A diákok javára fordítják a báli bevételt

A diákok javára fordítják a báli bevételt

2018-01-22 11:36:52
Szerző: HBN
Szabadidő
Ezer vendége volt Hajdúdorogon a Szent Bazil Oktatási Központ alapítványi báljának

A január 20-i rendezvény Kocsis Fülöp metropolita köszöntőjével kezdődött, a nyitó táncot a gimnázium diákjai adták elő. A hajdúdorogi közösségi eseményen a támogató (Tassy Tamás, Uniqa Biztosító Zrt.) jóvoltából 3 sztárvendég is fellépett. Először Varga Miklós énekelt, majd Zséda dallamaira táncoltak a vendégek, éjfél körül pedig megérkezett Kis Grófo is, aki zenéjével hatalmas hangulatot teremtett.

Kerékgyártóné Ihnáth Rita igazgató-helyettestől megtudtuk, hogy a bál nagyon fontos eseménye az óvodát, általános iskolát és gimnáziumot magába foglaló oktatási központnak. Az esemény hagyomány az intézmény életében, az elmúlt három évben – mióta Szilágyi Gábor az intézményvezető – folyamatosan emelkedik a résztvevők száma a korábban kétszáz fős rendezvény ezerfős bállá nőtte ki magát, melynek bevételéből tavaly egy kisbuszt vásároltak, és az idén is a diákok javára fordítják a báli bevételt. Mi a bál népszerűségének titka? A megkérdezettek egyöntetűen állították, hogy a kitűnő hangulat, az intézmény vendégszeretete, a bál kulturált volta és a neves sztárvendégek.

Éjfél után kisorsolták az értékes tombola ajándékokat, és licittel elkelt a Dzsudzsák Balázs által dedikált labda is.

Fotó: Szent Bazil Oktatási Központ

VEZETŐ HÍREK
Megjelent a Görögkatolikus Szemlélet magazin őszi száma

„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívhangrendeletről és az egyházak szerepéről

Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák terén
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák te...
Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák te...
 
„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívha...
„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívha...
 
Megjelent a Görögkatolikus Szemlélet magazin őszi száma
Megjelent a Görögkatolikus Szemlélet magazin őszi száma
 
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
 
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
 
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...