A Magyar Népdal Napja

A Magyar Népdal Napja

2017-09-18 10:36:40
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Oktatás
Kultúra
"Legyen a zene mindenkié!" Kodály Zoltán

Örömzenéléssel kezdődött szeptember 17-e a Szent Mihály Görögkatolikus Óvoda és Általános iskola diákjai és pedagógusai számára. A Magyar Népdal Napja alkalmából – melyet 2014-ben rendeztek meg először Martonvásáron - Csóbán Renáta személyében, egy fiatal népzenész játszott hegedűjén az iskola aulájában. Vidám hangulatot teremtett gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt ezen a kissé hűvös, borongós reggelen. Ezt követően Topor István, a humán munkaközösség vezetője köszöntötte az intézmény tanulóit és dolgozóit. Majd Kovácsné Frank Magdolna igazgató helyettes osztott meg néhány gondolatot a magyar népzene fontosságáról, a hagyományőrzésről és arról, hogy miért is kezdeményezték e nap megünneplését. Ezután közös éneklésre hívták a pedagógusokat, diákokat, majd fiatal népzenészünk az óvodásokat is megörvendeztette muzsikájával. Rövid hegedűjátéka után a legapróbbakat is megénekeltette, számukra ismert dalocskákat elővarázsolva gyönyörű hangszeréből.

VEZETŐ HÍREK
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma

Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium vendége

Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma
 
Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós GörÃ...
Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós GörÃ...
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
 
Elmélkedés: Mihály és Gábor főangyalok égi erők
Elmélkedés: Mihály és Gábor főangyalok égi erők
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...