A Lélek erejéből Isten szolgájává lett

Káplár Márton 1992. december 7-én született Debrecenben, görögkatolikus nagycsaládba. A hit mindig központi szerepet játszott életükben. Tanulmányait Debrecenben kezdte, majd a Szent Bazil Oktatási Központban érettségizett, 2011-ben. Ezek után rögtön jelentkezett a nyíregyházi szemináriumba, és végül a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatójaként szerezte meg idén diplomáját.

Az egyházi év első napján két evangéliumot hallottunk: az egyik a végről, a másik Krisztus földi működésének kezdetéről szól. „Együtt kell látnunk a kezdetet és a véget. Nem tudjuk értelmezni életünket, ha nem látjuk, hogy honnan jöttünk és hová megyünk. Ha nem tudjuk, hogy mi végre vagyunk, hogy mi végett kell végeznünk a dolgainkat” – kezdte elmélkedését a szentelő, Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy bár az időben élünk, de az időtlenségre készülünk. Ahhoz, hogy az időtlenséghez eljussunk, testestől-lelkestől az időben kell maradnunk.

„Ezért az időt az egyház megszenteli, újra és újra elindít minket az év kezdő napján, és elvezet bennünket a befejezéshez. De szemünket a végre, a végső időkre kell függesztenünk ahhoz, hogy az időben élve be tudjuk teljesíteni, amit abban a pillanatban az Isten, az idők ura vár tőlünk” – fogalmazott Fülöp atya. Majd azzal folytatta, hogy Jézus messiási működése Izaiás próféta tekercsének felolvasásával kezdődött: „Az Úr lelke rajtam, elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, meggyógyítsam a megtört szívűeket, hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást…”

Ezután Jézus összetekerte a tekercset és azt mondta: „ma beteljesedett a próféta jövendölése!” Rá is szegeződött minden szem, amiért kimondta a rá vonatkozó próféciát – „az Úr lelke rajta” –, és elkezdte hirdetni a leírtakat, az Úr kegyelmének esztendejét, azt, hogy ez az idő beteljesedik. Ilyen beteljesedés volt az – mutatott rá a főpásztor –, amikor a Lélek leszállt Jézus Krisztusra a Jordán partján. A lélek leszállása Jézusban teljesítette küldetését, hivatását, attól kezdve mindent a Lélekben vitt végre.

„Sokszor megfeledkezünk a Lélek munkájáról, pedig, ha Jézusra tekintünk, ha a csodáit látjuk és csodálatos tanítását halljuk, mindig észre kell vennünk a Lélek működését. Mert Krisztus is az Atya küldötteként mindent a Lélekben vitt végbe. Ma Mártonra is leszáll a Lélek, hogy beteljesíthesse hivatását, eltöltse a Lélek” – szólt a szentelendőről is prédikációjában érsek-metropolita atya. Majd azzal folytatta, hogy akiket a Lélek vezet, azok az Isten fiai. Ők töltik be az Isten akaratát. „Márton nem félt attól az úttól, ami elvezette a mai naphoz, a fölkészülés útjához, de ma egy olyan lépéshez érkezett, amit a saját erejéből, saját lelkesedéséből, elszántságából nem tudna megtenni.

Elérkezett az a pillanat, amikor a Lélek veszi kézbe az életét és alakítja azt át. Isten szolgájává lesz, éppen úgy, ahogy Jézus is” – fogalmazott a főpásztor. Végül azzal zárta elmélkedését, hogy noha most még nem látványos Márton szolgálata, de éppen ez a Lélek által átjárt krisztusi út. Végezetül mindenkit arra kért Fülöp atya, hogy imádkozzunk azért, hogy ez a diakónusi szolgálat Lélekkel teli legyen, hogy mindig azt tudja tenni Márton, amit az Isten vár tőle.

A felajánlás után alszerpap társai bekísérték Mártont a szentélyig. Ott meghajolt a püspök előtt, aki kereszt alakban megjelölte a fejét. Két diakónus vezette háromszor körbe az oltáron, melyet mind a négy sarkán csókkal illetett. Az oltár előtt térdeplő szentelendő fejét érsek-metropolita atya kezével és omoforjával befedte, ekkor kezdetét vette a főpásztor által mondott szentelési ima. Majd megkapta a diakónusi jelképeket: az oráriont, a kézelőt, a ripidiont és a tömjénezőt.

Az újszentelt a szertartás végén szentképpel ajándékozta meg a jelenlévőket, melyen választott jelmondata olvasható: „Önmagunkat, egymást s egész életünket Krisztus Istenünknek ajánljuk” (Aranyszájú Szent János liturgiája). Ennek jegyében kezdi meg szolgálatát az új diakónis, méghozzá Szegeden.