi Apák Egyesülete
 
Elmélkedés Szent Péter és Pál főapostolok ünnepére
Elmélkedés Szent Péter és Pál főapostolok ünnepére
 
"Szüntelenül imádkozzatok!" Júliusban ismét zsolozsmás...