A célt tartsuk szem előtt futásban és életünkben is – Pray&Run futózarándoklat Máriapócson

A célt tartsuk szem előtt futásban és életünkben is – Pray&Run futózarándoklat Máriapócson

2026-04-26 06:03:02
Szerző: Nyíregyházi Egyházmegye/P. Tóth Nóra
Máriapócs
Család
Sport
Görögkatolikus Metropólia
Több száz zarándok – mintegy négyszáz regisztrált futóval – töltötte meg élettel a máriapócsi nemzeti kegyhelyet április 25-én, ahol a sport és a hit együttes formáló ereje állt a középpontban. Az idei futózarándoklat az „Egy érintésre” mottó jegyében telt, újra összekötve a mozgás örömét a közös imádsággal.

A futózarándoklat a tavalyi évben a Szentatya halála miatt elmaradt, futás helyett a Boldogságok útján zarándokoltak az oda érkezők, imádkozva Ferenc pápa üdvéért. Idén a sport és hit újra kéz a kézben járt. A családi örömfutás egy kilométerén kicsik és nagyok egyaránt elindultak, de a kategória érvényes volt a teljes napra: a görögkatolikusok nagy családja a közös mozgásban és a szervezésben egyaránt megmutatkozott. Intézmények, parókiák, iskolák csoportjai együtt vettek részt a programokon, tanúságot téve az Istenszülő lábánál megélhető otthonosságról is.

Kovács Csaba pasztorális referens atya a szervezőcsapat együttműködésében is az összefogást emelte ki: a rendezvény motorját olyan elkötelezett önkéntesek és munkatársak alkották, mint Kocsis Dániel, Margitics Zoltán, Zadubenszki Norbert és Ecsedi László, akik családtagjaikkal együtt, közösen dolgoztak a háttérben a nap sikeréért. A szpíkerek, ifj. Obbágy László atya és Szikora Gábor a nap hangulatáért, Zsohár Ádám a bemelegítésért, a Kállai házaspár az időmérésért felelt. A Nyíregyházáról érkező ifjúsági segítő csapat szintén hozzátette erejét, tudását a rendezvényhez.

Ez az összehangolt munka tette lehetővé, hogy a Metropólia minden szegletéből érkező futók – a legkisebbektől a senior korosztályig – biztonságban tölthessék a napot a polgárőrség, a rendőrség, a mentőszolgálat, a Görögkatolikus Motorosok és a helyi atyák, dr. Mosolygó Péter kegyhelyigazgató, Trella Tibor és Pindzsu István atyák kíséretében. A korábbi pasztorális referenstől, Szabó Tamás atyától örökölt esemény az ő jól bejáratott rendszerét követte – ezt is megköszönte Kovács Csaba atya.

A napot indító parakliszon, melyet Szocska A. Ábel megyéspüspök vezetett, a főpásztor a sport és a keresztény életút mély párhuzamairól beszélt. Személyes fiatalkori emlékeit felidézve hangsúlyozta, hogy a kitartás és a cél ismerete elengedhetetlen mind a pályán, mind a hitben. „Az életünk tart valahova, és nem felejthetjük el, hogy hol a cél. Pál apostol is futáshoz hasonlította a keresztény életet, aki a pályát megfutotta, a hitet megtartotta. Ez a párhuzam ma is érvényes: aki futni indul, annak tisztában kell lennie azzal, hova tart, különben hiába a rajt, eltévedhet” – tanította a főpásztor.

A püspök atya kiemelte: a célunk nem más, mint maga Jézus Krisztus, az úton pedig a Szűzanya segít minket. Külön hangsúlyozta, hogy egyedül futni sokkal nehezebb; a közösség, a család és az égi pártfogás az, ami átsegít minket a nehézségeken.

A zarándoklat mottóját a Tamás apostolról elnevezett vasárnap üzenetéből kiindulva választották: „Egy érintésre”. Tamás apostol egy érintéstől vált hitetlenből hívővé. Ez a megérintettség a befutóérmekben vált tapinthatóvá: az egyedi érmeket a szakolyi Szent Heléna Görögkatolikus Integrált Szolgáltató Központ fogyatékkal élő lakói készítették ujjlenyomatukkal díszítve azokat, a szalagokkal pedig a hodászi Szent Miklós Ápoló-Gondozó Otthon ellátottjai látták el. Minden egyes érmen ott szerepel az alkotó ujjlenyomata. Ez a mementó arra emlékeztette a résztvevőket, hogy az egyház nagy családjában nincsenek egyforma utak, de minden érintés és minden ujjlenyomat pótolhatatlan érték Isten szemében.

A részvétel ingyenes volt, a távok pedig lehetőséget adtak mindenki számára a bekapcsolódásra. A már említett családi örömfutás mellett indult több gyermek-kategória, volt felnőtt és senior versenyszám, és nevezhettek 5-10 kilométerre, sőt félmaratonra is. A fizikai teljesítmény élménye és a lelki útravalók mellett a dobogós befutók kupát vihettek haza.

A „családi örömfutás” szellemiségét a hétköznapokba is magukkal vihetik azok, akik futottak: a pályán, a családban és közösségeinkben is fontos, hogy néha „bevárjuk egymást”, és emlékeztessük a másikat: nem egyedül futunk.

VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
 
A kitartás útján a 22+ zarándokai
A kitartás útján a 22+ zarándokai