A Főegyházmegye hitoktatóinak tartottak lelkinapot

A Főegyházmegye hitoktatóinak tartottak lelkinapot

2019-12-12 15:03:48
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Debrecen
Hajdúdorogi Főegyházmegye
A Megváltó születésére készülve mindenkinek szüksége van lelki töltekezésre. Még azoknak is, akik napjaikat Isten Igéjének továbbadásával töltik. A Hajdúdorogi Főegyházmegye a hitoktatókat várta egy kis elcsendesedésre a Metropóliai Hivatalba 2019.12.09-én.

Lukács Imre atya, a hivatal irodaigazgatója segítette a hitoktatókat abban, hogy az adventi böjtben nekik is sikerüljön jó néhány útravalót elraktározni. Mint például azt, hogy miért fontos alázatosnak lenni. „Járj alázatosan!” – Mikeás prófétát idézve, mert különben sose tudhatod meg mit kíván tőled az Isten – mondta Imre atya, aki a királyi menyegző és gyilkos szőlőművesek példabeszédét alapul véve beszélt arról, mennyire hajlamos az ember túlértékelni magát és már-már Istenként tetszelegni.

„A Jóisten olyan végtelen hatalommal rendelkező király, aki megteheti, hogy soha ne haragudjon, aki annyira szeret mindenkit, hogy véghez viszi a legfantasztikusabb dolgot, az ember megváltását” .

Elmélkedését azzal fejezte be, hogy gondolkozzunk el karácsony közeledtével, ki az az Isten, akiben higgyünk. Ehhez egy kedves történetet mesélt el, ami egy fodrászról és kuncsaftjáról szól. Előbbi szerint biztosan nincs Isten, mert akkor nem engedné a világban történő sok rosszat, mire a vendége azt mondja, hogy akkor igazából fodrászok sem léteznek, mert, ha léteznének, akkor nem látna ápolatlan hajzattal senkit az utcán. A fodrász azzal védekezett, hogy nem tud mindenkit rábírni arra, hogy vegye a fáradságot és keresse fel őt. Erre a kuncsaftja csak annyit mondott: a Jóistennek se mindig sikerül rábírnia az embereket arra, hogy térjenek be hozzá és tetessék rendbe vele magukat….

A világ sokkal sötétebb hely lenne a Jóisten nélkül, aki pedig nem hisz benne, annak az élet nagyon kevés vigasztalást tartogat! – hangsúlyozta Imre atya.

A Hajdúdorogi Főegyházmegye a lelkigyakorlat mellett agapéval kedveskedett a hitoktatóknak, akiknek munkáját év végi pénzjutalommal is megköszönte.

VEZETŐ HÍREK
„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívhangrendeletről és az egyházak szerepéről

Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák terén

Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a IV. Mozdulj a Szent Lászlóval! verseny
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák te...
Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák te...
 
„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívha...
„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívha...
 
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
 
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
 
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...
 
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...