A Szent Efrém Tornacsarnokban kezdte meg felkészülését az új idényre a DEAC férfi kosárlabdacsapata

A Szent Efrém Tornacsarnokban kezdte meg felkészülését az új idényre a DEAC férfi kosárlabdacsapata

2021-08-04 12:08:26
Szerző: Baranyi Kristóf, kosarlabda.deac.hu / Hajdúdorogi Főegyházmegye
Sport
Debrecen
Mivel az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban már javában elkezdődtek az előkészületek a hétvégén kezdődő női U19-es világbajnokságra, rendhagyó helyszínen a debreceni Szent Efrém Tornacsarnokban gyűltek össze a Debreceni Egyetem férfi kosarasai az új szezon első edzésére.

Új vezetőedzőt szerződtetett a nyáron a DEAC férfi kosárlabdacsapata. A szerb szakember, Milenko Topics a keddi foglalkozáson irányította először a cívisvárosi alakulatot, a fókusz pedig az ismerkedés mellett az alapmozgások begyakorlásán, illetve a megfelelő helyezkedés elsajátításán volt.

Ezzel hivatalosan is elkezdte a felkészülést a DEAC férfi kosárlabdacsapata a 2021-22-es bajnoki idényre. A meglehetősen hiányos létszám ellenére a szerb szakember intenzív tréninget vezényelt le, melyen már a friss érkezők közül is akadtak játékosok – olvasható a csapat weboldalán.

Görögkatolikus vonatkozása is van a felkészülésnek, hiszen a tréningeknek a tavaly ősszel átadott Szent Efrém tornacsarnok ad otthont. Mivel a nemzetközi kosárlabda-szövetség, a FIBA által minősített létesítményről van szó, így semmi akadálya nincs annak, hogy az első osztályú csapatot vendégül láthassák itt.

Eredményes idényt kívánunk a DEAC-nak!  

VEZETŐ HÍREK
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa

Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti pócsi kegykép restaurálását

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
KAPCSOLÓDÓ MÉDIA
 
Elkezdődött a munka a DEAC férfi kosárlabdacsapatánál
VEZETŐ HÍREK
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa

Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti pócsi kegykép restaurálását

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...