A Szent Efrém Görögkatolikus Óvoda dolgozói üdítő lelki és szakmai napot töltöttek Szécsényben

A Szent Efrém Görögkatolikus Óvoda dolgozói üdítő lelki és szakmai napot töltöttek Szécsényben

2023-03-29 12:53:57
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Debrecen
Hajdúdorogi Főegyházmegye
500 kilométert utazni egy nap alatt nem pihentető ugyan, de vannak alkalmak, amikor nagyon megéri. Szécsényben jártak a debreceni Szent Efrém Óvoda pedagógusai és lelki vezetőjük, hogy megismerjék a helyi óvoda jó gyakorlatait, Barsi Balázs ferences atya előadása révén pedig lelki élményekkel is gazdagodhattak. Szaplonczay Márk atya beszámolója.

Március 27-én a reggeli Szent Liturgia után indultunk és először a szécsényi Páter Bárkányi János Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium óvodáját látogattuk meg, ahol nagyon kedves fogadtatásban volt részünk. A 7 csoportból 3 éppen színházba indult, de a többiek szeretettel vártak minket. Kimerítően beszélgettünk a különböző szakmai kérdésekről, de főként arról, hogy miként valósul meg náluk a hitre nevelés, amit nagyon komolyan vesznek, és szép eredményeket is érnek el e téren.   

Ezután a szécsényi Ferences templom és kolostorba mentünk, ahol a nagy népszerűségnek örvendő hitszónok, Barsi Balázs atya fogadott mindenkit személyesen, majd kedves szavak kíséretében a refektóriumba invitált minket, ahol fantasztikus előadást tartott Assisi Szent Ferencről. A ferences rend alapítóját, életének fontos momentumait az életrajzíróján keresztül mutatta be, de olyan mély teológiai gondolatokkal tűzdelve, hogy olykor igen erősen kellett koncentrálni, értő figyelemmel befogadni az elhangzottakat. 

Szinte hihetetlen, hogy kevesebb, mint egy órába hogyan fért bele ennyi információ, teológiai mélység és személyes fejlődésre lehetőséget adó buzdítás; nem is véletlenül nevezik Balázs atyát hitszónoknak. Mindenesetre életre szóló élmény volt ilyen meghitt körben vele eltölteni egy kis időt, és annál izgatottabban kezdtük várni a debreceni látogatását, hiszen március 29-én este a Főszékesegyházban ő prédikál az Előszentelek Liturgiáján. 

Az előadás után bemutatták a templomot és a kolostort valamint ezek történetébe is betekintést nyerhettünk. A hangulatos ebédet már Hollókőn fogyasztottuk el, és így testileg-lelkileg felfrissülve indulhattunk útnak hazafelé.

 

VEZETŐ HÍREK
Pedagógusokat keres nyíradonyi iskolánk

Tiszaújváros: a hit eleven valósága

Közleményt adtak ki a magyar katolikus püspökök - Fülöp metropolita nyílt levelet fogalmazott meg
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Pedagógusokat keres nyíradonyi iskolánk

Tiszaújváros: a hit eleven valósága

Közleményt adtak ki a magyar katolikus püspökök - Fülöp metropolita nyílt levelet fogalmazott meg
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Tiszaújváros: a hit eleven valósága
Tiszaújváros: a hit eleven valósága
 
Közleményt adtak ki a magyar katolikus püspökök - Fül...
Közleményt adtak ki a magyar katolikus püspökök - Fül...
 
„Uram jó nekünk itt lennünk!” – felolvasókat avatt...
„Uram jó nekünk itt lennünk!” – felolvasókat avatt...
 
Hétvégén lesz Nagyboldogasszony búcsúja Máriapócson
Hétvégén lesz Nagyboldogasszony búcsúja Máriapócson
 
Egy hivatás beteljesülése és elindulása – áldozópap...
Egy hivatás beteljesülése és elindulása – áldozópap...
 
Íme a 2026-os ifjúsági gyalogos zarándoklat részletes p...
Íme a 2026-os ifjúsági gyalogos zarándoklat részletes p...