A japán segélyszervezet újabb felajánlása Kárpátaljának

A japán segélyszervezet újabb felajánlása Kárpátaljának

2022-04-08 15:08:50
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Debrecen
Határontúl
Ma ismét felkeresték a Metropóliai Hivatalt a Terra Reneissance képviselői.

Terra Reneissance japán segélyszervezet munkatársai március 24-én látogattak el először Debrecenbe, hogy a Metropólián keresztül 1,5 millió Forinttal támogassák a háború miatt egyre kilátástalanabb helyzetbe került embereket, elsősorban a kárpátaljai térségben. A pénzből a Szent Panteleimon Karitász – egyéb forrásokkal kiegészítve – egy kisbuszt vásárolt, amivel a menekülteket, betegeket és segélyadományokat szállítja.

A 2001-ben alapított japán segélyszervezet képviselői és elnöke, Ogava Singo ma újabb adományt hozott a Metropóliai Hivatalba. Ezúttal hűtőládákat vásároltak, hogy az élelmiszerek minél tovább eltarthatók legyenek a térségben.

A Fülöp metropolita atyával és dr. Seszták István főhelynök atyával folytatott rövid egyeztetést követően a szervezet elnöke elmondta: a kárpátaljai térségben legalább akkora szükség van a segítségre, mint Ukrajna bentebbi területein, hiszen nagyon sokan menekülnek el a háború elől oda. Ogava Singo a következő három napban el is utazik Kárpátaljára, hogy személyesen mérje fel a terepet.

Közben elkészültek a Metropólia és a  Szent Panteleimon Karitász logójával ellátott kabátok és mellények, melyeket a Görögkatolikus Egyház vásárolt az önkéntesek számára, ezeket is eljuttatják a japán segélyszervezet munkatársai az érintetteknek.

VEZETŐ HÍREK
Családi nap a Szent Efrém Görögkatolikus Óvodában

Jézus-ima a nyáron

A Hajdúdorogi Főegyházmegye ingyenes belépőket biztosít az Ez az a nap! zenei fesztiválra
 
AKTUÁLIS
Jézus-ima Debrecenben

Idén Debrecen ad otthont az Ez az a nap! elnevezésű keresztény zenei fesztiválnak
 
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Idén Debrecen ad otthont az Ez az a nap! elnevezésű keres...

Magyar görögkatolikus lelkészség alakult Bécsben
Magyar görögkatolikus lelkészség alakult Bécsben
 
Önazonosság és éltető forrás - Nemzetközi konferencia...
Önazonosság és éltető forrás - Nemzetközi konferencia...
 
A Hajdúdorogi Főegyházmegye ingyenes belépőket biztosí...
A Hajdúdorogi Főegyházmegye ingyenes belépőket biztosí...