A Szűz ma még jelen van az Úr hajlékában

Nagyon furcsa érzés kerített sokunkat hatalmába. Bár régóta várjuk a pillanatot, hogy a székesegyház megújuljon, két héttel ezelőtt mégis, mintha derült égből csapott volna le egy villám, amikor megtudtuk, hogy ilyen gyorsan el kell költözzünk. Valószínűleg sokaknak ugyanaz a furcsa érzése volt, amikor beléptünk a templomba. Némi vizsgálódás után észrevettük a hiányzó templomi zászlókat, a monumentális Golgota kép üresen tátongó helyét és még néhány apróságot, ami az eddigi pakolás eredményeként már nincs megszokott helyén templomunkban.

S talán többen voltak, akik megnyugtattuk magunkat, hogy pusztán ezért az érdekes „hiányérzet”. Ez a méla nyugalom sokakban akár az evangélium végéig is eltarthatott, amikor a parókus atya Jeremiás próféta életét hozta fel a szentbeszédében. Találónak éreztük a hasonlóságot az Izrael népével száműzetésbe vonulni készülő próféta és saját helyzetünk között. De igazán akkor döbbentünk meg, amikor megértettük, hogy miért is oly találó Franz Werfel híres regénye és a mi helyzetünk közötti párhuzam. Hiszen ahogy végül is az Úr maga kíséri el a száműzötteket Babilonba, úgy az oltárképünkön ábrázolt Magyarok Nagyasszonya Istenszülő kép is elhagyva régi helyét, most velünk tart a megpróbáltatások hosszú útján.

Már ekkor is csak meghatódva sikerült folytatnunk a Szent Liturgiát. Érzelmi viharok viszont igazán csak a végén töltötték el sokunk lelkét, amikor az oltárképet az ambonra a hívek közé hozva – most olyan közelről látva, ahogy sokan közülünk még soha – énekelhettük együtt: „A Szűz ma jelen van az Úr hajlékában”, „Siessünk buzgón az Istenszülőhöz” és pártfogását kérelmezve mindannyiunkra és az előttünk álló viszontagságokra a „Boldogasszony Anyánk” kezdetű himnuszunkat. Azt hiszem, a jelenlévők közül azon kevesek is, akiknek esetleg száraz maradt volna a szeme, átérezte ennek a pillanatnak a történelmi jelentőségét és nagyszerűségét.

Végezetül önmagunkat és hazánkat az Istenszülő pártfogásába ajánlva tudtuk, meg, hogy hétfőn még utoljára végezhetünk szertartásokat a főszékesegyházban, s kedden már az új helyeken: reggel az Érseki Hivatal, este pedig a Svetits Gimnázium kápolnájában tartjuk majd a megszokott rend szerint egyházközségünk liturgiáit.

Egy debreceni görögkatolikus tollából