A csoda a találkozásban rejlik – Budán elbúcsúztunk András atyától

A csoda a találkozásban rejlik – Budán elbúcsúztunk András atyától

2026-07-01 17:59:54
Szerző: Budai Görögkatolikus Parókia
Budapest
Hajdúdorogi Főegyházmegye
„A csoda a találkozásban rejlik” – mondta Debreczeni András atya a Fő utcai templomban június 28-án a Szent Liturgia prédikációjában, amikor ő és családja búcsút vett a Parókia papjaitól és híveitől. Négy éven át tartó hűséges szolgálat után Fülöp érsek atya július 1-jei kezdettel a Gyáli Szervezőlelkészség vezetésével bízta meg András atyát.

A Parókia világi alelnöke, dr. Pásztélyi Zsolt köszöntő beszédében egy igazi klasszikust idézett: „Csak a változás állandó.” Budán – mondta – a közösség megszokta, hogy a fiatalabb papok időnkét váltják egymást, de ezt nem veszteségként kell megélnünk, hanem folyamatos fejlődésként. András atya négyéves szolgálata is egy fejlődő pályát mutatott, közben pedig a befogadó és szerető közösség által nyújtott biztonság a szeretet növekedését hozta.

Parókusként Makláry Ákos atya megköszönte András atyának az elmúlt négy évet, először felemlegetve mindazt, ami külső szemmel is látható volt. Az András atya által elvégzett mentálhigiénés képzéseket, a hitoktatásokat, az általa írt karácsonyi misztériumjátékokat, az internetes Lelkisegély Szolgálat kialakítását és vezetését, a közös imádságokat. Külön kiemelte azt, hogy Dóra tisztelendőasszonnyal közösségünkben váltak szülőkké, hiszen Luca leányuk 2025-ben itt született. A szemmel nem látható fejlődésről is szólt, amikor a papi lelkület elmélyülését és az egyházi közösség fontosságának felismerését említette.

A találkozás csodáját megéltük, ezt követően parókiánk imádságban kíséri András atyának és családjának életét, és szeretettel látja őket viszont a jövőben!

VEZETŐ HÍREK
Nyári vízszentelés a Balaton partján – idén is várják az érdeklődőket

Álláshirdetés: matematika-bármely szakos tanárt keres hajdúdorogi székhelyintézményünk

Álláshirdetés: gyógypedagógust keres a Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Nyári vízszentelés a Balaton partján – idén is várj...
Nyári vízszentelés a Balaton partján – idén is várj...
 
A Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium felvét...
A Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium felvét...
 
Akkreditált szociális vezetőképzés indul a görögkatol...
Akkreditált szociális vezetőképzés indul a görögkatol...
 
Leó pápa: A nyaralás alatt se hagyjuk magukra a szegénye...
Leó pápa: A nyaralás alatt se hagyjuk magukra a szegénye...
 
XIV. Leó Pápa üzenete a nagyszülők és idősek hatodik ...
XIV. Leó Pápa üzenete a nagyszülők és idősek hatodik ...
 
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Csa...
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Csa...