A Sapientia Egyetemen jártunk

A Sapientia Egyetemen jártunk

2016-09-27 15:04:19
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Ifjúsági
Kultúra
Budapest
Budapesten jártak a Szent Bazil Oktatási Központ diákjai

A Szent Bazil Oktatási Központból néhány diák Budapestre utazott szeptember 16-án a Szent Márton évével kapcsolatos rajzpályázat díjkiosztójára. Péntek délután busszal érkeztek a fővárosba. A csodálatos belvárost megpillantva elakadt a lélegzetük. A Hősök tere, a Parlament, a Nemzeti Színház, melyet körbeutaztak, mind-mind csodálatos építmények. A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola külső udvara pedig csak hab volt a tortán.

A főiskola díszudvarán éppen a KATTÁRS díjkiosztó főeseménye zajlott. Itt találkoztunk a görögkatolikus Szent Lukács alapítvány, a börtön- és cigánypasztoráció, a Katolikus Karitász és még sok más szervezet és alapítvány sátraival. Ezen a rendezvényen megtalálhatóak voltak még Teréz anya nővérei is. Görögkatolikusokként örömünkre szolgált találkozni egyházunk alapítványának munkatársaival. Szívélyes fogadtatásban volt részünk, melyet utólag is nagyon köszönünk. Beljebb sétálva a sátrak táborában további szeretetteljes üdvözléseket kaptunk. A Katolikus Karitász sátránál napi ige, házi lekváros kenyér, pogácsa és egy-egy üdítő várta csapatunkat. Emellett jó tanácsokat és kedves szavakat is kaptunk. Következő állomásunk az ÉrMe Üzleti Hálózat asztala volt. Megkértek minket, hogy írjuk le üzenetünket Rómának, azt, amit a legfontosabbnak tartunk.

Hamarosan elérkezett a díjátadó ideje. Dr. Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki konferencia elnöke nyitotta meg és adta át a díjakat, Szalai Gábor László tanár úr szakmai szempontból beszélt az alkotásokról. Iskolánk díjazottjai: Bodogán Zsófia 2. helyezett, Orosz Júlia, Kiss Lilla, Ternák Ildikó különdíjban részesült, Orosz Anett, Csajkó Valéria, Fetter Katalin, Soltész Marcell, Sási Péter, Rácz Lilla dícsérő oklevelet kapott. Tanárnőnk, Monostory Viktória is díjat kapott. A Patrona Hungariae Gimnázium diákjai muzsikájukkal növelték a kiállítás megnyitó fényét. Püspök atyával beszélgethettünk és közös fotót is készíthettünk, nagyon örült, hogy máriapócsi diák is volt köztünk.

Én magam nem vettem részt ezen a versenyen, csak a hazautazásomban segített az iskola, de legközelebb én is igyekszek bekapcsolódni iskolánk ezen munkálkodásába, hogy máskor én is ilyen élményben részesüljek, hogy díjat vehessek át egy-egy megmérettetés után.

Köszönjük tanárainknak, iskolánk vezetőinek, akik eljuttattak minket és közreműködtek élményeink megszerzésében! 

Darabánt Adél 8. d

VEZETŐ HÍREK
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma

Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium vendége

Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
AKTUÁLIS

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma
 
Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós GörÃ...
Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós GörÃ...
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
 
Elmélkedés: Mihály és Gábor főangyalok égi erők
Elmélkedés: Mihály és Gábor főangyalok égi erők
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...