Ezen a rendhagyó húsvéton a Rózsák terei Istenszülő oltalma görögkatolikus templomban tettünk virtuális látogatást, ahol természetesen hívek nélkül zajlott a húsvét vasárnapi ünnepi Szent Liturgia. (A facebookon az idővonalat görgetve visszanézhető nagyhét összes szertartása itt és a Fő utcán is.)
“Halál, hol a te győzelmed, halál, hol a te fullánkod?” - tette fel háromszor a kérdést a homíliát végző Jaczkó Sándor helynök atya. Eredetileg Szent Pál apostol kérdése volt ez, aki sokszor volt életveszélyben, többször megkövezték, Efezusban vadállatok elé dobták. E sok halálélmény után mégis vette a bátorságot, hogy szavakba öntse kíváncsiságát: halál, hol a te győzelmed, halál, hol a te fullánkod?
“Az elmúlt időszakban hazánkban is többször feltettük a kérdést, hol van a halál, és hol az ő fullánkja - mondja Sándor atya. - Gondolatainkba, beszélgetéseinkbe észrevétlenül is bekúszott a haláltól való félelem, az egymásra és magunkra való fokozott odafigyelés. Az elmúlt időszakban több mint százezer embernek kopogtatott az ajtaján a halál, és sebezte meg a lelkét. Volt közöttük görögkatolikus metropolita, afrikai éhező, ázsiai buddhista fiatal és rengeteg idős ember. Ilyen körülmények között inkább talán félve tennénk fel Szent Pál kérdését, de ő mindezt bátran mondta. Vajon honnan vette ehhez a bátorságot és magabiztosságot? Krisztus keresztjéből, ami által megtapasztalta a szenvedést és a halált, mindannyiunk közös sorsát, ami elől senki nem tud elmenekülni. Krisztus keresztje azonban egyben a föltámadás elővétele is”.
“Nagyon jól tudjuk, hogy ez a vírus egy fehérjereceptoron keresztül támadja és mérgezi meg az emberi sejtet. De vajon nem fertőztük-e meg már korábban saját magunkat és kezdtük el azt terjeszteni a világban? - folytatta a közös elmélkedést Jaczkó Sándor atya. A bűn mindannyiunknak a sajátossága, és természetéből fakadóan mások bűne is átterjed ránk.
A nagyböjti szertartások során a Szent Bazil Liturgiában hangzik el talán az egyik legszebb mondat a papi imádságok közepette: “úgy tetszett, hogy Krisztusban mindnyájan megelevenedtessenek.” Azért volt passzív nyelvtani szerkezetre szükség az állítás megfogalmazásakor, mert az emberi nyelv nehezen tudja visszaadni azt a szépséget, hogy egyedül Krisztusban van reményünk és feltámadásunk.
“A feltámadási szertartásban elhangzó evangélium a félelemről szól: az első asszonyok, amikor meglátták az üres sírt, sírva elfutottak. Legyünk őszinték: mi is félünk ezekben a napokban, féltjük a szeretteinket, rokonainkat, barátainkat, de a félelmen túl létezik számunkra most is egy másik valóság. Mi, hívők, különösen görögkatolikusként, nagyon jól tudjuk, hogy a félelem az Istenfélelem kezdete. Ebben az élethelyzetben végtelen lehetőségünk van, hogy bepillantsunk a másik dimenzióba: Isten országába Krisztus szenvedésén, halálán és feltámadásán keresztül. Szent Pál is megtapasztalta Krisztus keresztjének a megváltását, az üres sír magányát, ő tényleg megélte a karantén magányt is.
“Hitünk alapja az a három nap, ami már mögöttünk van. Olyan, mint egy egyszerű gyökér, ami mégis fenntartja az egész világot, annak termését és fáját. Valójában az Isten egyszülött Fia végtelen magányban és kiszolgáltatottságban száll le a földre, éli az életét, tanítja az embereket életével és példájával.” - magyarázta Sándor atya.
A húsvét vasárnapi evangélium viszont arról beszél nekünk, hogy kezdetben volt az Ige és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ki lehet ez az Ige? Az Atya, a Fiú és a Szentlélek kommunikációja, éltető ereje és a hit világossága.
“A prédikáció elején elhangzó kérdést így is feltehetjük magunknak: bennünk mi munkálkodik, mi éltet bennünket - a halál vagy a feltámadás. Olyan jó lenne már a feltámadásban részesülni, Krisztus közvetlen színelátásában tündökölni a mennyei Jeruzsálemben. De Isten még azt akarja, hogy a Földön legyen dolgunk! Mi is a mi feladatunk? Ahogyan az ápolók odafigyelnek a betegekre, a rendvédelmi dolgozók a rendre, ahogy a patikusok ott állnak, hogy mindenkinek tudjanak segíteni, nekünk, akik kiszorultunk a templomból, szintén van feladatunk és jövőnk. Egy utunk van, az Isten útja, a szeretet, ami a félelmen és rettegésen túl megjeleníti az ő dicsőségét, szeretetét és türelmét.”
Sándor atya prédikációja lezárásában sok más paphoz hasonlóan megosztotta a hívekkel személyes fájdalmát, amit az üres templom és az üres sír láttán érez. De a hívek számára ez egy lehetőség is arra, - hangsúlyozta - hogy az otthonában imádkozó ember átérezze: a négy fal között is ott az Isten, aki nem csak olyan nagy csodákat tehet, amiket a Biblia lapjain olvashatunk, hanem életem uraként képes megvédeni, oltalmazni ebben az időben is minket.
“Félénken kezdtem, mert rengeteg szenvedésen, bajon megyünk keresztül ebben az időszakban, talán máskor jobban tudtunk örülni a feltámadásnak is, mert most inkább a bűn terhét érezzük. De ez megerősíthet minket, hogy mindezek végén ott vár minket Jézus Krisztus, aki értünk szenvedett és meghalt, de értünk fel is támadt. Énekeljük bízakodva e sorokat: legyőzte halállal a halált és a sírban lévőknek életet ajándékozott. Ajándékozzon a jó Isten ne csak a sírban lévőknek, hanem nekünk, élőknek is új, boldogabb és Krisztusibb életet! “ - zárta le a húsvéti szent beszédet a Hajdúdorogi Főegyházmegye budapesti helynök atyája.