A Lélek gyümölcsei ma is érnek - családi napot tartottak Hajdúböszörményben

A Lélek gyümölcsei ma is érnek - családi napot tartottak Hajdúböszörményben

2024-06-03 10:25:50
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye/Debreceniné Erdős Ibolya
Damján
Család
Beszámolót olvashatnak.

Június első vasárnapján megtartottuk egyházközségünk hagyományos családi napját, amely Szent Liturgiával vette kezdetét. Az idén a fíliák képviseletében Tiszacsegéről is érkeztek vendégek. A Mamre Szállóban az érdeklődők megtekinthettek egy dokumentumfilmet a Szent Damján Táborról, ahol fogyatékkal élő fiatalokat táboroztatnak görögkatolikus kispapok és önkéntesek. Betekinthettek a tábor életébe a hívek és adakozhattak a javukra.

A családi nap különleges programokat is biztosított. A templomkertben vadászkutya bemutató zajlott, emellett hagyományőrző íjászok tanították az érdeklődőket. A gyerekek gyümölcsnyársat készíthettek, jelképezve ezzel a Lélek gyümölcseit: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás, ahogy azt Szent Pál a Galatáknak írt /5:22-23/ levélben említi. Ehhez kapcsolódóan kérdéseket és válaszokat fogalmazhattak meg.

A kicsinyek számára többféle szórakozást kínáltak: ugrálóvár, lufibohóc, sétalovaglás, kézműves foglalkozás, arcfestés. A felnőttek főzőversenyre nevezhettek be, erőfeszítéseiket a zsűri díjak átadásával ismerte el.

Széleskörű összefogással valósulhatott meg a program. A Családi Nap sikeréhez egyházközségünk apraja-nagyja hozzájárult. Hálát adva a Jóistennek, mindenkinek köszönjük a támogatást, a közreműködést, a részvételt és a jókedvet. A rendezvény költségét a Hajdúböszörményi Keresztény Családok Egyesülete - Barankovics Alapítvány, a város önkormányzata és egyházközségünk tagjai biztosították.

VEZETŐ HÍREK
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra

Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték küldetésüket a szegedi diákotthon fiataljai

Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus püspökei Máriapócson
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
 
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
 
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
 
Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok g...
Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok g...
 
Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közössége...
Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közössége...
 
Kedves fiatalok! Ismét feltöltődésre hívunk benneteket!
Kedves fiatalok! Ismét feltöltődésre hívunk benneteket!