A debreceni görögkatolikus székhely: élet a Kandiában

A debreceni görögkatolikus székhely: élet a Kandiában

2017-01-25 09:53:27
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye - dehir.hu
Debrecen
Remek írás a Dehir.hu-tól..rólunk, nekünk, köszönjük!

Kultikus kocsmák emléke, történelmi imahelyek és egy furcsa nevű orvostudor titka – ezek is gazdagítják a cívisváros egyik legkisebb lakóövezetét.

Debrecenben a Kandia nevű városrészt az Attila és a Méliusz terek, valamint a Klaipeda, a Szent Anna, a Hajnal, a Faraktár és a Kossuth utcák határolják. A két téren törnek az égbe a Verestemplom és a görögkatolikus templom tornyai, ugyanakkor a római katolikus Szent Anna Székesegyház is szinte érinti az övezet nyugati csücskét. Egykor a mai Kandiánk területén voltak a szálláshelyei azoknak a görög árusoknak, akik Kandiából jöttek a cívisváros vásáraiba.

Az Istenszülő Oltalma templom

Piactér most már két helyen is működik itt: a névadó utca egy mesés udvarában, valamint az Attila tér egyik üres telkén. Az előbbi egy magánkezdeményezés „gyümölcse”, a másik pedig egyházi rendezvény.

A szomszédos Istenszülő Oltalma templom kapcsán említést érdemel az is, hogy 2015-ben a pápa a Hajdúdorogi Egyházmegyét főegyházmegyei rangra emelte, és a központjának (székhelyének) Debrecent tette meg.  

Az Attila téren és a városrész más pontjain is találhatók régi üzlethelyiségek, amiken már csak a lehúzott, rozsdás rolók hirdetik a szebb múltat. A Baross utca mindkét végén presszók álltak, s az egyik helyiségben öntevékeny műhelyt rendeztek be, a másikban pedig – információink szerint – kegytárgybolt nyílik. Működött egy kisvendéglő a Zöldfa utcában is, ez azonban egyelőre még eladó. Mellettük éjszakai bár és pizzéria is gyarapítja a környék ilyen jellegű kínálatát. 

Az olaszos csemegék étterme abban az épületben van, amelyikben Irinyi János, a foszforos gyufa feltalálója lakott 1872 és 1892 között. Régi képeslapok is tanúsítják, hogy a ház alatt piac húzódott, és ott járt a 4-es villamos (1896-tól 1962-ig). Akkor a tuják a Nap utcán mentek át a Vágóhíd utcára (Diószegi útra). A Nap utca ma is megér egy sétát a patinás épületek között, ahol rögtön beleélheti magát az ember az egykori villamoscsilingelős miliőbe. 

Az Irinyi-ház 1970-től egy harckocsit ábrázoló, hatalmas emlékműre nézett. Ezt már elbontották, a túloldalban lévő – immár Szent Efrém nevű – iskolát pedig a görögkatolikus egyház működteti. A városrésznek ez a területe már szögesen eltér a másik felének jellegétől, hiszen amíg amaz óvárosias, addig itt egyöntetűen a több emeletes betonpanel dominál. Ezek ellenére mindkét helyen felfedezhetők további különlegességek. 

A Hajnal utca egyik kapuján például (ahol a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságának van telepe) egy kopottas márványlap szürkéllik. Ezen a relikvián anno egy bizonyos Tippai Benő egyetemes orvostudor hirdette a szolgáltatását, amelyhez – az aranyozott betűvésetek szerint – „röntgen quarc”-ot is alkalmazott. Az idősebb debreceniek még emlékeznek arra, hogy konkrétan milyen panaszokkal lehetett felkeresni a szakembert. 

A másik meglepő műtárgy nem máshol, mint a Kandia és Klaipeda utcák közötti, lakótelepi tömbbelsőben bújik meg. Aki figyelmesen körbenéz a kissé elhanyagolt udvaron, könnyen megpillanthat egy oda nem illő padot. Az ugyanis olyan, mintha a múzeumból vagy a színházból varázsolták volna oda. Állítólag egy ottani lakos készítette. Az alkotás olyan jól sikerült, hogy odacsempészett általa egy csipetnyi múltat, egy kis Déri teret is – melyen szintúgy meg is pihenhetnek az arra járók.

VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
 
A kitartás útján a 22+ zarándokai
A kitartás útján a 22+ zarándokai