A hajdúdorogi ministránsok a Szentlélek vezetésével – jutalomtábor Balatonakarattyán

A hajdúdorogi ministránsok a Szentlélek vezetésével – jutalomtábor Balatonakarattyán

2025-08-18 08:24:58
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Ifjúsági
Szabadidő
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Augusztus 11–15. között a hajdúdorogi ministránsok és a képvivő lányok ismét együtt tölthettek öt felejthetetlen napot a Balatonakarattyai Honvéd Üdülőben. Tóth Lóránt hajdúdorogi diakónus beszámolóját olvashatják.

Ez a tábor immár negyedik alkalommal valósult meg, és nem csupán nyári pihenést jelentett, hanem igazi lelki találkozást is: a Szentlélek gyűjtött össze bennünket, hogy Krisztusban megerősödjünk és felépüljünk a hitben (vö. Kol 2,7). Délelőttjeinket strandolás és játék, estjeinket napzáró beszélgetések és közös imák töltötték ki. A hét során minden pillanatban megélhettük a Szentlélek jelenlétét: amikor valaki segített a másiknak a csomagcipelésben, amikor egy mosoly bátorította a félénkebbeket, vagy amikor egy nehéz beszélgetés végén könnyebb szívvel álltunk fel.

Különleges élményt adott a lelki nap: a „Ki vagyok én? – Kamaszkor és hit útja” előadás közös gondolkodásra hívott bennünket. Az önismereti játék és a paraklisz szertartása segített abban, hogy Isten szavát jobban meghalljuk a szívünkben. Mindannyian megerősödtünk abban, hogy a közösség, az elfogadás és a szeretet biztonságot ad – ebben a biztonságban tudunk növekedni.

A gyerekek így fogalmaztak:

„Nagyon jó volt, sok új élményt szereztem!"

Programokkal teli hét volt, boldogan meséltem otthon a szüleimnek.”

Hálásan köszönjük támogatóinknak, akik hozzájárultak a tábor megvalósításához: a Hajdúdorogi Görögkatolikus Egyházközségnek, a Jaczkovics Mihály Kulturális Alapítványnak, a Hajdúdorogi Apák Egyesületének, a Görögh Péter Szociális Központnak, valamint mindazoknak a nagylelkű helyi vállalkozóknak, akik segítségükkel kifejezték: fontos számukra a fiatalok lelki nevelése és közösségi élete.

A hét végére mindnyájan megéreztük: ahol a Szentlélek összegyűjt bennünket, ott a szeretet, a béke és az öröm is velünk van – és ezek az élmények tovább élnek a szívünkben a mindennapokban is.

VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
 
A kitartás útján a 22+ zarándokai
A kitartás útján a 22+ zarándokai