A böjti idő segít megérteni bűnösségünket - Kiengesztelődési vecsernye Debrecenben

A böjti idő segít megérteni bűnösségünket - Kiengesztelődési vecsernye Debrecenben

2019-03-04 13:28:34
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Debrecen
Böjt
Debrecenbe hívta Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya a Hajdúdorogi Főegyházmegye papjait, papnéit és a híveket is a nagyböjtöt megelőző vasárnapon, március 3-án, hogy kölcsönös bocsánatkéréssel és megbocsátással kezdődjön húsvéti készülődésük.

Bizánci szokás szerint erre a kiengesztelődésre ad lehetőséget minden évben a nagyböjt előtti vasárnap este, sőt, a nagyböjt első alkonyati istentiszteletének számító kiengesztelődési vecsernye is.

A vecsernyén a szokásostól eltérően Fülöp metropolita atya elmélkedést is tartott, amit most teljes terjedelmében közlünk is:

A szent negyven nap Krisztus Urunk halálára készít föl minket, hogy ne érjen váratlanul, készületlenül, hogy meg ne botránkozzunk és szét ne széledjünk, mint egykor az apostolok tették félelmükben. Félelmetes a nagypéntek délután három órai pillanata. Az Isten Fia kileheli lelkét, meghal az Életadó, az Élet szerzőjét ölik meg. Erre készülni kell! Ugyanúgy, mint a saját halálunkra. Ahhoz, hogy ezt a megrendítő eseményt, Krisztus Urunk halálát – s benne a magunkét – sérülés nélkül elviseljük, és meg is értsük, ahhoz erre az Egyházunk által fölkínált hosszú folyamatra van szükség. Nem is beszélve arról, hogy a nagypénteki eseményben nem csak az a fájó, hogy megölik az Emberfiát, hanem a tudat, hogy a mi bűneinkért szúrták át, hogy értünk és helyettünk hal meg a kereszten, a bűneinkkel mi okozzuk a halálát. Nehezen elviselhető dráma, amellyel fokozatosan szembesülnünk kell.

Mindenekelőtt meg kell értenünk, mi a bűn. A bűn legsúlyosabb tévedése, hogy Isten nélkül cselekszik, következésképp az Istennel szemben. Hiszen az Isten mindenütt, mindenben jelen van, csak egyedül ott nincsen, ahonnan a szabad akaratú ember száműzi, az Isten nélküli, vagyis istentelen tetteiben. A bűn az egyetlen ellensége az Istennek, s persze, az embernek is. A bűn az, amiben tehetetlen az Isten, mert saját kezét kötötte meg azzal, hogy nekünk szabadságot adott. Amíg az ember a bűnben van, amíg bűnéhez ragaszkodik, addig szíve szinte elérhetetlen az Isten számára, mert másnak adta. Isten ezt tiszteletben tartja. Az egyetlen megoldás az, hogy elveszi bűneinket – föltéve, ha odaadjuk neki, ha nem ragaszkodunk hozzá. Ő képes egyedül megszabadítani minket a saját magunk által épített istentelen világból azzal, hogy elveszi bűneinket, hogy magára veszi, hogy annak következményeit helyettünk elszenvedi.

A böjti idő segít megérteni bűnösségünket, segít fölismerni bűnös tetteinket, azzal segít megszabadulni, hogy elvezet minket a bűnbánatra, s ez teszi lehetővé számunkra a teljes megtisztulást. Nem pusztán böjtjeinkkel tisztul a lelkünk. Ez korántsem természetes tisztulási folyamat, mint amelyet bizonyos étrendmódosítással a szervezetünkben elérhetünk. A bűntől megszabadulni természetfölötti jelenség. Ez nem jár az imádkozó, böjtölő kereszténynek, hanem Isten ingyenes ajándéka, amelynek befogadására a bűnbánattal, böjttel tesszük magunkat alkalmassá. Ezt pecsételi meg, ezt teszi érzékelhetővé a szentgyónás szentsége. Ezért tartozik szervesen a böjti fölkészülési időhöz a gyónás is, amelyben tálcán kínálva kapjuk meg az Isten irgalmas szeretetét.

Ez vár tehát ránk a böjti időben. Az Isten áradó ajándéka, amely megtisztít, Istenhez közelít, Isten életét befogadóvá alakít minket. Ne féljünk tehát a böjttől! Miért is félnénk az ajándéktól? Ezek az ajándékok várnak ránk odaát. Igaz, most a böjtben még kisebb kellemetlenségekkel kísérve, de a „végső odaátban” már korlátlanul és tökéletes módon élvezhetjük ezeket az isteni ajándékokat!

Adja Isten, hogy egyházunkban minél többen és minél mélyebben élvezhessük Isten áradó ajándékait! 

Az elmélkedés végén Fülöp metropolita atya közvetlen és személyes hangon kért bocsánatot az általa vezetett közösség tagjaitól mindazért, amit akarva vagy akaratlanul is elkövetett ellenük.

Ezt követően a nyitott királyi ajtóba állt, és egyesével fogadta a lelkipásztorokat hogy a megbékélés jelével pecsételjék meg egymás iránti kiengesztelődésüket.

VEZETŐ HÍREK
A keleti egyházi vezetők üdvözlik XIV. Leó pápa megválasztását

Küzdj hálaadással a FOMO ellen! — májusi GrFC a Görög Gödörben

A feltámasztott Lázár, a stafétafutó Péter és János Máriapócson – ilyen volt az idei gyermekbúcsú
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
A keleti egyházi vezetők üdvözlik XIV. Leó pápa megválasztását

Küzdj hálaadással a FOMO ellen! — májusi GrFC a Görög Gödörben

A feltámasztott Lázár, a stafétafutó Péter és János Máriapócson – ilyen volt az idei gyermekbúcsú
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A keleti egyházi vezetők üdvözlik XIV. Leó pápa megvá...
A keleti egyházi vezetők üdvözlik XIV. Leó pápa megvá...
 
Küzdj hálaadással a FOMO ellen! — májusi GrFC a Görö...
Küzdj hálaadással a FOMO ellen! — májusi GrFC a Görö...
 
A feltámasztott Lázár, a stafétafutó Péter és János ...
A feltámasztott Lázár, a stafétafutó Péter és János ...
 
XIV. Leó pápa köszöntője
XIV. Leó pápa köszöntője
 
A papnevelést támogathatjuk most vasárnap
A papnevelést támogathatjuk most vasárnap
 
Szinodalitás magyarul – Debrecenben rendeznek találkozó...
Szinodalitás magyarul – Debrecenben rendeznek találkozó...