A Hajdúdorogi Főegyházmegye rendelkezése

A Hajdúdorogi Főegyházmegye rendelkezése

2021-11-20 09:52:33
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Hajdúdorogi Főegyházmegye
koronavírus
A Hajdúdorogi Főegyházmegye 2021. november 20-án kelt rendelkezését adjuk közre.

Az állami iránymutatásokat követve templomainkban november 21-étől újabb rendelkezésig minden szertartáson kötelező a szájmaszk viselete. Ez vonatkozik a szolgálattevőkre is, amely alól az énekes szolgálatot végzők a kivételek (pap, diakónus, kántor). De tömjénezéskor és áldoztatás idején a papnak és diakónusnak is viselnie kell a szájmaszkot.

Ugyanez vonatkozik a gyóntatásra is, amelyet lehetőleg szabad térben vagy legalábbis jól szellőztethető helyiségben kell végezni.

Kötelező a fertőtlenítőszer használata a templomba való belépéskor, illetve a papnak a már korábban előírt módon a Szent Liturgia egyes részeinél.

Viseljük el ezeket az apró kellemetlenségeket, hogy nagyobb bajt ne okozzunk! Vigyázzunk egymásra!

A hármas ekténiában pedig újra iktassuk be a már korábban alkalmazott, járványra vonatkozó könyörgéseket. 

Legfőképpen tehát a Mindenható Istenünkhöz forduljunk segítségkéréssel, de mi is tegyünk meg minden tőlünk telhetőt a nagyobb baj elkerülésére!

VEZETŐ HÍREK
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa

Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti pócsi kegykép restaurálását

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán
 
AKTUÁLIS

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...