A békét hangsúlyozza az idei Debreceni Advent

A békét hangsúlyozza az idei Debreceni Advent

2023-11-27 16:44:50
Szerző: www.dehir.hu
Kocsis Fülöp érsek
Debrecen
Advent
December 3-án meggyújtják az első gyertyát a város adventi koszorúján. Papp László polgármester és az egyházi vezetők szerint a vásár és a fények mellett a hit is legalább annyira fontos.

A Debreceni Advent szakrális és közösségi programjairól számoltak be hétfőn a Kossuth téri hüttében. Hivatalosan az ünnepi időszak december 3-án, advent első vasárnapján kezdődik el, de múlt szombaton már megnyitott sokak kedvence, a karácsonyi vásár. Papp László az eseményen azt mondta, ebben az időszakban ünneplőbe öltözik a város.

– Az ország egyik legszebb adventje van Debrecenben, és ez meg is mozgatja a településünkön, illetve a környéken élőket. Ezek külsőségek, ma már a modern karácsonyi készülődés velejárói. Ez az időszak azonban mégis a hitről, a vallásról és Jézus születéséről szól. Örülök annak, hogy Debrecenben az egyházi vezetőkkel együtt lehet erről beszélni – fogalmazott a polgármester. A városvezető annak kapcsán, hogy általában békés, boldog karácsonyt kívánnak egymásnak emberek, megemlítette, hogy főleg az előbbit különösen ki kell hangsúlyozni mostanság.

– A világnak több olyan pontja van, ahol a békétlenség, a boldogtalanság és a szenvedés határozza meg a mindennapokat. Gondolhatunk a szomszédos Ukrajna és Oroszország háborújára, vagy Izrael és a palesztinok közötti konfliktusra. Mi itt, Debrecenben imádkozunk azért, hogy béke legyen a Földön, hogy családok, gyermekek ne szenvedjék meg a háború borzalmait – tette hozzá. Papp László ezt követően meghívta a debrecenieket vasárnap délutánra, az első adventi gyertya ünnepélyes meggyújtására.

Ahogy az elmúlt években, idén is az egyházi vezetőkkel érkezik a polgármester a helyszínre a hortobágyi pásztorok kíséretében. Kiemelte, december 8-án és 9-én ismét a betlehemeseké lesz a főszerep a Kossuth téren. Fekete Károly arról beszélt, hogy jó látni, mekkora lett a nyüzsgés az elmúlt néhány napban Debrecen központjában.

– Épül a korcsolyapálya, szorgos kezek összeállították a bódékat, igazi felvonulási területté vált a belváros több pontja. Sajnos a világban sok helyen a gonoszság is kap ilyen teret. Nem csak fizikai környezetben létezik ez, hiszen a gonoszság az ember szívében születik, azonban karácsonyig van 4 hetünk, hogy ezt átfordítsuk krisztusi szeretetté. Kívánom, hogy maradandó legyen a szeretet felvonulási területe és vasárnap majd közösen felgyújtott fények költözzenek be a lelkünkbe! – mondta a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke.

Kocsis Fülöp elmondta, nemrég tért haza a Közel-Keletről.

– Nemcsak a háború szörnyűségeit kellett látnom, mert rendkívül örömteli, ahogyan az ottani keresztények megélik a hitüket, amely legyőzi a félelmet és a háborúk okozta reménytelenséget. Hála Istennek, ilyen megpróbáltatások minket nem érnek, ettől függetlenül vannak panaszaink, de ilyenkor jusson eszünkbe, hogy keresztény és muzulmán testvéreinknek miket kell elszenvedniük – fogalmazott a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája.

Palánki Ferenc kiemelte, hogy a karácsonyi készülődés közösségi és egyéni kell, hogy legyen.

– Ezt az időszakot hajnali misékkel is meg szoktuk ünnepelni, ezek mind arra vonatkoznak, hogy valamilyen áldozatot szeretnénk hozni. Igyekezzünk belekapcsolódni a jóság nagy folyamába, amelynek Isten van a középpontjában, hiszen ő a forrása – mutatott rá a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspöke. Hozzátette, december 16-án egy különleges adventi koncertet szerveznek, Az olasz imádkozó lélek címmel.

Ebben az évben először az iskolanővérek is meghívást kaptak, hogy gondolataikkal gazdagítsák az adventi előkészületeket. Németh Luca nővér, a Boldogasszony Iskolanővérek debreceni közösségének tagja elmondta, hogy nagy örömmel tettek eleget ennek a kérésnek.

Bódor Edit, Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala egyházügyi referense elsőként megköszönte mindenkinek, aki támogatja az adventi programok létrejöttét, majd beszámolt a gyertyagyújtások időpontjáról.

– Az első gyertyagyújtás most vasárnap 17 órától lesz majd a Kossuth téren, 10-én és 17-én pedig a Nagytemplomban lesz 16 órától. Az utolsó pedig rendhagyó módon szombaton, 23-án 16 órától lesz a Kistemplomban, hiszen advent utolsó vasárnapja ezúttal szentestére esik.

Ahogy az elmúlt években, ezúttal is elvisszük a városi lángot gyermekklinikára a Debreceni Karitatív Testület segítségével – árulta el. Hozzátette, december 20-án egy különleges, Böjte Csaba által vezetett karaván érkezik Debrecenbe, amely Csíkszentlélekről indul majd és Budapest lesz a végállomása. A karácsonyi vásár szombaton nyitotta meg kapuit, amely kapcsán egy közönségszavazást is meghirdettek a szervezők. A látogatók dönthetik el, hogy melyik a legszebb faház, hütte és ki a vásár legkedvesebb árusa.

VEZETŐ HÍREK
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII. Országos Cigánypasztorációs Lelkigyakorlatot

Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII. Országos Cigánypasztorációs Lelkigyakorlatot

Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII...
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII...
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...